Másokkal is beszélgetve, egyre inkább azt látom, hogy a depresszió, a "mély verem", kezdete nem más, mint az önsajnálat.
Ilyenkor így beszél magával a lélek: Semmi nem működik nekem. Megint kudarcot vallok. Az emberek azt hiszik, hogy egy csődtömeg vagyok, hogy nézek ki, semmim sincs, bezzeg más stb.
Ahelyett, hogy arra gondolna, "milyen lehetőség, hogy egyáltalán próbálkozhatok, tapasztalatot szerezhetek. Következőben már jobban tehetem, hisz fejlődhetek. Mekkora ajándék, hogy segítséget kérhetek..."
Néhány lépés, ami még segít ilyenkor nekem:
1. "leszállni" magamról. Nagy baj, és sok szomorúság gyökere, amikor az ember túl sokat forog maga körül. Nem csoda, hogy elszédül. Annyi ember van, aki örülne annak a "csődtömegnek" is, aki én vagyok, aki azt az ajándékot értékelné, amit én tudok adni. Ne keresse senki a maga hasznát, hanem mindenki legyen tekintettel a másikra is. Filippi 2:13
2. "ragadd meg a gondolatot és dobd félre!". Azt tapasztaltam, hogy az önsajnálat a gondolatok szintjén kellemes az elején, s csak utána húz a verembe. Gyakorolni kell magunkat abban, hogy már csirájában tudatosítsuk a negatív önző gondolatokat, és bármennyire jólesne nyalogatni a sebeinket, inkább tegyük félre. Ha kell, hangosan is "nem"-et mondhatunk rájuk.„foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10:5).
3. "adj hálát". A hálaadó lelkület sok betegség megelőzője és kezelője. Elűzi a fájdalmat is. Megtanít helyesen kérni, fejlődni is... "mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; Filippi 4:6
És ekkor, és ekkor jön a ráaadás, ami kegyelem, ami ajándék Istentől válaszul:
