Családi nyaralás hármasban

A négy nagyobb gyermekünk nagykorú (a kisebb is pár hónapon belül), így ők már más nyaralást kívántak, de együtt. Ez is egyfajta elégtétel és öröm az üresedő fészekben, ha a felnőtt gyermekek egymáshoz jobban húznak, mint külön-külön a szülőhöz. S a szülők is jobban egymáshoz, mint a gyermekekhez.  Próbálom tetten érni, megfogalmazni ennek az átmeneti kihívásos időszaknak az áldásait. A blogírás is egy jó eszköz lehet benne, remélem.

Családunk tehát két csoportban nyaral ebben az évben. Mi az ötödikkel, Eszter-Csillagunkkal (6) indultunk neki a kikapcsolódásnak. Pihentünk, olvastunk, játszodtunk felváltva is, sokat a vízben és a parton, s mindennap valamilyen újabb látnivaló is belefért a vakációba. 

A fotók közül néhány ide is került. Mikor a családi csoportunkba küldtünk közben belőlük, egyik gyermekünk megjegyezte: úgy tűnik, hogy ezen a nyaraláson mindegyik nap a Csillagé. :) Valóban, már nem volt értelme napokra osztani, de rá is fér a "később kapott" gyermekünkre, hogy megújuljunk a kisebb  gyermekkel járó örömökben, lelkesedésben, türelemben. S ha valami kényeztető is lenne neki, Csillagnak ez a "plusz figyelem" kell az életbatyuba. Ez is Isten időzítése és a tudatosság is hozzá ajándék, mint a gondviselésében való öröm. Hála ezért a nyaralásért is. Napok helyett tehát, inkább szösszeneteket osztok meg. 

Ez a nappalival való hajókázás (azért neveztük így, mert olyan volt, mint egy kis nappaliszobácska a vízen) azért élmény, mert az utolsó napig várnia kellett rá Csillagnak. Több mindent s mindent is szeretett volna a vízparton, így azt mondtuk, hogy minden nap megjegyezzük a kívánságokat, amelyekre nem került sor, s azokból kiválaszhatja azt utolsó napon, amit legjobban szeretne. 

A várakozás, a célig vezető út, része a jutalomnak és az örömnek. Nekem is jó még mindig ezt tanulni vagy éppen tudatosítani.

Bobozás apával. Minden nagyobb kihívás, ami izgalmas és új, erőpróba vagy ügyesség, s főleg bátorság, azt apával! Jól van ez így! A bizalomerősítés, kötődés-próba pedig főleg kellett, ajánlom ezt az eszközt (bobozást) szülő-gyerekkel először kipróbálni.

Velem enni szeret, elaludni (ezt is tudni kell jól csinálni 😁), s azt ami megnyugtató tevékenység (olvasás, társasozás). 

Ezen a nyaraláson az én kedvencem a naplementék voltak. Ezt tükrözi az a több tucat fotó is, amiből végül törölnöm kellett sokat a telefonomról. Gyönyörködtem abban, hogy a lemenő napnak is mekkora ereje lehet. Szebben is barulni tőle, s ez csak egy példa. :)

A sült halakat sem vetettem meg. Mindig megfigyelem a konyhát, ha csak egyszer is eszem valami újat, s gazdagodom tippel, recepttel, szeretem kihasználni erre is a nyaralást. Az ízlelést, kulináris élvezetet ha reprodukálni tudom, később újra képes leszek feleleveníteni érzéseket, emlékeket az utazásokból.

Csillag ezen a nyaraláson győzte le a víztől való félelmét. Rengeteget búvározott, nem fél, hogy a víz a szemébe, fülébe s orrába megy mostmár, s egyedül IS el tudott játszani a medencében, mi pedig irigylésre méltóan olvashattunk is, miközben szemmel tartottuk. Természetesen, tartom a véleményem, hogy könnyebb több kisebb gyerekkel nyaralni, mint eggyel! :D

a jegeskávékat nem Csillaggal ittam. :)

Kétszer hallal is összeütközött a vízben, de nem élő halak voltak. Ezt a félelmet is le kellett győzni. Hozzáérni, eldobni.... kicsit traumatizálta is a helyzetet. 

Megkérdezte egy adott ponton, hogy vajon a szülei nem keresik a kis halat, mert nem megy haza? S hogy szerintem sírnak-e utána???

Vasárnap a templom, Isten háza hihagyhatatlan, s nyaraláskor sincs másképpen. Istentiszteletként csak közvetítésre futotta, nem volt a közelbenmás lehetőség, s ebben a templomban se azt találtuk, amit (akit) éppen kerestünk, de amikor felfedeztük, s célba vettük a két keresztes tornyot, azt kérdeztem, hogy mit kérjünk az Úrtól, ha bemegyünk az ajtaján? A férjem azt mondta, megígérjük az Úrnak, hogy nem hagyjuk el Erdélyt, mint lakhelyünket. Nem tudtunk bemenni, de egy ígéret séma helytől  szent.

