Szenvedélyes anyai szeretet

drága, jaj be édes, pusziljam meg...mondatok hangzanak el legalább gondolatban a csecsemőknek, s ahogy nőnek

-akkor is, amikor a gyermek nem fogadja a bókot, talán el is sírja magát vagy fintorog a nyájas hangra
-mondjuk akkor is, többnyire csak magunkban, amikor a gyermek nem akar enni, öltözni, mert milyen édes, ahogyan bontakozik a személyisége, és saját akarata van
-és elismerjük akkor is egyediségét, amikor bár következetességgel igyekszünk fegyelmezni, a szívünkben elnézzük az "éjjeli meneteket", a hisztit, és mindent.

Arról beszélgettem ma valakivel, hogy hová tűnik sokszor az ilyen elfogult, egészséges rajongó anyai szeretet, amikor a gyermek második dackorszakát éli?
-amikor nem fogadja a szép szavakat, ahogyan szeretnénk
-amikor válogat
-amikor fegyelmezni kell

Most is az a szeretet működik pedig...kommunikációban, evésnél, öltözködésnél, fegyelmezésben.

Aki kitartóan és erősen szeret, az nem téved!

(...és pont ma kaptam "véletlenül" a beszélgetésünkhöz egy illő képet is Renitől. Ez pont volt az i betűn, hogy leírjam ezt a pár sort a jólesően fáradt napom végén. Bátorítson!)

tisztes távolság

 (ez a kép azért kedves, mert a lányom most is így ragaszkodik az apjához, meg hozzám is, de képet a mostaniról nem teszek föl... :) )

Lassan a két nagyobb gyermekünk mintha a tini éveik vége fele közelednének. Jelentem: kibírható, és nagyon élvezhető! :)
 Mindig vágyam volt, hogy tini gyerekeinkkel ne szakadjon meg a kapcsolat, váljunk ezekben az években jó barátjukká,de ne kelljen nekik kölcsönösen a szülők terheiből átvenni, a kölcsönös tisztelet is erősödjön...ahogyan én is tapasztaltam tini éveimben. Egyre inkább különleges ajándékként élem meg a szüleimmel való kapcsolatot, még ha nem is volt tökéletes, de szeretnék minél többet tovább adni az enyéimnek belőle.
Egyszerűen két gondolatot fogalmaztam meg a tapasztalatból:
-kicsi korban a szülő kell tanítsa a gyermeket a "tisztes távolságra". Pont amikor leginkább kialakul a kötődés? Igen, ebben az időszakban kell megtanulja minden gyermek engedelmességgel is szeretni a szüleit és tisztelni őket! Ez a szülő felelőssége. A férjem elől járt ebben, jó volt követni, összefogni.
- tinikorban a szülő kell megtanulja a "tisztes távolságot". Engedni a gyermeket "ki-kirepülni", nem csak, amikor már elhagyja a szülői házat. Tisztelni a  felnőtté válás időszakában, s mégis előtte járni. Barátként beszélgetni, mégis mértékkel osztani meg dolgokat: ő sem kell mindent elmondjon, hisz bízom benne... és még sincs titkolózás. Nyíltan állunk egymás előtt. Szülőként még inkább figyelnem kell, hogy mivel terhelem meg ebben az őszinte barátságban.

A KULCS MINDKÉT IDŐSZAKBAN A KOMMUNIKÁCIÓ. Kicsi korban kell megalapozni, mondom úgy, mint akinek két kisebb gyerek is van. Élvezet legyen a gyerekeinkkel való beszélgetés! Semmi sem butaság, kicsinyes, értelmetlen abból, amit közölnek, kérdeznek. Nincs tabu! Ha ezt a kapcsolatot értékként munkáljuk és ápoljuk, tini korban is a legjobb eszköz a jó kapcsolat helyreállítására: újra meg újra. Mert kérem a viharok ilyenkor jönnek, de el is mennek, hála Istennek. Nem elég ekkor kezdeni a beszélgető viszonyt, de nem túl késő.  Sokat imádkozom a gyerekeimmel való jó beszélgetésekért. Mindegyik ajándék.

Aztán eljön az idő, amikor teherbíró felnőttként barátok maradunk, amilyen minőségben a Jó Isten megajándékoz ezzel, úgy szeretném elfogadni. De édes szüleinek mindig megmaradunk.
Persze, tisztes távolságban! :)

 (ez a kép meg azért tetszik, mert a fiam örökölte az apjától azt, hogy nagyon meg tud nevettetni. Sokszor sikerül nekik.)

Hagyjuk sírni a csecsemőt?

Sok cikket látok mostanság megosztva a közösségi oldalakon a témában. Emlékszem, hogy régen azt mondták, már pici korban jó vigyázni, hogy a gyerek nehogy elkapjon. Pici baba, de van esze... ne járjon túl a szülő eszén, ne kapassuk el!... s ehhez hasonlók. Manapság teljesen az ellenkezője van hirdetve. Ha hagyod sírni s magától elaludni, ha nem hordozod, ha nem vagy folyton vele s mellette, nem alakul ki egészséges bizalom, kötődés szülő és gyerek között. Emiatt is látok elég sok bűntudattal küszködő, kimerült, "csak a gyerekének" élő anyát, aki mindent megtesz (éjjeli ringatástól, hordozókendőn keresztül egészen a néhány éves szoptatásig), s mégis úgy érzi, valamit rosszul tesz.
Úgy gondolom, fontosabb a békesség, amit elsősorban ISTEN JELENLÉTÉBEN kap mindenki tartósan, illetve a megfelelő önbizalom és kiegyensúlyozottság ezek között a nevelési elvek között. Úgy írom ezt, mint aki egész életében, s most még inkább ezt kell megharcolnom naponta. Elveim Isten igéjén alapulnak elsősorban, aztán az Istennel való személyes kapcsolaton, amit mintaként próbálok átvinni a gyerekeimmel való kapcsolatra is. Ezért nem esem kétségbe, mikor a különböző cikkeket, tapasztalatokat olvasom (szeretem a pszichológiát:), s még jobban az életpéldákat). Még ha hibáimat is látom, jöhetek Istenhez, aki elveszi terheimet, kipótolja kegyelemből szülői hiányosságaimat (láttam a szüleimnél is működni!), s erőt ad a felismert igazságokat józanul alkalmazni a saját életemre, ami mind a 4 gyerekemmel sajátos kapcsolatot jelent.
Az egyik FB bejegyzésre az alábbit írtam megjegyzésként a témában. Kívánok boldog anyaságot tökéletes helyett! Imádságos szívvel, hittel jól körülvéve...ez nagyon nagyon sokat változtat minden helyzeten!

" én ebben a kérdésben is fontosabbnak látom az anya-gyerek Kapcsolatát, mint a "törvényt"....ők kell összeszokjanak. ismeri egy idő után az anya a gyermeksírás üzenetét, s arra kell ügyelni, hogy ne essen szélsőséges gondolkodásba: vagy csak a gyerek a fontos, s így a végén már a gyerek is szenvedi a kimerült anyát, netalán az eltávolodott apát is...vagy a kényelmes szülő, aki már pici korban szigorral neveli (idomítja?) a csecsemőt, ami ok nélküli, hisz egy csecsemő még nem direkt sír, s nem tudatosan engedetlen, hogy ebből nevelni keljen. minden gyerek és család helyzete más (hányadik gyerek például...ha van kicsi és pici gyerek is, melyikkel alszik el az anyuka? valamelyik előbb-utóbb sírni fog...), ezért nem szeretem az ilyen meredek tanításokat egyik véglet fele se terelve... nézzük meg a felnövekedett gyerekeit is az elméletet "gyártó" szülőknek. sok elítélt szülőt (bármelyik véglettel vádolva) láttam már felnőtt korában mégis bizalmas kapcsolattal a gyerekével..tehát ez a kicsi kori "sírni hagyni vagy nem" dolog valóban meghatározó, de önmagában nem elég ahhoz, hogy olyan súlyos hibát kövessünk el, illetve hogy garantáltan megalapozza a jó kapcsolatot, kötődést...bárcsak ilyen egyszerű lenne. ennél sokkal fontosabb nem mellőzendő nevelési elvek kellenek hozzá...az elérhetőség is például sokkal fontosabb később, mint éppen csecsemőkorban..."

szellemi táplálék gyermekeinknek

Mielőtt a gyerekek iskolába mennek, reggeli alatt olvasni szoktunk nekik a Bibliából, áhítatos könyvből.
Kisiskolás gyerekeknek szívből ajánlom az "Olvassuk együtt a Bibliát!" c. áhítatos könyvet. Nagyon szeretem, mert rendszerezett tanítás, a gyerekek fejében kronológiailag is helyretéve a bibliai eseményeket, nagyon gyakorlatias üzenetekkel a magyarázatban. (sajnos, nem tudom, hol kapható jelenleg...Parakletos?). Utána könnyebben imádkoznak saját szavaikkal, mert érthetővé vált az ige számukra.
A másik füzet a GYEK kiadásában megjelent füzet (4 van összesen). Azt a gyerekeink személyesen, egyénileg használják, igazi lelki táplálék, az alapigazságokkal, tanítványozás céljából is.

UI. Szeretem a csodaklikket is...ha már számítógépeznek a gyerekek... :)

az akadályokból építsünk lépcsőt

A címet többször hallottam a férjem prédikációiban itt-ott elejtve.
Az alábbi sorokat pedig a gyakorlatból a saját tapasztalatunkból írom.
A házasságban az egyik leginkább előforduló konfliktus az eltérő gyermeknevelési szemléletből fakad. Egyik megoldásként láttam, amikor a békesség kedvéért, az egyik fél inkább megadja magát a másiknak, s úgy tűnik minden rendben. Általában kicsi korban az anya az, amelyik átveszi a terhét (itt nem a gondoskodásról van szó, ami természetes, hogy kicsi korban az édesanya szerepe többnyire, hanem a nevelési elvek meghatározásáról, szabályok felállításáról, fegyelmezésről stb.). Az a gond, hogy ez működik egy darabig, de valamikor tinédzser kor kezdetén, az anyának túl sok, ezért próbálná végre átpasszolni a labdát, s van is, hogy sikerül, s a békesség megmarad a szülők között, de nem biztos, hogy a gyerek és szülő között is erre mozdul a dolog. Megtörténik, hogy így egész gyereknevelés alatt a két fél feszültségben él, ami nem nekik, hanem a gyereknek a legrosszabb, aki mindent érez, talán néha ki is használja a saját előnyére de nem a javára.Mint minden más lényeges konfliktus, szőnyeg alá söpörve vagy kompromisszummal csak egy időre tűnik megoldottnak.
Mennyivel nagyobb kihívás, hogy ha nehezen is, de sok szeretet-cselekedettel, türelemmel és kitartással mégis a házaspárok ebből az akadályból lépcsőt építenek. A barátság egyik alappillére a közös tevékenység, hányszor hangsúlyozzák... Miért hagynánk ki ezt a KÖZÖS tevékenységet a barátságunkból?
Minden gyereknevelés a befogadáson (feltétel nélküli szeretet, kegyelem) és a mércék felállításán (elváráson, igazságosságon) alapul. Ha megvizsgáljuk magunkat, általában hajlunk valamelyik véglet felé. Kevés a "zsigerből kiegyensúlyozott" szülő. Ideális, ha az egyik szülő inkább az egyik pólus, míg a másik szülő az ellenkező irány felé mozduló. De pontosan ezért adódnak a konfliktusok közöttünk. Jó szembenézni a végletekkel, a saját hajlamunkkal, a társunkéval és együtt segíteni egymást az egyensúlykeresésben és gyermekeink nevelésében.
Sokat kellett és kell emlékeztetnem magam erre. Megtanultam, hogy a gyermekem előtt sose húzzam át a társam szavait, ne igazítsam ki, ne védjem ki a gyereket, még akkor is ha jogos lenne (többet ártok így neki, mint azzal, ha igazságtalan megrovás vagy dicséret éri. Más az, ha az egyik fél nem akar változni, és rendszeresen megrövidíti a gyereket stb.). Inkább majd egy kávé mellett megbeszéljük. Erre a férjem tanított a példájával. Én pedig igyekeztem a "kávé mellett" úgy segíteni, hogy a megállapítások, kész elvek helyett kérdésekben fogalmazzam meg a problémát. Így nem tűnik áthúzásnak, fölényeskedésnek, mert  nem is az...de az indulat, a meghallgatás hiánya ezt tükrözi, jól tudjuk magunkból kiindulva.
Ahogy nőnek a gyerekeink, eljutunk lassan oda, hogy kevesebbszer feszültség forrása a nevelés közöttünk, inkább az egyik legjobb kielemző beszédtémánk. (Tudom, hogy most ezt, ahogy leírom, azonnal várhatom, hogy a gyakorlat áthúzza. Ahogy ez szokott lenni próbaként. De hiszem, hogy a Jó Isten ezzel is csak a szilárdságot fogja kimunkálni bennem ezáltal, ezért hátha sikerül majd teljes örömnek tartanom a kísértést. Nem tudom. :).
Nem rég volt olyan, hogy egyik gyerekünknél úgy "játszottunk össze" a férjemmel, hogy figyelmeztettük egymást: "Mivel te hajlamos vagy a mindent elfedező szeretetre, mi lenne, ha ennél a gyerekünknél egy darabig csak te alkalmaznád a mérce emelését és a szigort?! Pontosan azért mert nehéz. Egy tinédzserrel törékeny a kapcsolat, hadd legyek én egy darabig a befogadó szeretet, aki többnyire az elvárásokat képviselem." Aztán figyeltük egymást és bátorítottuk, figyelmeztettük, amennyire sikerült ezt jól tenni. Mindenképpen öröm fejlődni barátságunk és gyermekeink javára. Csak a Jó Isten segítségével tapasztaltam ezt is meg az életben. Hála ezért is neki!
Ezt a könyvet meg szívesen elolvasnám... :)

Meg tudod csinálni egyedül is!

Jártatok már úgy, hogy elvártatok valamit a gyerektől, nem jól végezte el, s észrevette az elégedetlenséget, mire leesett, hogy honnan tudja, szegény, hogyan kell elvégezni, ha eddig még soha nem csinálta egyedül azt, amit kértünk tőle?!

Egészen zsenge ifjú koromban a Youth for Christ ifivezető tréningjén megtanultam valamit, amit akkor nem gondoltam, hogy a gyereknevelésben fogok leginkább kamatoztatni. A mentorlásra, ifivezetők képzésére tanítottak 5 egyszerű lépésben:
1. Én teszem, te csak tanúja vagy a dolgoknak (vagy "elszenvedője":)
2. Én csinálom, te figyeled (nem csak nézed:)!
3. Tegyük együtt!
4. Te teszed én figyelem, s kiértékeljük.
5. Egyedül teszed, s valaki új melletted tanúja a dolgoknak

Legelőször talán a játékok összeszedésében gyakoroltam ezt a gyerekeimmel:
1. Sokszor összeszedtem a játékokat, amíg ő csak ült a szoba közepén
2. Hívtam, hogy segítsen, de inkább csak figyelte, ahogyan szóban magyaráztam, hova mit miért rakosgatok el
3. Együtt pakoltuk a játékokat (legtöbbször ez a leghosszabb rész, tinikorban talán a legnagyobb kihívás is, persze, már nem a játékok összeszedésében:)
4. Aztán rábíztam a gyerekre, hogy tegye el a játékait megbeszélt idő alatt, s én figyeltem hogyan teszi, vagy "átvettem a munkát"
5. Már elvártam, hogy egyedül is összeszedje a játékait, sőt a testvérének a játékait is, aki egyelőre csak figyelte őt, majd megtanulta a nagyobb tesótól, hogyan kell...

Hibáim szülőként:
- amikor kihagytam a 2. netalán a 3. pontot is egy-egy tanulási folyamatból
- amikor a 4. pont után nem ellenőriztem és nem értékeltem (századjára is!) a teljesítményt dicsérettel és utána kiigazítással is, ha muszáj volt
-amikor az 5. pontnál nem bíztam meg benne és folyton korrigáltam, "ellenőrizgettem", vagy nyilvánosan leszóltam, ha már ő is a testvérét (vagy mást) tanítani próbálta.

Kiket szoktunk még mentorolni? Milyen jó lenne, ha több "idősebb" (nem feltétlen életkorra gondolok) nőben lenne bátorság a fiatalokat ilyen folyamaton keresztül elvezetni valami szépre, valami hasznosra. A hitélet útján ezt úgy is nevezzük: tanítványozás.
Lelki anyákra (is) vár a világ!

Teszt: mennyire önálló a gyermekem?

Néhány kritérium, alapvető elvárás alapján, ami néhány területet illet csupán (nem magam találtam ki mindent, innen-onnan olvastam én is, ami megmaradt bennem a saját tapasztalat alapján is, leírtam. Ki lehet egészíteni). Természetesen, ez átlagosan érvényes a gyerekekre, minden gyermek, család különböző és egyes területeken normális az eltérés. Ez csupán irányadó kis önvizsgálat:) :

3 éves korára: eszik egyedül, fogat mos, mosakodik segítséggel, segít eltenni a ruháit, játékait, felöltözik egyedül is, ha kell. Óvodában, vasárnapi iskolában elmarad egyedül és rövid ideig figyelni tud. A családi áhítaton már ő is aktívan részt vesz, figyel, imádkozik segítséggel.

5 éves korára tudja teljes nevét, lakcímét, a telefonszámot. Segítség nélkül öltözik, kisebb segítséggel tisztálkodik, használja a fürdőt egyedül, a szennyest kiviszi, elteszi a ruháit. Megtanulja, hogyan kell segítséget kérni veszély esetén, kit s hogyan kell hívni.Segít leszedni az asztalt. Saját háziállatát gondozza, eteti. Összejöveteleken, kulturális programokon már nyugodtan részt lehet venni velük, kisebb segítséggel (lefoglalással) csendben végig ülik az alkalmat.

7 éves korára hideg ételt tud készíteni magának, pl. kenyeret ken, ha úgy szükséges, önállóan fürdik. Leszedi az asztalt, mosogatásban segít, megveti az ágyát, segít a bevásárlásban (ki- és bepakolás), segít a főzésben, az alapvető tisztítószereket és eszközöket ismeri és tudja, hogyan és kinek szabad azokat használnia. Könyveit ismeri, vigyáz rájuk. Az istentiszteleteken már aktívan is részt vesz.

9 éves kora körül tanul meg vigyázni a holmijára, összehajtja például a ruháit, elteszi a biciklijét, hangszerét...Egyszerű vásárlással elboldogul (a visszajárót is meg tudja őrizni, beosztja a kapott pénzt s vigyáz rá). Egyszerű ételt el tud készíteni recept alapján némi segítséggel. Saját házimunkáját már felelősséggel végzi, mint viráglocsolás, kivinni rendszeresen a szemetet stb. Személyes higiénia egyre tudatosabb. Egyszerű telefonhívást, üzeneteket kezelni tud a család számára is. Saját bibliája van (nem tabletről, okostelefonról beszélek..:).

13 éves korára ágyneműje, saját szobája tisztán tartása már az ő felelőssége. Tudja használni a mosógépet, tűzhelyt. Főzni, sütni, vasalni tanul. Kisebb barkácsolásra, egyszerű varrásra képes. Rövidebb időre vigyázni tud kisebb testvérre, kisgyerekre (Ez lányokra érvényes! Ebben a korban fiúgyermekre ne nagyon bízzunk gyerekfelügyeletet. Serdülőkorban a lányoknál az anyaösztön erősödik, fiúknál más.). A nagyobb takarításban önálló feladata van hétről-hétre.Egy napra el tud maradni otthon egyedül.

14 évtől 18 éves korig - képes kitakarítani az egész házban, ha kell (!). Érti a porszívó s egyéb háztartási eszközök működését  (kicseréli a porzsákot pl.). Mosástól-vasalásig, ruha összehajtogatásig elvégzi a feladatokat egyedül. Tud főzni bizonyos alapvető ételeket egyedül is. Az esetleges gyógyszereinek használatát is rá lehet bízni.Kicseréli a villanykörtét, egyszerű bakácsolási technikákat ismer, tanul, sőt az autónak is alapvető karbantartását ismeri (esetleges plusz kerék hol található az autóban, hogyan kell kicserélni, hogyan kell tankolni, egyszerűbb autómosást, takarítást egyedül is el tud végezni). Ruhát tud vásárolni (turkálni:) magának, a zsebpénzét megkeresi és felelősséggel teljes beosztással, kimutatással költi el, legalábbis ezt tanulja :). Fogorvoshoz egyedül jár, megtanulja a hivatalos papírok kezelését. Családi áhítaton kívül személyes áhítatot is tart magának, ha személyes hitre jutott.


UI. Udvarhelyieknek:

MINDEZT HOGYAN TANÍTSUK MEG A GYEREKEINKNEK?

Erről lesz szó pénteken baba-mama körön, és még egyéb gondolatokkal is készülnek. Hozzátok ti is tapasztalataitokat, ötleteiteket, s a bevált eszközökből is lehet hozni bemutatót. Pl. jutalmazó rendszert (piros pontok pl.), ami a házi munkák elvégzésére segíti a gyerekeket stb.

(Az önálló tanulásra nevelést most nem említjük, mert az külön téma lesz, amikor egy iskolapszichológus is vendégünk lesz.)

nem mindenki született bátorító.

a szavainknak nagy ereje lehet, ha a bátorítást
1. egyszerűen tesszük, nem más hangszínnel, túlzott hangsúllyal. egyszerűen, őszintén és egyenesen. akkor igazi, ha önmagunkat adjuk ekkor is. nem nagy és szép szavakra van szükség, hanem a bátorító igazságra.
2. hitelesen adjuk át. igazán a lényegre mutatunk és nem általánosságokban fogalmazunk. konkrétan utalunk a jó cselekedetre, jellemvonásra, ami tetszik nekünk, ami példa számunkra. érdek és félremotiváltság nélkül. nem csak annak, aki megérdemli vagy aki nagyon bátortalan. kötelességünk az elismerés, a bátorítás. a másik félnek a felelőssége, hogy hogyan bánik vele. kivéve a kicsinyeket, akiket óvnunk kell: gyermekeinknél nagyon fontos, hogy ne a teljesítményt, hanem inkább az erőfeszítést, jellemvonást hangsúlyozzuk ki. ugyanakkor konkrétan mondjuk ki mit értékelünk. a csak "ügyes vagy" helyett, inkább valahogy úgy, hogy nagyon jól sikerült most ez a munka neked. az előbbi rajzod is szép volt, de most sokkal jobban kidolgoztad (kivéve, ha nem így történt:). a "szép vagy" helyett: nagyon jól áll neked a barna szín, kihangsúlyozza a szelíd barna tekinteted. másnak a ragyogást a kék :) így megtanulják, hogy a külső tulajdonságok is a belsővel érvényesülnek és azt is, hogy minden emberben van szép! a férj bátorítása sokszor a teljesítményre összpontosul, hisz a férfiak "szeretnek valamit letenni az asztalra", és jaj annak az asszonynak és családnak, aki ezt nem látja, nem értékeli, mert még megteszi más (anyós, harmadik személy), és csakis magának árt az az otthon, ahol nincs hálaadás Istennek, "csodálat" és megelégedés.
3. mindig a bátorított maradjon a  fókuszban. sokszor egy őszinte dicséretet is úgy hárítanak el, hogy: ó, te beszélsz, te sokkal jobban tudod, a tied sokkal inkább...stb. ne essünk abba a hibába, hogy ezután magunkról kezdünk beszélni, akár védekezésként is. ne felejtsük: a bátorítás nem rólunk szól. inkább fordítsuk vissza a szót: most rólad van szó. hála érted azért, hogy ilyen vagy, hogy most ez sikerült neked. te is hálát adhatsz Istennek velem együtt. örüljünk együtt! :) erre általában válaszként nincs már csak szeretet és csend.

Nagyon vigyázzunk a hitelességre. Ha valaki például az elismerő szavak szeretetnyelvét beszéli, az nagyon érti is. Nagyon hamar felfogja, ha visszaélnek vele és hízelegnek, vagy félremotiválnak. Ne tévesszen meg, ha ezt nem jelzik mégsem, hanem szeretnek. Gyerekeink is ilyenek, de a szívük mélyén tudják, hogy igazán csak használjuk a dicséretet és nem a kapcsolatunkról szól. Akkor pedig elvész a bizalom és a szavak nagyon nehezen nyeri vissza erejüket.
A bátorításban való fukarság ("netán elbízza magát", "úgyis tudja, az én szavam nem sokat nyom a latban", "úgyse számít neki" okokból) legalább annyira káros, mint az előző hiba. Itt is érvényes az, hogy ha valaki tudna jót cselekedni, de nem teszi, bűne az annak. Természetesen, úgy jó, ha a helyes világos mércével együtt jár.
Adjon Isten ma is súlyt és erőt a szavainknak, hogy azok bátorítsanak, felemeljenek, vagy akár tudtunkon kívül "eleven szenet gyűjtsenek mások fejére". A rosszat is jóval győzzük meg!
Hiszek ebben annak ellenére, hogy néhányszor csalódtam már a szavakban!
"Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak." Efézus 4:29

Bízik-e bennünk a gyerekünk?

Vendégségben voltunk, többször volt lehetőség a gyerekeinknek választani programok, étel, alvás tekintetében...ami otthon eléggé meghatározott rendben, kiszámíthatóan folyik egyébként. A szabadság nagy lelkesedéssel jár, hirtelen a 4 lehetőségből 5 is volt, ha kellett...de olyan érdekes, hogy többször is, különösen a kisebbek, ránk néztek szülőkre, és így fejezték be: vagy így legyen, vagy éppen úgy, mindegy, úgy lesz jó, ahogy ti választjátok. Nekem, szülőnek ez sokkal nehezebb karácsony táján is, vagy születésnapkor, amikor a kívánság nem egyértelmű részükről, hanem a bizalmuk óriási bennünk, szülőkben, hogy az lesz a legjobb, amit édesapa, édesanya választ. Mert ő szeret, és a legjobbat adná úgyis...
Milyen kár, hogy ahogy növünk elhagyjuk ezt a gyermeki hitet, persze természetes és jó, hogy az embernek céljai, kívánságai vannak...de az jutott eszembe, hogy erre mondja a Biblia, hogy amíg olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek... BÍZNI Istenben, hogy ő jobban tudja, hogy ő megadja, amit ígért, ha pedig még nem, ez nem azt jelenti, hogy késik, hanem, hogy ez van a javamra. S ha valamit nem ad meg, az is az érdekemben történik...

A gyermekeinkkel való bizalomépítés néhány lépcsője:

• elérhetőség: egyszerűnek tűnik, de talán ez a legnehezebb: ha sír, ha hív, ott vagyok (még ha nem is "táncolok" is, ahogy kérnék:)!
• ígéreteink betartása, illetve az erre való törekvés. Amennyiben nem sikerül, alázattal jó elismerni, bocsánatot kérni. Ez bizalomépítőbb, (ha nem történik túl sokszor), mint ha kimagyarázzuk, ravaszkodva manipuláljuk a helyzetet...Ne gondoljuk, hogy úgyse számít neki, a gyermek igazságérzete legalább olyan erős mint a miénk, csak lehet ő még nem tudja megfogalmazni.
• kommunikáció...legyen természetes és rendszeres, hogy beszélünk otthon az érzelmeinkről, a gondolatainkról velük
• T és T (türelem és tisztelet kölcsönösen:) Ez minden helyzetben jó, ha van, sőt... :)
• Folyamatos gyakorlása a bizalomnak a kapcsolatban. Minél többször tapasztaljuk, hogy megbízhatunk, annál jobban növekszünk a kapcsolatban.

És akkor hogy is vagyunk ezekkel a lépésekkel, ha az Istennel (atya-gyermeke) való kapcsolatunkra gondolunk?!

családi társasjátékok

Kérdezte valaki tőlem, milyen társasjátékot szoktunk játszani a gyerekekkel?

Kisebb korban mindegyikkel szerettük a kártyajátékokat, a dominót, az olyan dobókockás játékokat, ahol megtanultak veszíteni is (ne kezeljék sérelemként azt, hogy kidobta egyik a másikat a játékból pl.), megtanulták, illetve folyamatosan tanuljuk :D, hogy nem csak a győzelemért éri meg játszani, küzdeni együtt, de az egészséges versenyszellem az jó!

