Egy igazi nő három fontos tulajdonsága

"Erő és méltóság árad róla, nevetve néz a holnap elé."

1.       Erő.

Nem az az erős nő, aki nem gyenge. Az az erős nő, aki gyengén is erős.

Önzetlenül ad és szeret, ebben rejlik gyengesége és erőssége egyszerre. Nem adja fel, ha nehéz, hanem látja a célt és segítséget kér a Jó Istentől és másoktól, ill. feladatait megosztja. Szorgalma nem lankad a fizikai erejével, hanem megtalálja kreatívan a feladatát az életben, küldetését nem felejti a materialista világban sem….és rendszeresen tud lazítani és pihenni. J

2.       Méltóság

Minden nő szép! Isten teremtménye. Mint a Királyok Királyának a leánya. Ez a méltóság belülről fakad és a tisztaságból. Nem függ túlságosan a környezetétől, a divattól, a néhány plusz centitől vagy egyéb „hiányosságoktól”, mások dicséretétől vagy elmarasztaló véleményétől.  Céllal született ilyennek kívül és belül. Ezt békességgel akkor tudja teljességgel elfogadni, ha Jézus Krisztust megismerve személyes kapcsolatba kerül Teremtőjével.  Ezzel a méltósággal kellene élni minden nőnek, ha küldetése csúcsán forgolódik, s akkor is, ha olvas egyedül egy sarokban, vagy éppen földet mos, krumplit hámoz, a gyerekeket rendezi. Ez a méltóság vagy annak hiánya árulkodik a nőről, ahogyan jár, beszél, ül, öltözik, az illemet gyakorolja. Az igazi szépség a méltósággal adatik. S ez nem téveszthető össze a büszkeséggel, hisz soha nem zárja ki az erőt,  a feltétel nélküli szeretetet, az önfeláldozást…

3.       Derűs hála

Igazi pozitív hozzáállás, életfogytiglan derűlátás emberileg lehetetlen. Nőknek is, akik mindig jobbat, szebbet és többet kívánnak….Jó is, ha hálás  szívvel többre, fejlődésre vágyik.  De a Jó Isten, ha kérik tőle,  a gyermekeinek nem csak az Élet szeretetét, hanem a „mégis öröm” ajándékát is nyújtja. Amely felülemel a mán, látja a jövőt, és nevetve néz elébe.

Légy te is a Király leánya!

Hogyan?! Szívesen elbeszélgetek ezekről személyesen is jövő héten a Hargita Táborban, az ifjúsági héten, vagy csak  írj, bátran. Udvarhelyiek előnyben! :) 

Egy őszinte beszélgetés

a vendégszeretetről, lelki alkatunkról:

-Mikor megismertelek, úgy éreztem, hogy bár szeretnék, de soha nem fogok tudni úgy vendéget fogadni, mint te... Nem jössz zavarba, spontán megoldod a váratlan találkozást, mosolyogsz fáradtan is, és soha nem érzi a vendég, hogy teher, s mennie kellene már.
- Igen, mikor én is megismertelek, arra gondoltam, hogy milyen jó lenne ilyen  tervezéssel, tökéletes összhangban fogadni azokat, akik hozzánk jönnek. Mert nálad mindig érzi az ember, hogy várták, hogy nagy figyelemmel és szeretettel készültek.
- Milyen jó, hogy nem irigykedéssel maradtunk...:)
-Milyen jó, hogy összefogtunk, igen! :)
A vendégszeretet nagyon jó otthon, de  amikor a gyülekezetben együtt is gyakoroljuk, az tökéletes, nem? Én feloldom a kezdeti vagy váratlan nehézségeket, ami az emberekkel adódik, te meg mindent milyen szépen rendezel ami a munka részleteit illeti az alkalom alatt, amikor én már nem tudok erre figyelni.
-Ja, és milyen öröm, hogy amikor nekem már elég volt az emberekből, te szépen befejezed az alkalmat, s megengeded, hogy én is elmenjek azokkal, akik már az elején távoznak. :)

MINDENKI TUD TEHÁT VENDÉGET FOGADNI, csak meg kell találjuk a helyünket s a módját annak, hogy a vendégszeretetet örömmel gyakorolhassuk, s nem erőltetve, másokat utánozva vagy irigyelve.
Mert egyszer legalább te is leszel vendég, s így akkor megértheted a vendégfogadódat így is úgy is! S nem fog elveszni a látogatás lényege...

"Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül." (1Pt 4:9-10.) 

További alapelvek a vendégszeretet gyakorlásában:
1. Ha a legjobbat adod, amid van, amire éppen futja, ez a legtöbb. A lényeg az őszinte szeretet és az egyszerűség a nagyszerűséggel.
2. Az introvertált alaptermészet illetve más objektív ok (betegség stb.) miatti mérték a vendégek fogadásában természetes. Egy kérdés van ilyenkor: önző szándékból (kényelem, büszkeség stb.) húzom-e meg a határt? Ez a probléma inkább, s nem a vendégek száma, gyakorisága...
3. Elsősorban saját családommal legyek vendégszerető (rokonok, s mindazok, akiket rám bízott a Jó Isten)...ha hozzájuk nem vagyok az, nem sokat ér, ha az elég világot is befogadom.
Tini gyermekeim vannak, s most nekem a prioritási listán ott vannak a gyerekeim barátai is. Amikor jönnek, fogadva legyenek nálunk...szeretettel! Ha feléjük önzetlen az ember, akkor pedig jöhet a koldus és "ismeretlen angyal" is, mert a szívem már begyakorolta a feltétel nélküli szeretetet.