Legjobb fagylaltot ettem, levendulásat, ezen a nyáron. A megillető helyen, élményszerűen azt is. Ajánlom! 👍🏻

Első komp Csillag életében. 

Nem szereti a "kényelmetlen" kislányos ruhákat, de vasárnap szívesen felveszi, csak a példám miatt is. Ezért egy vasárnap sem öltözöm "kényelmesen", amíg ő fel nem nő :) Már csak ezért sem.

A kalapok is közös megszokás lett a nyáron. A nőiesség nem születik egyforma mértékkel velünk. S később sem kell egyforma legyen. Valaki azt mondta, hogy két nemmel születhet ember: férfi vagy nő! Viszon nagyon sok fajta férfi és nő van, ne sztereotipzáljuk őket túlságosan. Próbálom nem tólságosan tenni  a nevelésben sem... de ameddig nem ártok vele, úgy gondolom nem ártok vele! 

Apával a focit nem kell kérlelni. :) Ebben nagy szerepe van a korban legközelebb álló tesójának is, aki nagy focista példkép, ugyebár...

Csillag szereti az ágyban, asztal alatt készített bunkert, de soha nem lenne benne egyedül. A lámpa ha ég is belül, percenként kikandikál, hogy ugye, nem hagytok itt... A kihúzódott vagy nehezen leküzdött szeparációs szorongás a gyermeknél türelmet kér, de egy ideje ez azt juttatja eszembe, hogy milyen jó lenne, ha így keresném az Isten jelenlétét, ha egy percre is nem hallom a hangját vagy nem észlelem jelenlétét.... ezt is jelenthetné a "szüntelen imádkozzatok"?

Jöjjön még néhány boldog kép, ahogyan Csillag mondja:

Imitáljuk a horgászatot. Körülbelül mindegyik gyermekünk ennyi évesen ízlelte először a horgászat, halfogás örömét a családunkban. Csillaggal most csak "játszásiból" történt még... Miközben figyeltem az izgalmat az arcukon, ahogyan az édesapja egy közönséges botra egy talált zsineget kötött és valami kis csali utánzatot, aztán szakszerű hajítással bedobták fogásra, arra gondoltam, hogy mennyire ilyen a látszat szolgálat (misszió, emberhalász) is..minden megegyezik, még a fáradozás is ott van. Csali is lehet színes, izgalmas, a bot sem látszik messzebbről, s nem is annyira lényeges úgysem hogy milyen, a horgász mozdulatai pedig teljesen megtévesztőek. A különbség az, hogy a halakat nem vonza be, s a fogás sem történik meg. Még szép, hogy hamar feladja az ember (kiég), maga is tudja, hogy semmi értelme erre időt vesztegetni, csak kipróbálta, milyen lenne...  Vagy megmarad az ilyen a "játékával" s mindenkinek tisztes távolságból eljátssza a szerepet halálra kifáradva, vagy elmegy s szerez megfelelő eszközöket, de legelsősorban is segítséget kér (imádkozik) s belátja, hogy nem megy! Ekkor "magától" jön a kapás majd, hisz ez a Kegyelem. 

Mi is hamar ott hagytuk ezt a játékot, de Csillag alig várja, hogy az édesapja neki is vegyen egy igazi horgászbotot. A példázatot hozzá pedig én várom. :)

A gyermeknevelés nyaraláskor is igazából nagyon egyszerű: legyünk követhetőek, s vezessük a gyermeket az élményben, örömben, pihenésben!

További áldott családi nyaralásokat mindenkinek!
 

hitkrízisből a húsvéti felismerésig

„Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt.” Lukács 24:16

Valami akadályozza, hogy lássam Jézust...

1. A csőlátásom. Így és így kellene munkálkodjon közöttünk, ezt vagy azt adja meg nekem a családomban, tegyen csodát személyes kis küzdelmeimben, ne engedje meg a betegséget nekem, vagy ha már igen, gyógyítson meg gyorsan és látványosan.... Csak ezt az „emmausi utat” nézem magam előtt, a saját elképzelt hitem szerint.

2. A csalódásom. Nem így történt, nem ezt vártam. Rég nincs válasz. Nem látok. Őt sem.

3. A veszteség, ami ért. Fájdalom, gyász könnyei. Nagyon elhomályosítják a szememet.

4. A dolgok túltárgyalása. Megosztani a terhet jó. Túltárgyalni veszélyes. Mert már azt sem látjuk, hogy a Megoldás is rég ott van mellettünk. 