Szeretjük nagyon a malmozást (ezt Budai nagymamától tanulták meg:), aztán a sakkot, újabban pedig a "Dixit" is bejött. A römit újra nagyon kedveljük, egy hete minden nap kell játszani:). Ezért Emma is "hibás" :P.

Ott van a temérdek készen kapható társasjáték is, de mi például nagyon sokszor játszottuk már az Activity-t is saját módra, házi készítéssel, mert pontosan nem volt nálunk a játék egy-egy nyaraláson, szilveszterkor...
Találtam néhány jó ötletet itt és itt is házi készítésű családi játékokhoz.
A lényeg nem a játékok nevességében, népszerűségében van, hanem annál több kell hozzá: sok és még egy kicsi kedv hozzá, és igény a gondolkodást, kapcsolatokat építő fejlesztő játékok iránt. :)

JÖN A TÉLI VAKÁCIÓ...készítsünk el, vegyünk elő, egy-két társasjátékot, amit használni is fogunk, amellett, hogy elmegyünk egyet szánkózni vagy korcsolyázni!

Már csak két hét... :)


(a fenti kép nem most, hanem ősszel készült Máté focis napján :)))

Olvasni jó!

ez egy régi cikk még a zilahi "Árkádból", ami eszembe jutott.

Olvasni jó!

Egy könyv a kertben levő kis diófánkat is eszembe juttatta és a tavasz illatát, míg egy másik verses kötet a téli estéket hozza elő, a meleg cserépkályhát, a karácsony hangulatát. Eldöntöttem akkor, hogy függetlenül milyen hajlammal, érdeklődéssel születnek gyermekeim, megszerettetem velük az olvasást.

A „hogyan” ma is kérdés, mert még vannak kisebb gyerekeim:

• A jó példa hatása. Ha a szülőnek a kezében könyvet, újságot lát a gyermek, ő maga is alig várja, hogy megfejthesse a betűk halmazát és felnevethessen, elmélázzon ő is egy-egy mondaton. Nem egy kötelező ismeretszerzésnek, hanem elmaradhatatlan eszköznek, szükségként éli meg az olvasást.
• Nevezetesebb ünnepen jó, ha ajándékba egy könyvet is kapnak, ami azt értéket közvetíti feléjük. Ki is lehet olvasni hamar, hogy megérthessék, a könyv az haszon is. Mi több, amit elolvasunk, az olyan kincs, amit senki nem vehet el tőlünk, kevésbé tud „elveszni”, a játékokkal ellentétben.
• A könyvet óvni kell. Jó elkerülni, hogy a gyermek tépdesse a lapokat, különösen kicsi korában, amikor egy-egy könyvből ez lett volna egyedüli élvezete a képek mellett. Ezzel a könyvet magasabb értékszintre emelhetjük, ami nem csak pénz, vásárlás, „veszünk másat” kérdése.
• Felolvashatunk a gyerekeknek. Munkahellyel, vagy több gyerekkel, ez igazi önmegtagadás a szülőnek az esti vagy délutáni fáradt órákban. De megéri.
• Nagyobb gyerekeinknek is jó felolvasni, de újabban felváltva olvasunk el egy-egy könyvet, verset, s megbeszéljük az élményeinket. Nagyon élvezik, hogy hamarabb a mű végére érnek, mint én. Bárcsak annyi időt szánhatnék én is rá, mint ők, gondolom ilyenkor...
• Az előfizetett gyerekújságokat jó számon kérni tőlük, mint akiket érdekel mi van egy mai gyerekújságban. Mi is megosztjuk velük az újságaink gyerekoldalait. Élmény egy-egy keresztrejtvény közös megfejtése is.
• Legalább úgy elnézelődünk egy könyvesboltban együtt, mint a játékboltokban. Folytatható a sor, bátran gondolkozzunk rajta, mit tehetnénk másképpen, mégjobban, hogy a könyv érték maradjon, először is otthon nálunk.

Nem tudni mi lesz a gyerekeinkből. Tudom van ritka kivétel is, van, akinek a gyerekét az önfegyelemre kell bátorítani, ami az olvasást illeti. Vagy tudok olyan családokról, ahol a könyveket csak papírral befedve szabad olvasni, a könyvespolcon is katonás rend. Valamikor szeretnék elérni én is ehhez hasonlót. Én nem mondhatom egyik gyerekem sem könyvfalónak egyelőre, én magam sem vagyok irodalmár. De azt látom, hogy a jó példa, az olvasás szeretete megtaníthatja őket a belülről fakadó tudásvágyra, irodalmi élményszerzésre, ami felnőttkorban folyamatos önnevelést vált ki.

Bárcsak sikerülne! 

Mutter

Ajándéktippek gyerekeknek és felnőtteknek

Az első karácsonykor a bölcsek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak.
Mindegyik ajándék jelképezett nekem valamit az idén, amit én is tovább adok szívesen.