Folytatható a gondolatsor, de nekem itt abba kell hagyni, mert éppen csengettek. :)

nagy verem

Az Önsajnálatról

Másokkal is beszélgetve, egyre inkább azt látom, hogy a depresszió, a "mély verem", kezdete nem más, mint az önsajnálat.
Ilyenkor így beszél magával a lélek: Semmi nem működik nekem. Megint kudarcot vallok. Az emberek azt hiszik, hogy egy csődtömeg vagyok, hogy nézek ki, semmim sincs, bezzeg más stb.
Ahelyett, hogy arra gondolna, "milyen lehetőség, hogy egyáltalán próbálkozhatok, tapasztalatot szerezhetek. Következőben már jobban tehetem, hisz fejlődhetek. Mekkora ajándék, hogy segítséget kérhetek..."
Néhány lépés, ami még segít ilyenkor nekem:
1. "leszállni" magamról. Nagy baj, és sok szomorúság gyökere, amikor az ember túl sokat forog maga körül. Nem csoda, hogy elszédül. Annyi ember van, aki örülne annak a "csődtömegnek" is, aki én vagyok, aki azt az ajándékot értékelné, amit én tudok adni. Ne keresse senki a maga hasznát, hanem mindenki legyen tekintettel a másikra is. Filippi 2:13

2. "ragadd meg a gondolatot és dobd félre!". Azt tapasztaltam, hogy az önsajnálat a gondolatok szintjén kellemes az elején, s csak utána húz a verembe. Gyakorolni kell magunkat abban, hogy már csirájában tudatosítsuk a negatív önző gondolatokat,  és bármennyire jólesne nyalogatni a sebeinket, inkább tegyük félre. Ha kell, hangosan is "nem"-et mondhatunk rájuk.„foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10:5).

3. "adj hálát". A hálaadó lelkület sok betegség megelőzője és kezelője. Elűzi a fájdalmat is. Megtanít helyesen kérni, fejlődni is... "mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; Filippi 4:6

És ekkor, és ekkor jön a ráaadás, ami kegyelem, ami ajándék Istentől válaszul:

"...és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." Filippi 4:6-7

Ma is jólesne egy kicsit szomorkodni, sajnálkozni, sebet nyalogató enyhet tapasztalni?!

 Van nagyobb lehetőség az örömre, mivel kiszabadul(ha)tunk ebből a  mély veremből! 

Mi az, hogy sajnálat?! Nem ismerem. Több ennél az együttérzés, a hálaadás és a békesség győzelme! Május 2. van és piknikezni igyekeztünk a családdal, közösséggel. Ehelyett áldás-eső hullik, és bent örvendezhetek a családdal is a szabadságnak, miközben leírtam hamar a fenti gondolatokat, amit egy "szeretetteljes szerdán" szerettem volna, de a szombat is lehet az. :) Boldog ünnepet neked is!

Egyszerűen a lelki anyaságról, mentorálásról

 A képek Szatmáriné dr. Balogh Mária előadásából….

Ruth és az ő anyósa, Naómi,  kapcsolatából néhány gondolat:

(itt elolvashatod a történetüket: Ruth könyve)

• 1.       Naómi nem érezte, hogy segíteni tudna a fiatalasszonyoknak. Később kiderül, hogy igenis volt a tarsolyában még elég, amit Ruthnak aztán megtanított. Sok idősebb nő úgy érzi, nincs már mit átadjon a fiatalabb korosztálynak, mert „más világ” ez már. Mégis… milyen jó a ragaszkodásra alázatos segítőkész kapcsolattal válaszolni. Naómi is milyen sokat nyert a Ruth szeretetével.
•    Ruth ragaszkodott őszinte szeretettel az idősebbhez, tapasztaltabbhoz. A fiatalabb nőknek csak ennyit kell tenni, s idővel kiderül ki lesz a Naómi, akit tényleg nem szabad elengedni. Soha ne várja el egy fiatal nő se, hogy ragaszkodása, hűsége kifejezése nélkül majd az idősebb nő odaadja tapasztalatát, szeretetét. Nem kényszeríthető ez senkire, hisz az idősebb úgy is érezheti, hogy talán nincs is mit adnia. Akkor hogyan „tolakodjon”, gondoskodjon? Ritkán adatik "csak úgy" egy kapcsolat. Nagyon sokszor rengeteget kezdeményez nyitottsággal és ragaszkodással az, aki megtapasztalja a kapcsolatok általi növekedést.

Tévhit az, hogy az ilyen lelki kapcsolatok (mentorálás vagy lelki anyaság) hosszú távú és mély barátságok lesznek. Igen, van hogy megadatik, mint az igazi barátságok. Hisz azok "csak adatnak", s nincs magyarázat rá, hogy hogyan. Nem lehet kimunkálni, tudatosan megszerezni. Megtartani? az már más...Sok jó lelki kapcsolattól fosztja meg magát az, aki visszahúzódva megsértődik, vagy a lelki anyaságból, kapcsolatokból valami mást remél és követel magában, mint aminek kegyelemből formálódik. Lehet ez egy időszakra kapott lelki kapcsolat (terhesség idején, lánykorban, egy bizonyos nehéz időszakon keresztüli segítő kapcsolat, tanítványozáson keresztül kialakuló stb.), amiért örök életünkben hálásak lehetünk, illetve az évek folyamán újra és újra felbukkanó kapcsolat lehet ez, amikor ugyanott folytatjuk, mint ahol abba hagytuk a "beszélgetést". Bárki legyen Naómi vagy Ruth, jobb adni, mint kapni, hisz az ő kapcsolatukban sem lehet eldönteni ki adott vagy kapott többet.

Köszönöm Istenem, hogy megtanítottál ragaszkodni, s így van Naómi is az életemben. Köszönöm, hogy adtál Ruthot is, akik mertek kezdeményezni és hűséggel voltak, így oda-vissza adhattam és kaphattam. Legyen áldott minden ilyen lelki kapcsolat a nők között!