Jézus mellénk szegődött rég. Ott jár a Feltámadott, az emmausi útjainkon is velünk, akkor is, amikor valami akadályozza azt, hogy lássuk őt. S mi a gyógyír az ilyen szemre?!

Ezen a húsvéton is azért vagyok hálás, amiért a két emmausi tanítvány: Jézus tanítása, az ige és a vele való (asztal)közösség adja újra vissza a látásomat. Ilyen egyszerű.

Köszönöm a régi igét, a testvéreimmel való közösséget, ahol újra felismerhetővé váltál, ahol könyörültél a hitetlenségemen. Legyen a régi húsvét ma is megelevenítő, lássuk meg újra Őt! Hittel!

Az elszigetelődés, a magány vírusa

 

Ma egy 18 éves fiút temetünk, aki „ledobta” az életét: a kilencedik emeletről. Nem hallottuk meg a néma segélykiáltását, pedig olyan közel volt hozzánk. Csak utólag gondolkodunk el döntése okán és a mi felelősségünkön, és ez késő. Most Isten felé a „miért?” hangosabb, mint a Covid vírus miatt, és csakis az Istenben vetett bizalom és hit adhat nyugalmat a lelkünknek, csakis a Szentlélek megvilágosító erejét kérve folytathatjuk felelősen életünket.

 

DE miért van az, hogy ez a vírus sokkal jobban fáj mindenkinek, mint amit okoz és okozhat sokakban? Ezen gondolkodom, miközben hallom a hírekben, hogy megnőtt a reményvesztett emberek száma a világjárvány alatt, személyesen tapasztalom itt városunkban is a két végletet: egyrészt a magány adta reménytelenség mérgezi életünket,  „ordítva jár, hogy kit nyeljen el”, másrészt vannak hangosan vagy önmagukban lázadó fiatalok, akik felelőtlenül tivornyáznak (Nem a fent említett fiatalemberre utalok, aki életét vesztette!Egy 21 lány mesélte múlt héten, hogyan töltötték a "tavaszi bezártság" napjait..)

 

Intézkedések, szabályok, adatok. Ezekről olvasunk naphosszat. Azt mondják a szakemberek, hogy a fiatalokra nem veszélyes a vírus. Csak épp arra nem figyelünk oda, hogy ebben a pánikos világban magukra maradnak a fiatalok, nem látjuk meg a magányuk tüneteit, nem halljuk meg a néma segélykiáltásukat. Pedig ezek a tünetek több áldozatot fognak követelni, mint maga a COVID, a magány és az elszigetelődés vírusa aratni fog a fiatalok körében, és pont a lelki betegség fogja megtámadni immunrendszerüket. 

 

És most egy kéréssel fordulok minden szülőhöz, pedagógushoz. Arra kérem, hogy figyeljenek oda a magukba forduló vagy a lázadó gyerekekre. Lehet, hogy őket már megtámadta a „lelki vírus”. Nyerjük el bizalmukat szeretetünkkel és odafigyelésünkkel, tanítsuk meg őket beszélni az érzelmeikről, és tanuljuk meghallgatni őket, ítélkezés nélkül. Ne bújjunk ki felelősségünk alól az internet és közösségi média káros hatásainak emlegetésével. A fiatalokat ott kell megkeresni, ahol ők keresik a reménységet, szeretetet. Ők vágynak az elfogadásra, vágynak a közösségre. Erre kell megadni a lehetőséget. 

 

Kéréssel fordulok hozzátok, kedves diákok! Ne nézzétek tétlenül, hogy társatok bármilyen okból kifolyólag a kirekesztettség, a mellőzés vagy éppen a gúnyolódás tárgyává váljon. Fogadjátok el, hogy különbözőek vagyunk, és nincs furcsa lélek, csak MÁS! Ha pedig a megkülönböztetés és a kiközösítés jeleit látjátok, ne hallgassatok, annak árán sem, hogy mások megharagszanak rátok. Kérlek, hogy szóljatok a tanárnak, a szülőnek vagy a saját szüleiteknek, hogy időben tudjanak segíteni. Ismeritek: „Vétkesek közt cinkos, aki néma!” Ti ne legyetek némák! A szeretetteljes, féltő és figyelmeztető szó életet menthet!

 

Ma fájdalommal, együttérzéssel, ledöbbenve veszek részt a temetésen, lehajtott fővel. Ez nem szabad megismétlődjön. Ma ezért imádkozom, hogy lássuk meg a fa mögött az erdőt. Lássuk meg a Covid mögött a sokkal nagyobb veszélyt, ami az utánunk jövő generációra leselkedik és legyünk résen! Mert ez mindannyiunk számon kérhető felelőssége… És ne hagyjuk magukra kérdéseikkel a szülőket.  