1. Ajándékozzunk Igét! "Mint az aranyalma ezüst tányéron: olyan a helyén mondott Ige"(Példabeszédek könyve 18:13)
Minden ajándék mellett jó, ha van egy meggondolt, kikeresett, megimádkozott igevers. Nagyszerű lehetőség ilyenkor az Élet kenyerét tovább adni egy könyvjelzőn, egy újságon keresztül. Bibliát is adhatunk, legalkalmasabb idő erre karácsony ott ahol még nincs. Egy ideje mi a bölcsőbe karácsonykor kenyeret teszünk bepólyálva a kisded Jézus helyett, emlékeztetve mindenkit arról, hogy már nem a kis Jézust, hanem az Élet kenyerét ünnepeljük. Milyen jó lenne, ha minden családban az ajándékbontást, esti vacsorát megelőzné a közösen felolvasott igerész, a karácsonyi üzenet a Bibliából. Együtt is lehet ilyenkor imádkozni énekelni a családdal... maradandó ajándék ez, mely több a hangulatnál is!
2. Ajándékozzunk Tömjént! „Mert mi valóban olyanok vagyunk, mint a Krisztustól Istenhez felszálló füstölőszer jó illata. Ezt pedig azok is érzik, akik az üdvösség felé haladnak, és azok is, akik el fognak veszni.” 2Korintus 2:15.
 "Ne tömjénezz!.mondjuk a hízelgésre. Milyen jó lenne, ha igazi tömjén, igazi jó illatú, hiteles bátorító szavakat adhatnánk ezen a karácsonyon gyerekeinknek és másoknak is. az általános "Ügyes vagy! Szép vagy! Okos vagy!" kijelentések helyett talán fogalmazhatnánk konkrétabban, úgy hogy:
"Nagyon hálás vagyok, hogy Isten nekünk, a mi családunkba helyezett téged." "Nagyon értékeltem, hogy az idén olyan nagyon igyekeztél a tanulásban", vagy másnak azt, hogy "sokat tettél azért, hogy ilyen szép karácsonyunk lehessen, köszönöm.". "Történt egy s más a közelmúltban, de én úgy is nagyon szeretlek!" "Szeretem, hogy mindig ápolt vagy és ez nem függ a kortól. Ezért vagy mindig szép külsőleg is nekem. Büszke vagyok rád, mások meg "nem számítanak"...."
" Olyan öröm, hogy veled együtt szolgálhatom az Urat, gyermek létedre is kész vagy másokat szolgálni azzal, hogy jelen vagy, hogy szeretsz mindenkit, hogy segítesz, ha kell... Köszönöm."
Folytatható az illatozás:)
3. Ajándékozzunk Mirhát, vagyis jócselekedetet! „Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre.”Márk ev. 14:8 „A jó illatú kenetet, melyet Mária a Megváltó holttestére szándékozott kenni, az élő alakra önthette." E. W.
A karácsonyi jótékonyság nem merül ki abban, hogy adakozunk, készítünk egy cipősdoboznyi ajándékot az árváknak. Milyen jó, ha gyermekeinket megajándékozzuk a jócselekedet örömével úgy is, hogy rendszeresen imádkozunk valakiért,  karácsonykor meglátogatjuk együtt az illetőt, s viszünk neki a közösségben kapott örömből, amit mi olyan bőven kaptunk. Tudom, hogy az ötlet sokkal több ennél, gondolkozzunk rajta, hogyan szerezhetnénk még örömet együtt a családdal másoknak..

Zárszóként egy kis humor a témában, amit már lehet hallottatok tőlem, többször elmondtam már, ugyanis nálunk történt több, mint 15 éve:
Régebben történt, hogy a fiam rosszalkodott így karácsony táján. Rászóltam, hogy
- Na, hadd el, nem hoz neked az angyal semmit! Huncutul felnézett rám és sokatmondó mosollyal válaszolt:
-Nem baj, majd hoznak akkor a "bölcsek"!

az unhatatlan vagy agyoncsépelt Mikulás meg Télapó

csak néhány gondolatjellel éri meg nekem írnom róla:
- Mikulás és Télapó között igenis különbség van, bár összemosódtak az idők folyamán, köszönet a nyugati materiális áramlatnak és a kommunizmusnak is!
-mindkettő lehet céltévesztés
-a lényeg az adventben és a karácsonyi történetben van, ami ma is valóság, a legnagyobb öröm lehet és a legjobb hír a gyerekeknek is.
-fantáziavilágot fosztogatni és gyermekörömet rabolni senkinek sem szabad, de hazudni sem!
-régen is találtunk a cipőnkben december 6-ra egy-két meglepetést, volt karácsonyfánk, s nem lett bálvány, nem vittük a Mikulást az istentiszteleteinkbe. Ne is vigyük, ne is hangsúlyozzuk túl, amit nem kell! (az azért nagy baj még egy keresztyén intézménynél is, ha Mikulás napján megemlékeznek, de a karácsonyi ünnep elmarad, illetve az előző nagyobb a másiknál :( )
- nem kell túllihegni mindent (néha ez is "gerenda-szálka szindróma", meglátjuk a szálkát a karácsonyban, de a gerendát megtűrjük) de érthető a felhívás, ami inkább nyugatról jön, akik a Coca Cola reklámmal és egyéb mesékkel, cicomákkal nagyon elvitték a karácsony ünnepét más irányba, s a hagyományokat is felcserélték. Aki közülünk is így tette, hát térjen vissza a Bibliai karácsonyhoz, a gyerekek örömét pedig tápláljuk helyesen!
Segítsen minket a Jó Isten ebben is!

Áldott Ünnepet az Ünnepelttel: Jézussal!

Gyerekekkel az ünnep előtt

Lehet, hogy sokat  tervezünk az ünnepek sorozata előtt. Gondolunk a tisztaságra, szép hangulatos környezetre, finom ételekre, ajándékra, (meg)látogatásokra, amelyekkel tartalmassá szeretnénk tenni az ünnepet.
Mi a véleményetek az istentiszteletek látogatásáról? Hallottam már olyan sokszor, hogy mennyire nehéz és fárasztó  lehet a gyerekeknek egy ünnepen annyit imaházba, templomba menni...s egyébként is mi marad meg belőle?!
Aztán egyre többet hallom nyugatról azt nehezményezni, hogy alig találkoznak egy ünnepen, s az istentiszteletekből is alig van 1-2 alkalom már megtartva. Vasárnap délelőtt esetleg...