A képek Szatmáriné dr. Balogh Mária előadásából….

a bocsánatkérésről

Kicsi koromban édesapámat láttam először bocsánatot kérni. Nekünk, gyerekeknek, tanítani kellett a bocsánatkérést. Valahogy úgy volt, hogy odamegyek a másikhoz, a szemébe nézek és azt mondom: „Kérek szépen bocsánatot, többet ilyent nem csinálok.” Legalábbis törekszem... Ez egyáltalán nem ugyanazt jelenti, mint amikor azt mondjuk, hogy : "Ó, ne haragudj, kérlek..." s hasonlók. A bocsánatkérés magunkról beszél, s nem a másikról.

Ma is tanulni és tanítani kell a "hogyan"-t. Azért is fogalmazom meg ezeket a gondolatokat, mert nekem még sokat kell tanulni... Félünk, hogy a bocsánatkérés gyengeséget mutat, pedig pontosan az ellenkezője az. Továbbá, még ha van is alázat, van aki nem tudja, hogy azt szavakban is ki kell mondani. Nem elég tettekkel bocsánatot kérni, vagy úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. A bizalom is sokkal nehezebben épül fel, ha nem mondtam, hogy a jövőben nem szeretném újra megismételni. 

A bocsánatkérés akkor hiteles, ha:

-kifejezi, hogy ŐSZINTÉN sajnáljuk, BÁNJUK, amit tettünk

-ha felvállaljuk a tettünket és elismerjük a mi hibánkat, anélkül, hogy bocsánatkéréskor a másik fél részét szóvá tennénk

-ha készek vagyunk JÓVÁ TENNI, amit elrontottunk (hogyan fizethetném meg a kárt, hogyan segíthetnék, hogy begyógyuljon a seb?)

-”többet ilyent nem csinálok” jelentését átadni, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy a jövőben ez ne forduljon elő. "Nyitott vagyok arra, hogy figyelmeztess, ha újból ilyen irányba haladnék."

- szavakkal is elmondani a fentieket. Ugyanakkor azt is elmondani, hogy fontos nekem a kapcsolatunk, s nem csak azért kérek bocsánatot, hogy békességem legyen (s ÉN jól érezzem magam), hanem, mert szeretném, ha együtt haladnánk az életúton, amennyire lehet.

KÉRLEK SZÉPEN BOCSÁSS MEG. VÉTETTEM ELLENED. - ezt a hat szót, hányszor mondtad ki életedben már így? Kinek? Ma ezen a szeretetteljes szerdán is kimondhatod, leírhatod valakinek. Lehet, várja... és még nem késő.

Ja, és soha nem az kezdi a bocsánatkérést, aki a vétkesebb, hanem az, akiben ERŐsebb a szeretet. :)

Az Úr neve olyan, mint az erős torony, hozzá fut az igaz, és biztonságban van.

Sajnálattal veszem tudomásul, hogy pl. a Fifty Shades of Grey és ehhez hasonló könyv, illetve film egyáltalán téma a keresztények között. Ha valaminek az illata már kétes, nem fogom még csak kipróbálni sem. Nem láttam a filmet és nem is nézem meg még az előzetest sem. Elég volt egy terapeuta és egy keresztény ember véleményét olvasni (így hallottam róla először) illetve néhány képet látni. Nem azért mert prűd lennék; fájdalommal hallgattam egyik keresztény nőt, ahogyan a másikat illette a tartózkodása miatt.

 Miért akkor?!

Emlékszem, hogy volt időszak, amikor olyan közösségbe jártam gyakori rendszerességgel a munkám miatt, ahol nagyon trágár és obszcén szavakkal kommunikáltak, a káromkodást beleértve. Próbáltam immunis lenni, mivel úgy gondoltam, nem volt jogom és lehetőségem sem változtatni a helyzeten. Egy idő után már nem zavart máshol sem annyira, ha valaki elejtett egy trágár szót. Már egy-egy filmben sem tűnt fel. „Ez a mai világ!”- sóhajtottam fel. Magamat vigasztaltam, hogy én úgysem tenném meg. Egyszer csak rajtakaptam magam, hogy egy stresszes pillanatban, az „odaillő” káromkodás hangzott el a gondolatomban. Kicsit megijedtem, aztán ismét próbáltam megnyugtatni magam, hogy „véletlen” volt. Isten gondoskodott arról, hogy egy tanítást halljak nemsokára, ahol egyik kedves ismerősöm az Isten nevéről és szentségéről beszélt, majd megosztotta azt, hogy hogyan ment át egy bizonyos folyamaton, miután egy napon döbbenetes módon tapasztalta, hogy az általa szeretett és tisztelt  élő, egy Isten nevét nem csak hiába, hanem mások által használt káromolt formában is kiejtette. Azonnal láttam, hogy én ebben a folyamatban hol tartok. Istenhez fordultam, és azért kértem legjobban bocsánatot, hogy könnyelműen felrúgtam azokat a határokat, amelyek a lelkiismeret megszólalása által védtek a bűntől.  Imádkoztam, hogy az illető társaságot kerülni tudjam, mert van, amikor jobb elszaladni a bűntől, ha nem tudunk szembeszállni vele. Időbe került, míg az Úr Jézus elvégezte tisztító munkáját az elmémben, s megzabolázta a nyelvem is, a „véletlentől”, amitől nagyon féltem. Azóta kerülöm az olyan filmeket is, amelyek talán szépek, de nyelvezete újból rongálná a „várfalat”, amelyet az Ellenség ellen építget bennem Isten szava. Sokszor mérlegelem egy ártatlannak, szépnek tűnő dal, könyv, film kapcsán, hogy megéri-e a „szépsége”, azzal szemben, amennyit rombol bennem az erkölcsi várfalon a szabad gondolkodása, nyelvezete?! Hálát adok, ha még vannak barátaim, nem beszélve a fiatalokról, gyerekekről, akikkel tudunk elpirulni és zavarba jönni… Ilyenkor igyekszem bennük megerősíteni szavakkal is ezt a várfalat.

