Oldalak

2018. november 19., hétfő

Ha nagymama leszek...



Nem mintha siettetném a koromat, de eszembe jutott, hogy kislányként mennyit álmodtam arról, hogy édesanya leszek...
Ha eszembe jut az, hogy egyszer talán nagymama is lehetek, akkor ugyanúgy, mint kislányként azért imádkoztam, hogy majd jó feleség, jó édesanya legyek, most is már imádkozhatom, hogy a példaadó nagymamák életét szívembe járjam, s így könnyebb lesz megélnem azt.
Az igazi istenfélő nagymamák 3 lelki tulajdonsága:
1.       Megtanítják az unokákat imádkozni. Lehet, hogy a kicsik már a szülőktől látták ezt, akkor  a nagyszülők csak megerősítik, vagy az imádság erejét méginkább átélik az unokákkal.
2.       Segítnek az unokáknak legyőzni a félelmeiket (sötéttől, vihartól, rossz helyzetektől) azzal az igazsággal, hogy: Isten mindig velünk van. Sok történetet elmesélnek a múltból, amikor tapasztalták az Isten gondviselését, hatalmát, segítségét a bajban.
3.       Megerősítik az unokákban a pozitív attitűdöt az élethez. Ők már nem aggódnak a jövő felől, hisz annyiszor megtapasztalták, hogy Istennel nevetve nézhetnek a holnap elé. A hála gyümölcse mindennap a nagymama asztalán terítékre kerül. Hálás élet a boldog élet!

Kívánok boldog nagymamákat és unokákat mindenkinek!



2018. október 15., hétfő

Melyik inkább? A telefon, vagy kalendárium (határidőnapló), jegyzetfüzet?!


Rövid leszek. Viszonylag rövid ... :)
Mindegyiket használom, s egyiket se tudom helyettesíteni a másikkal.

Mivel szeretek szabad lenni  a kütyüktől, telefontól, hogy ne azok irányítsanak (igazán igyekszem!!!), ezért a tervezésekhez jobban szeretem használni a határidőnaplómat, vagyis a kalendáriumot, amelyet kifejezetten nőknek (elsősorban magamnak s lányaimnak) terveztem. Ez itt a reklám helye, igen, novemberben már újra kapható lesz. :) Szóval, a telefonban szeretem rögzíteni a főbb eseményeket, dátumokat (ez jó is, mert a telefon mindig kéznél, így mindent rögzíthetek hamar), de ha ugyancsak a telefonban használtam applikációt a további tervezéshez, napi programhoz, menüíráshoz, sajnos azt tapasztaltam, hogy közben jön egy üzenet, egy hívás és úgy elszáll a tervezés, hogy be se fejezem, vagy az időm száll el egyébbel, nem beszélve az elírásokról, téves részletekről :O . A telefont csak a nagyon fontos dolgokra használom, és ha lehet, célom, hogy minél többet tudjam nélkülözni. Reggel és este is jobb a kalendáriumba írkálnom, könnyebb a telefont "altatni" így, , s az agyamat pedig sokkal könnyebb tisztán tartani, legalább míg a napomat elkezdem imával, s megtervezem, értékelem.
Így vagyok a kalendáriummal is, jó, ha velem van itt-ott s tudok bele jegyzeteleni, ha nincs más, pl. egy előadáson, szülőértekezleten, igehirdetés alatt is. Mégis, sokkal jobban szeretem istentiszteleten is a külön jegyzetfüzetemet használni inkább, mert a kalendárium eszembe juttat egy csomó otthoni s s más jellegű feladatot, amit annyira igyekeztem kezdő imádságkor "elfelejteni". Így van egy jegyzetfüzetem az említett célra, aztán van egy amibe a saját előadásaim jegyzetei vannak, aztán még egy, amibe a napi csendességeimből, történésekből írok le dolgokat.
A fent említett )képen is látható) kalendáriumról még annyit, hogy ez egy nagyon egyszerű tervezéses rendszer, s nem is cél kiegészíteni, bonyolítani, tudatosan lett és marad ilyen (még így is panaszkodnak egyesek a füzet nagysága, nehézsége miatt, dehát ennyi kell! :)
 Az egyszerűségben a lényeg a tervezésnél is. A bonyolultabb, részletesebb rendszerekhez van más tervező, lefűzéses stb, stb és rengeteg applikáció, csak kérdés, hogy a tervezésre fordított idő megtérül-e a gyakorlatban? Mindenki maga dönti el ezt, én a nagyobb átlaghoz tartozom, s nekik ajánlom a kalendáriumot is, vagy más egyszerűbb határidőnaplót. :)

Hát így...!

UI. Ugyanilyen megfontolásból szeretek istentiszteleten inkább bibliát forgatni, mint telefonról olvasni (az otthoni bibliatanulmányban viszont segít a sok applikáció): sokan mondják, hogy tudnak egyszerre csevegni, facebookozni is miközben hallgatják az igét, előadást... Én nem csak tapasztalatból, pedig úgy gondolom, hogy Isten is az osztatlan figyelmet kedveli, így nem az előadó, igeszóló iránt vagyunk elsősorban tiszteletlenek, ha ez ellen nem harcolunk. Persze, nem mindenki kell cipelje a bibliáját az istentiszteletre, ha ott a telefonja, nem ezzel a pár perccel van a gond, amennyiben le tudja tenni a kütyüt. Valószínű az is, ha valaki ilyen helyen nem tudja mellőzni, akkor otthon s a számára fontos személyek jelenlétében sem. Illetve az is kérdés, hogy ki a legfontosabb személy az életünkben?! Harcos világban élünk! De így szép, ha többet vannak győzelmeink!
 

Desenvolvido por EMPORIUM DIGITAL