Indul a nyomdába a kalendárium

félretéve a testet

Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanemmegsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. 1Kor 9:26-27

Én vagyok a testem szolgája, vagy a testem szolgál a lelkemnek? Valaki a lélek és a test kapcsolatát a lovas és a ló viszonyához hasonlította.

Hogyan tehetem ma szolgává a testem? Úgy, hogy megtagadom önmagam. Vagy kérem és engedem, hogy a Lélek teremje meg bennem az önuralom gyümölcsét.

Sír a gyerek éjjel. “Századjára” az ágyához köve- tel. Megtagadom a magamat sajnáló érzéseimet és higgadtan próbálom orvosolni a dolgot. Szeretet lesz belőle.

Ő beszél, s én is elmondanám, hogy én hogyan is éltem meg azt, vagy velem mi történt. Megtagadom az ajkam és józansággal elfogadom, hogy most neki van szüksége arra, hogy kimondja a gondolatait. S ha nem vár választ, megzabolázom az érzelmeim. Öröm lesz belőle, mert jobb figyelmet adni, mint kapni.

- Fáradt vagyok, úgy érzem. Megtagadom a lustaságom és nem odázom el a mosatlant, aztán

csak elteszem azt a pár cipőt, ruhát az útból, reggel úgyis csak morgásra késztetne. Így jobb kedvem lesz reggel. Fáradt vagyok. Megtagadom a jól bevált védekezésem, hogy sosem jut már energia magamra is, ezért csak megírom azt a blogbejegyzést, vagy csak elmegyek szaladni (mozogni) egyet. Érdekes, ezután a fáradtság nem fokozódik, hanem energia lesz belőle.

 - Nincs bennem lelkesedés. Megtagadom a negatív érzelmeket, belenézek a hitvesem szemébe és
helyet adok a rajongásnak, a szerelemnek, leülök
este a gyerek mellé és most mégis felolvasok neki, vagy elhallgatom azt, amit már gondolom, hogy mon- dani fog... és nem, nem, most azért sem emelem fel a hangom a rendetlenség, vagy valami miatt, ha bemegyek a szobájukba.

 - Újabb szolgálat, s nincs érdeklődés iránta. Meg- tagadom a magam körül való forgolódást, s énekelni kezdek. Dallal a szívemben a “lábmosással” is jobban végzek. És a szív gerjedezése lesz belőle.

 - Ott van egy tábla csoki. Egy cikket megeszek, s bár éhes vagyok, a többit azért se engedem meg magamnak, hiába az “úgyse kell a fehér csoki másnak” gondolat. Fogyás lesz belőle, vagy nem hízok meg.
Ez is jó dolog, nem? Aztán nem szeretek sok vizet inni, a finomból nagyon kicsit enni. De megtanulok sokszor keveset magamhoz venni. Egészség lesz belőle.

 - Reggel csörög az óra. Megtagadom a “még egy percet ráhúzok” déjà vu élményt, és kiszállok az ágy- ból, megmosakszom. Istennel töltött “csendes percek” lesz belőle.

A Lélek szerinti test megtagadása nem foszt meg önmagamtól, nem tesz kizsigereltté, nagyon tudja jelezni, amikor mégis megtehetem, most pihenhetek, most megehetem, most nemet mondhatok. Lelkiis- meretfurdalás nélkül! De ehhez kell az általános ön- megtagadás. Ami erőt ad megtenni és lemondani. Jézus mondta: Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát.

Erő és öröm fakad az ilyen követésből. Vagyis futás. Ahogyan a bejegyzésem elején mondja az ige. Harcra fel, hölgyeim! Ez a szabadság! Persze, tu- dom, magamnak mondom először!

A SZERETET A JELENBEN ÉL

Zeffer Zita és Gocz Sándor eljegyzése 

A Hit a múltból táplálkozik. Olvassa a rég kijelentett igét, vagy visszaemlékezik Isten szavára, tetteire, Vele átélt csodákra, megtapasztalásokra, meggyőződésekre és azt mondja: Most is lépek akár a láthatatlanba is! Hiszek!

A Reménység a jövőbe néz. Remél jólétet, szépet, sikereket, boldogságot és azt mondja: Jövő!

A Szeretet az a jelenben él. Szerettelek?! Szomorú kicsengése van. Szeretni foglak?! Mintha önzés lenne a héttérben.
Szeretlek! Ma kell szeretni, mindig csak a mában érvényes, és azt mondja: Akkor is szeretlek!
"Ezért megmarad a hit, remény, szeretet, e három, s ezek közül legnagyobb a szeretet!"

Sápi Edina és Mészár Dániel menyegzője Debrecenben