Sokszor elég a kép, a szó, nem beszélve a fent említetthez hasonló filmről, amely kinyitja a Kaput az ellenségnek. Azután már csak pillantok kérdése a várfal leomlása és gyakorlatban megtörténik, amiről azelőtt azt hinné az ember, hogy vele az SOHA nem történne meg. Így mennek tönkre a házasságok, így tör be az ellenség a várfal hiánya miatt az életünkbe, aki „csak azért jött, hogy öljön, romboljon és pusztítson”. Krisztus azért jött ezzel ellentétben, hogy Életet adjon.

Van „kíváncsiság”, mely egészséges tudásszomjhoz vezet, és feltétele a kapcsolatokban való gazdagodásnak, és van kíváncsiság, amely bűnt szül, romláshoz vezet.

Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma.

Péld 25:28

Ne nézzetek, hallgassatok meg mindent, ami népszerű! És ne is osszatok meg mindent, ami inkább felkelti a kívánságot sokakban, mint határozottan intene a bűntől...sokszor nem elég a negatív vélemény a pszichológusok, szakemberek részéről, hogy tartózkodjon egy keresztény fiatal!

Ha pedig téma körülöttünk, és az káros és a “halál illatát” terjeszti, legyünk bátrak szembeszállni a közvéleménnyel! 

Még valami: Legyen szűrőszoftver a számítógépeinken, a "kütyükön" (pl. amiről itt olvasunk) , legyenek elveink otthon az internet használatával kapcsolatosan magunk és gyermekeink védelmében is. Ezek is a várfalak megerősítésére vannak.

Kiégés nélkül...

Akik emberekkel foglalkoznak, különösen ha segítő szolgálatban, lelkigondozásban és felelősséghordozásban sokat vállalnak, szükségük van a "mentális önvédelemre", amellett, hogy Isten közelében marad az ember igeolvasással, imádsággal. Ez sokszor csupán a rendszeres feltöltődést, kikapcsolódást jelenti. Van nehéz időszak a hátam mögött nekem is. Lelki terhek néha összejönnek a nehéz körülményekkel, hirtelen, váratlanul érintő eseményekkel. Néhány évvel ezelőtt a "megrepedt nádról", a "pislogó gyertyabélről" beszéltem női konferenciákon. Azt hittem, valamit átéltem ezekből azelőtt. De ahogy lenni szokott, inkább utána jött az igazi próbája. Tapasztaltam Isten kegyelmét a lelki teherviselésben, a gyászban, fizikai és lelki "gyengeségemben", a nehezen kezelhető emberekkel való érintkezésben.

Visszanézve, sokat segített ebben az időszakban az Istennel való közösség, szerető férj és család mellett az, hogy volt néhány hűséges barát, akik ilyenkor testvérré váltak (Péld 17:17). Igyekeztem nagyon szorosan maradni mellettük, kihasználva a lehetőséget a közösségre, találkozásra, beszélgetésre, amikor csak lehetett. HOGYAN TETTÉK?

 Tudatosan, vagy csak szeretetből Istentől indíttatva, felemeltek, erősítettek:

1. a gyógyító szavaikkal. Talán azért is hatottak olyan mélyen és intenzíven, mert jól értem ezt a szeretetnyelvet. Van néhány ember, aki "életet beszél a lelkembe". Példabeszédek 16:24 (Lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a csontoknak.) jutott eszembe, ha szeretteim, a barátnőim, lelki társaim szavait hallgattam, újra és újra elolvastam egy-egy igekártyáról, vagy éppen a fehér gyűrűmről. Ezek a szavak bölcsesség, igazság és erő szavai. Istenre, a Szeretetre, az Életre irányították a figyelmem.

2. az egészséges humor. Vannak emberek, akik közelében egészséges a derű. Ilyen a férjem is nagyon sokszor, és mások is vannak az életemben. Sokszor egy könnyed mondattal elvették az élét a mókuskerékként működő gondolatmeneteknek, amitől eléggé "bezsonghat" az ember lánya. Vagy csak egy vicces hasonlattal elvették az élét annak a "túl komoly fejtegetésnek", amit lehet 3 percen keresztül ecseteltem... Segítettek nagyon sokszor, hogy ne vegyem olyan komolyan saját magam, hogy felfelé nézzek a Hatalmasra, s ne a "földi óriásokra". A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat. Péld 17:22 A jó humor gyógyír a léleknek.

3. Helyes határok - Lelki társaim, akik kívülről is látták élethelyzetem (különösen a racionális félék, akik jól leszállítottak a földre :P) nagyon sokszor bátorítottak arra, hogy tegyem le azokat a terheket, amelyek nem az enyémek. Fel se vegyem. Emlékeztettek, hogy nem én kell "megváltsam a világot", s még azt a helyzetet sem tudom, illetve bátorítottak a pihenésre, kikapcsolódásra, arra, hogy bátran mondjak NEMET  sok jó dologra is. Még gyakorlatilag is átvettek a terheimből, feladataimból. Tanították nekem a Prédikátor könyve 3. részét...hogy "mindennek ideje van". Egyszer még arra is rávettek, hogy "lábat lógatni" elutazzam jó messzire pár napra. Idősebb, tapasztaltabb 3 másik nővel voltam pár napot együtt. S a kis családom nagylelkűen bátorított ebben.  Ez, a gyász idejében, életmentő" cselekedet volt. Azóta is gondolkozom, hogy mennyire szeret Isten, hogy ezzel megajándékozott. Az egyik nő közülük már évek óta példaképem, csodálattal követem feleségként, s a szolgálatban is...akkor eljött a "menedékhelyre"s főzött, másnap elvitt ebédelni. Felfoghatatlan számomra az a szeretet, amellyel körülvettek. Meghallgattak, s csak Isten s egymás előtt kitárhattuk szívünket, imádkozhattunk. Tudom, hogy ez egy olyan cselekedet volt, amelyet egyszer én is tovább adhatok valakinek.

Igen, most azon gondolkozom, hogy a fentiek közül mennyit tudok én úgy megélni, hogy mások számára az felüdülés legyen. Bárcsak a rámbízottaknak ne csak a szolgálatban, s a teherviselésben legyek ösztönző, hanem mindig lennék éber, hogy éppen kinek van szüksége érzelmileg megpihenni... Hiszem, hogy helyes megelőzéssel, Istenre s egymásra figyeléssel elkerülhető a kiégés. Átéltem ezt is. Igen, ezt is KEGYELEMBŐL!

szabadulás az elvárások csapdájából

Nagy elvárásokkal bárki szembesülhet egy új családi állapot kezdetével, munkahelyen, közösségben szolgálatban. Ha engedi valaki, hogy ezek az elvárások vezéreljék a viselkedést ahelyett, hogy az önvizsgálat és motiváció szeletkéje maradjon, ami normális, a következő jellemzőkkel nézhet szembe. Én legalábbis ezek fedeztem fel, ami természetesen nem a teljesség igényével történt:
-lázadó lelkület: "ők nem kontrollálhatnak engem, nincs joguk hozzá" gondolatokkal, tiltakozással.
-egy képmutató, túlzottan alkalmazkodó életforma kialakítása
-folyamatos haraggal való küzdelem, amellyel legtöbbször közeli kapcsolatait mérgezi az ember (gyerekein, házastársán tölti ki stb)
-bűntudat, bűnvád rendszeres jelenléte
-cinizmus magas fokon (általában bezárkózással is jár)
-az emberek tetszését hajkurászó magatartás, ahelyett, hogy Istennek akarna tetszeni a legjobban
- hajlam feladni azt a munkát, szerepkört amiben az elvárásokat egyre nyomasztóbban tapasztaljuk

Én sem vagyok kivétel. Az anyaságban(a többi anyához hasonlítva magam), óvónéniként (a szülők előtt), még a fiatalok közötti előadásaim miatt (ifiórákon, iskolákban az osztályfőnöki órákon "érdekesnek" kell, maradni), a lelkipásztor felesége szerepkörét nem is említve, szembesültem a fent említett magatartással, ha nem is minddel, vagy ha nem is vett lakozást, de kísértésként ott volt szinte mindegyik.

"Az Igazság szabaddá tesz."

Krisztus az Igazság, aki rávezetett arra, hogy:

- az az igazság, hogy teljesen normális, hogy vannak elvárások. Nekem is vannak, ha másokra gondolok. Elengedtem a neheztelést azokkal szemben akik elvárásait éreztem. Volt, hogy nem voltak hibásak ezért, hisz jót akartak, de lehet nem jól. Volt, hogy hibásak voltak, nekik pedig segített Isten megbocsátani és tűrni.
- az az igazság, hogy én meg nem vagyok és soha nem is leszek tökéletes az emberek előtt. Hajlamosak vagyunk maszkot tenni, eltakarni a "tökéletlenségünket", mert félnénk, hogy az emberek így nem fogadnak el, nem hallgatnak ránk, a gyerekeink így nem tisztelnek stb. Jó megalázkodni Isten előtt, s bocsánatot kérni tökéletlen viselkedésünkért, mivoltunkért, s megnyugodni jelenlétében, hogy ő jól tudja a mi emberi voltunkat. Visszautasítva a tökélybetegséget és a mindig erősnek mutatkozó jellemet olyan kapcsolatokat kapunk ajándékba, amelyek nem elvárások teljesítésével fogadtak EL, hanem tökéletlenül is BEfogadnak, s ha kell erősen is. Megtapasztalják, hogy akkor is szeretek, ha intek, és akkor is elfogadom a szeretetet, ha engem intenek.
-az is nagy igazság, hogy bármilyen titulusom legyen mindig megmaradok mellette mindenkinek annak az egyszerűnek, akinek születtem, s amilyen céllal alkotott Isten.  Az emberek jobban azonosulnak egy  Evódiával, mint egy lelkipásztor-feleséggel vagy tanárnővel, nem beszélve egyéb jelzőkről(kinek milyen előjele van néha). Nem jó, ha a szerepköre, (esetleg a vagyona vagy annak hiánya?) valakinek elveszi az egyéniségét. Jobban mondva: szomorú.
-az is igazság, hogy amikor azt hisszük mások kontrollálnak az elvárásaikkal, inkább arról van szó, hogy mi vesztettük el a kontrollt magunk felett. Jó meghallgatni mások véleményét, még az ellenségét is. Ezek tartanak alázatban is, és segítenek az önvizsgálatban, a fejlődésben. A baj akkor van, ha bátorságban vagy önuralomban szenvedünk, s engedjük, hogy ezek a gondolatok, érzések (önsajnálat, megfelelési kényszer stb) uralkodjanak felettünk s a cselekedeteinket is ezek határozzák meg.
-a legnagyobb Igazság, hogy ha Istennek akarunk tetszeni, akkor az Ő elvárásai messze nagyobbak, mint bárki emberé: ő azt akarja, hogy szentek legyünk, mert ő szent, hogy romolhatatlanok, feddhetetlenek legyünk, megteremjük a Lélek gyümölcseit, szeressünk mindig és mindenkit, önmegtartóztatók legyünk mindenben, az ismeretben megtéveszthetetlenek, az imádságban és áldozatban fáradhatatlanok... HM...
S mindemellett azt mondja, hogy gyengén vagyunk erősek, az alázatosokban telik kedve (akik bevallják, hogy "nem megy nekik és segítségre szorulnak") és mindenre van erőnk Benne, sőt elég nekünk az ő Kegyelme.
Máris lepereg rólunk az emberek véleménye és egyedül az Istenre számítunks Ő az, akinek a véleménye igazán számít.
Ma is így imádkozom, hogy jöjjön s tegyen Igazságával szabaddá!

Mert szabadon jó élni és dolgozni, és jó megtapasztalni, hogy így viszont gyarapodunk lélekben, Isten és emberek előtti kedvességben!

vendégszeretet karácsonyeste

"A vendégszeretet azt jelenti, hogy kitárjuk szívünket és ajtónkat Isten és emberek előtt, és menedéket adunk a hontalanoknak is, ha kell..."

Vigyázzunk nehogy úgy járjunk, mint ebben a kis történetben:
"Feleségem néhány vendéget hívott meg vacsorára.
az asztalnál odafordult hatéves lányunkhoz és így szólt:
-Ma este el tudnád mondani az asztali imát?
-De én nem tudom, mit kell mondani!-felelte lányunk.
-Mondd egyszerűen azt, amit a mami mondana, amit tőle hallottál!-biztatta feleségem. Lányunk behunyta a szemét és így imádkozott:
-Édes Istenem, mi a csudának hívtam meg ezt a sok embert?" .... Elisabeth M.


Ti szoktatok karácsonykor gondolni az egyedülállókra, magányos emberekre? Mi lenne, ha valakit meghívnánk közülük az ünnepi családi vacsorára vagy ebédre?

"fekete, de szép!"

Láttam romákkal, cigányokkal foglalkozó embereket, misszionáriusokat, lelki vezetőket, alapítványokat. Sokakat egy idő után reménytelenül, vagy éppen csak szalmalánggal (elhívás helyett munkahelyként, ill. félremotiváltan- mikor melyik karitatív tevékenység a “menő”… )

Néhányat nagyon hitelesen , kitartóan, sok szeretettel, szenvedéssel és eredményesen is. Miközben magamnak is harc, hogy hogyan segítsek, amikor erre alkalom adódik, hosszú ideje figyelve azokat, akik közöttük dolgoznak, rájöttem arra, hogy a roma misszió is akkor hatékonyabb, ha akik segítenek, szolgálnak feléjük:
-Istennel teszik az egészet nem csak Istenért vagy a cigány népért

- a szívüket is adják, nem csak a szellemi és anyagi támogatást (elfogadják, befogadják és szeretik a cigányokat értelemmel, érzelemmel és hűséggel)

- az anyagi javak előtt sokkal előbb az időt és energiát szánják oda az életükből, hogy segíteni lehessen. Talán több időt kér egy roma személy mentorlása, mint egy másé. Együtt kell dolgozni, hogy elsajátítsanak bármilyen képességet, vagy egy életbölcsességet megértsenek. (pl. Nem elég előadást tartani a higiéniáról, hanem velük együtt kell takarítani, főzni vagy bármilyen egyéb munkát is végezni. Nem elég az erkölcsi tisztaságról sorozatot tartani nekik, hanem kell látniuk valaki életéből, hogy az hogyan éli meg! Egy néhány nap alatt, amit közösen tölt el az ember velük, sokkal több szellemi értéket is átadhat, mint 101 női kör alatt.)

- közösségvállalás velük -ha nem is rendszeresen, de nyitott kell legyen őket is vendégül látni az otthonukba , ha erre is sor kerül, még ha ez nem is rendszeres gyakorlat, természetesen.

- az anyagi javaikat is felajánlják a bölcs segítségnyújtásra (nem biztos, hogy ezt direkt módon kell tenni, de áldozni a saját anyagi javakból és nem csak a máséból igenis kell!)

Talán többet elérhetnénk, ha minden hívő ember „örökbe fogadna” egy roma személyt úgy, hogy kitartóan „gondját viseli” lelkének, imádkozik érte, felvállalja a kapcsolatot vele és segít neki hosszútávon. Többet jelentene, mint néhány embernek „kiszállni” és csomagot osztani, missziós hetet, konferenciát szervezni közöttük. Természetesen, jó, ha ezek is vannak, de a magam féléknek (akikre nem bízott még Isten egy egész ilyen közösséget, missziós területet) kívánom, hogy miközben a távoli éhezőket segítjük, vagy elítélünk egy nemzetet, nyissuk meg a szívünket csak egy, egyetlenegy ilyen felnőtt vagy gyerek előtt, aki közelebb lakik talán hozzánk, és ne csak karácsony idejére. Élet-kapcsolattá válhat. Egy lelket mentettél meg ugyan, de ő megmentheti az egész családját és hatással lehet egész  generációjára.

Segítsünk és szeressünk tiszta szívből!

Az unokája lehetnék

SZERETETTELJES SZERDA

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nagyon nehezen ment régebben az idősebb nőket bátorítanom. Azért csak régebben, mert régen, még gyerekkoromban, fiatal lányként nagyon élveztem. Talán ők is engem:). Szerettem az idősebb nőket meghallgatni minden szépről-jóról, búbánatról akár milyen hosszan, s ha betegek voltak akár meg is látogatni. Ha kellett szívesen vásároltam vagy segítettem nekik, és mégis úgy éreztem sokkal többet kaptam, mint adhattam.
Aztán ez megváltozott. Talán azért mert már külső elvárás kapcsolódott ehhez?! Nem tudom. Mindenképpen úgy éreztem, mit is mondhatnék egy nőnek, aki megélte, amit én még csak ízlelgetek, jóból is a nehezéből is. Meg aztán az unokája lehetnék... Hogyan vigasztalhatnám?!
Egyszer pedig jött a felszabadító gondolat...de hát akkor segítsek úgy, mintha az unokája lennék...mint régen! Ne akarjak többet vagy mást adni...

Hogyan lehetünk hasznosak, hogyan szerethetjük az időseket?!

1. Soha ne higgyük azt, hogy nincs mit mondaniuk, s nem lesz miről beszélgetnünk. Ez hamar ki is derül. Sokat épülhetünk, amíg meghallgatjuk őket.(A tegnap is egy néni 77.születésnapján voltunk a női körrel, hát rég nem  derültem ennyit, ahogyan elmesélt az életéből egy epizódot...és a végén ő meg le is zárta tanulsággal, de annál több is volt a sorok között nekem.)
2. Megértik, amit mondani akarunk! Akkor is ha ismételni kell, akkor is, ha úgy gondoljuk már nem a "mai világban" élnek. Amire szükségük van, megértik válaszainkból.
3.Támogassuk imában őket! Ez a legjobb bátorítás,  így többet is gondolunk rájuk, nem csak amikor látjuk őket. Azt mondja az I Tim 2:1, hogy "minden emberért tartassanak KÖNYÖRGÉSEK"
4. Bátorítsuk, ha szomorúak. Megfoghatjuk a kezüket. Annyira szeretem a dolgos vagy az ápolt idős női kezet is...erőt ad (oda-vissza)!
5.Olvashatunk nekik. Megkérdezhetjük, hogy mit? Vagy énekelhetünk velük (vagy csak hallgassuk meg :9). Mi a kedvenc éneke?
6. Küldjünk nekik postán képeslapot.
7. Vásároljunk nekik. Hívjuk fel néha telefonon, s többször rákérdezhetünk erre.
8. Megkérdezhetjük, hogy segíthetünk-e valamit a ház körül, a házban? Egyszer egy néni (hosszasan betegeskedett, s látogatója volt elég, mégis szerette, ha én is mentem. Persze, én is örültem, ha eljutottam) mindig csak azt kérte tőlem, amikor nála voltam, hogy igazítsam meg az asztalán a könyveket, s cseréljem ki a vizet a vázában. Szívesen tettem. Egyszer pont az előttem levő látogató, mielőtt elment, láttam, hogy az általa hozott virágot vízbe tette az asztalon. Mégis, mikor kérdeztem, mit segítsek, hát ugyanazt a választ kaptam. Természetesen, megtettem, ezt már tudtam, hogy fontosabb a szeretetet kifejező engedelmesség, mint a hasznosság ilyenkor a cselekedetekben. Azért, mégis, ismerve a néni éles és még nagyon friss gondolkodását, miután megtettem, rákérdeztem, hogy miért kellett megint kicseréljem a vizet a vázában, ha friss volt? Akartam tudni, hogy vajon már kezd felejteni? Erre ő mosolygott: "ó, mindig élvezem, ahogyan próbálod a virágot elrendezni a vázában, s billegeted a fejed közben, meg mosolyogsz egyet a végén." :) Kiderül aztán, hogy virágrendezéssel is foglalkozott régen, ha akkor nem is így nevezték. No fogtam az alkalmon, hamar kértem néhány leckét. Azóta is csak annyit tudok belőle, de nekem sokat jelent.
8. Vihetünk nekik hallgatni valót (jó felvételeket akár interneten is kereshetünk nekik stb.), és természetesen a kis ajándékoknak is örülnek (virág, kedvenc állata plüssállatként...nekem ez többször bevált örömszerzésnek a csoki mellett, hisz 2. gyerekkor, s amíg ezt bölcsen kezeljük, szeretetet sugároz!)

A fiam, amikor az 1 éves Misszióiskolába iratkozott, be kellett jelölje a területeket, hogy hol segítene a gyakorlatban hetente rendszeresen. Látom, hogy: gyerekmunka, admin., hajléktalanok stb. S fiatalok helyett (oda úgy is eljár "kapni"), hát az időseket is bekarikázza. Isten őt használta most, hogy felgerjessze bennem ezt a szeretetet. SZERETEM AZ IDŐSEKET!
Te hogy vagy éppen vele?!
( A képen látható idős nőt, Carol Portert, halálomig tisztelem azzal is, hogy ahányszor rá emlékezem, Istent dicsőítem. Idős nőként felajánlotta nekem, hogy bár nem könnyű neki megtanulni a messengert kezelni (elég volt az email), értem megteszi, hisz akkoriban kismamaként keveseket tudtam géphez ülni, inkább csak pár sor, és szaladtam tovább.De neki fontos volt, hogy tudatosan engem akkor segítsen. Ahogy mondta neki is felüdülés volt velem megismerkedni, "velem lenni", de mint minden esetben, úgy tapasztaltam, hogy többet kaptam, mint adhattam. Az ő példája sarkallt arra, hogy merjek "mutter" lenni, hogy a lelki anyaság az nagyon sokat ér... Idős koromban vajon nekem mit kell majd a fiatalokért megtanulnom? :D )

A sárga ruha...

Ami a romák közötti „forgolódást”, az irántuk való emberszeretetet és agapét illeti, azt hiszem, fejlődöm! :) Írtam erről régebben itt.

Most sincs roma projekt, amiben részt vennék hivatalosan, vagy rendszeresen. De adatott nekem egy roma barátnő-féle a múlt héten. Édesanyám ajánlásával jött ide az unokahúgával, s itt is maradtak szállásra. Tiszta illatú, rendezett két nő. De nem ezzel leptek meg, s nem ebből született a barátság, még ha a jó illat nekem sokat is jelent.

Vacsoránál beszélgettünk, mesélte az életét. A falu iskolájában az első 3 tanuló között volt egészen 8. osztályig. Utána elment a család külföldre dolgozni, s az igazgató is hiába sajnálta, hogy egy ilyen aránylag kiemelkedő tehetség nem tudott irányt szabni a nemzetében másoknak is. Azonnal megállapítottam én is már az első mondatok után, hogy éles elme, rátermettség van a csillogó sötét szemek mögött.

Ennél már csak az kötött jobban össze, hogy nem rég jutott igaz hitre, és személyes kapcsolatba került az Úr Jézussal. Ahogyan imádkozott, ahogyan tűzzel-lélekkel beszélt arról, hogy szeretne a kicsiny közösségében elkezdeni a gyerekmunkát, hát engem is nagyon megérintett. Van valami közös bennünk… (igaz, hogy én sok féle emberrel kapok közös dolgot. :) )El is hívtam a hétvégén, hogy jöjjenek el gyerekklubba és, amit tudunk, „ átadunk” nekik a jó kezdethez, amit otthon majd annak idején folytathatnak. Igazi példa volt a motivációja, az elszántsága. Isten eszközként küld embereket hozzánk. Azt hisszük, mi segítünk, s többet kapunk, mint adunk, ha van nyitott kéz és szív az elfogadásra.

……

Mikor kicsi voltam, egyszer édesapámmal a főtéren sétálva megálltunk, mert ismerősökkel találkozott. Nekem napbarnított sötét bőröm volt, hosszú sárga ruhában voltam, s a parkban játszó cigány-lányok kiszúrtak maguknak, ahogyan a köveket gyűjtögettem: „gyere velünk játszani, vagy szégyelled, hogy közülünk való vagy?!” – valami ilyesmit kiáltottak. Hamar édesapámhoz futottam. Ő hangosan felnevetett, s azt mondta ne féljek, majd egyszer még hasznomra lehet, hogy így befogadnak, hisz a Jó Isten őket is ugyanúgy szereti, s valakinek segítenie kell a helyzetükön. Tiltakoztam akkor, mert megijedtem. Most sem érzek felettébb elhívást erre a szolgálatra, de talán nekem feléjük is inkább személyes kapcsolattal kell szolgálnom.…és édesapám mondata is ilyenkor mindig eszembe jut. Meg a sárga hosszú ruha… :)

A KÜLÖNÖS RUHA 

Szenvedésed
Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled..

S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.
M. Feesche után németből ford. Túrmezei Erzsébet

Nők a nőkért

az egymást segítő kapcsolatokról

célja: barátságon alapuló lelki-szellemi növekedés
(valamilyen területen a tapasztaltabb nő segít egy fiatalabbnak, és fordítva  (hitbeli vagy egyéb gyakorlati kérdésekben) Titusz :3-5

a barátságból fakadó áldás:
-  szeretetet, elfogadást, támogatást biztosít és szabadságot a gondolatok megosztására
-tanácsadó kapcsolat, szabadok, hogy az igazságot kimondják egymásnak szeretettel
-bátorítást nyújt a gyakorlati kérésekben és konkrét segítséget

eszközök a kapcsolatépítéshez:

1.Olvassátok naponta ugyanazt a részt a Bibliából és hetente egyszer találkozva beszéljétek meg egy kávé mellett (lehet más könyvet is)
2. Vezessetek naplót egy bizonyos ideig és időnként találkozzatok, hogy megosszatok belőle valamit egymással
3. Imádkozzatok egymásért. Lehet közös imacsoportotok rendszeresen. Imameghallgatások megosztása
4. Születésnapra vagy "csak úgy" lepd meg a mentoroltad látogatással képeslappal, köszöntéssel, öleléssel (ajándékot nem is említek)
5. Időnként hívd fel, hogy megkérdezhesd: "hogy vagy? igazán érdekel..."
6. Közös időtöltés hetente: sporttevékenység, hobbi stb.
7. Közös bibliatanulmány egy csoportban
8. Karitatív tevékenység tervezése véghezvitele közösen, időszakosan
9. Konferenciák látogatása és megbeszélése ( női konferenciák stb. :) )

a múlt héten találkoztam megint egy ilyen ritka emberrel (nővel  )... ezek azok az áldások, amelyek többet jelentenek a 2000 kilométeres vezetés feletti győzelem sikerénél, a gyönyörű, most már általam is látott horvát tengerpartnál, a női vezetők inspiráló (intő/bátorító) közösségénél...mert az ilyen lélek-találkozást Isten hozza össze nekem is, ezért nem emberi!

Dsida: Ismeretlen ember

Íme, szembe jössz velem, én barátom
és testvéri, mély köszönéssel illetsz.
Nem tudom: ki vagy. Neved ismeretlen.
Régi napok közt

átcikázva, felkutatom sok éber
emlék zegzugát, de szemed sehonnan
sem tekint felém. Aranyas derűvel
mégis elém állsz

most a dércsipkés, csoda jégkösöntyűs
fák alatt és mély köszönéssel illetsz.
Törzsed szálas és ruganyos, ruhádon
átcsap az izmok

játszva rezgő, domboru duzzadása,
mellkasod nyugodtütemű, hatalmas
hullámzása friss levegőt zihál be
tiszta tüdődre,

szíved lüktet, zengve dobol s piros vért
kerget át ezer szövevények útján
víg ütemre. Bronz-sima, büszkeboltu
homlokodon szent

értelemnek fénye lobog. Miközben
rámtekint szemed, ragyogó bizonyság
gyúl ki benne isteni lényegedről.
Oly gyönyörű vagy,

aminő nincs több a világon: Isten
és Anyag tökéletes égi násza!
ritka Gép! vidámerejű, szabad, jó
csillagos Ember!

S bár nem is tudom nevedet, ma mégis,
mégis ujjongván köszönök, barátom
s elkiáltom: menyire megkívántam,
bárha vezér, vagy

hős király volnék, seregek királya,
hogy pergő dobok zaja üdvözölne
általam, s dicső lobogó hajolna
porba előtted...

1931