• gyerekként soha nem gondoltam arra, hogy sokat járnék istentiszteletre, pedig többször is év közben a hét minden estéjén ott voltam imaházban. És minden vasárnap délelőtt, délután... néha a két istentisztelet között is belefért még egy alkalom a körzetben. Az igaz, hogy kincsként védtük a lehetőséget, hisz nem volt természetes, hogy a templomajtók nyitva álljanak és hívogassanak a kommunista rendszerben. 
• Az is igaz, hogy nekünk egyszerűen ez volt természetes, és kész! 
• A legnagyobb titok abban, hogy nem eltávolodtam, hanem megszerettem az Isten házát (az, hogy "az Úr házában lakom egész életemben" már csak külön ráadás :) ) az volt, hogy a szüleim szerettek imaházba, közösségbe járni. Erejükön felül vállalták a nép terhét, a fizikai munkát, a szellemi hadviselést és a többit is, mégsem hallottam SOHA, hogy jaj, egy ünnepen sem aludhatja ki magát az ember, s a hétvége, s az ünnep az milyen sok igehirdetés, és mennyi vasalt ing és gyereköltöztetés stb. stb. Alig várták, vártuk, hogy imaházba menjünk. Mindezt csak a közösség miatt?!

De hát az IGE ad tartalmat az ünnepnek! Isten népe között!
Mennyire hisszük, hogy igazi tartalmat az idén is a kijelentett ige fogja adni az Ünnepünknek? Készüljünk rá már most szívvel-lélekkel, gyerekeinkkel együtt! S vigyázzunk az őszinte, képmutatás nélküli, de követhető példamutatásra...
Ó, mennyire meg kell alázkodnom nekem ma is, hogy a szívem ünneplőbe öltözhessen, s a gyerekeim Őt lássák fontosnak az életemben az ünnepen is!

Ilyen-olyan "karikák" gyerekeknek, vagyis szakkörök inkább otthon

Csütörtökön CSEMETEKERT- a baba-mama körön hallottakat, mondottakat összegezem itt most. Nem a teljesség igényével. Ahhoz kérem el kell jönni! :)

 Nem az iskola által ajánlott választott tevékenységekről van szó, vagy az olyan plusz óráról, amit muszáj beiktatnunk akár korrepetálás céljával, vagy éppen azért mert egy időszak ezt megkívánja az életünkben. Inkább a teljesítményorientált helytelen gondolkodással van bajom, ami szinte-szinte engem is megfertőzött nem egyszer, amikor gyermekeim osztálytársai ilyen meg amolyan órákra jártak, csillogtak-villogtak sokoldalúságukkal. Akkor ocsúdtam fel, amikor az egyik ragyogó teljesítményű gyerekről azt hallottam, hogy a plusz angol óra, hangszer-óra, úszás, színjátszócsoport mellett már fizetett pszichológushoz is járt a végén ...s ezt úgy együtt is teljesítményként lobogtatva, hogy a gyerek ím "kipipálva", a szülő mindent megtesz érte. Sokszor kell önvizsgálatot tartsak, hogy mi a cél, mi az, ami a gyerek javát szolgálja, s mi az, ami tőlem, szülőtől igazán áldozat...

Nem teljesítményt vár el Isten a szülőtől a gyereknevelésben, hanem hogy önmagát adja nekik! Egyszerűen, ahogyan ő tudja. Sokszor többet ér a külön óráknál, legalábbis olyan hiányt pótol, amit más nem tud betölteni.

A gyerekemnek elsősorban nem a pénzemre van szüksége, még akkor sem, ha azt hasznos játékra vagy szakkörökre áldoznám. Rám van szüksége! Nekem pedig a lelkét kell elsősorban táplálnom. Sajnálom, hogy a pedagógusokat is annyira megterhelik a papírmunkával, teljesítményt kérve még a szülők által is, hogy a nevelésre már kevés marad időből, energiából (kedv?) nekik az oktatás mellett. :(
Lélektápláló a szülő tudatos odafigyelése s nevelése, amikor együtt van a gyerekével. Ugyanakkor a hitre nevelés, a Biblia megismerése óriási jellemformáló erővel bír. Ki is használok minden lehetőséget, és előnyben részesítem azt, amikor a gyerekeim istentiszteletre, gyermek-bibliaórára, Krisztus-hitben erős felnőttek foglalkozásaira járhatnak (ezek mind önzetlen szeretettel járnak együtt, megfizethetetlenek!). Azt hisszük, nem értenek ezeken az alkalmakon mindent. Ó, de igen! S milyen sokat kamatoztatok én is a gyerekkoromban felszedett, sokszor inkább szüleimnek "hintett magokból".

A férjem idézem, amikor azt mondom, jó, ha egy gyerek az iskola mellett megtanul egy idegen nyelvet a kötelező mellett, tud egy hangszeren játszani, s örül az életnek.
Valóban jó, ha alapot kap a gyermek, amire később tud építkezni, mert kiderülhet, hogy tehetsége van rá, vagy éppen nagyon sokat jelent neki. Nem vagyok zenész, de a gyerek még valahonnan örökölheti a jó hallást, tehetséget. Elásott talentum is sok van manapság....

1. Tanuljon idegen nyelvet. Ahány nyelvet beszél, annyi ember valaki...hallom a fülemben. Erre már lehetőség van az iskolában. Ha azt komolyan veszi egy gyerek, s otthon még különböző játékprogramokkal, idegen nyelvű mesével, énekekkel, könyvekkel rásegítjük, majd kihasználjuk a lehetőséget a gyakorlásra (csere diák program, nyári idegen nyelvű táborok stb) könnyen beszélni fog egyszer. Van, aki hajlammal született, van akinek nehezen megy a fonetika. Nem egyforma az elvárás, de az alapot, szülőként, jó ha biztosítom. S ezt lehet Otthon.(Bár tudunk egy-két idegen nyelvet, nem tanítottuk itthon őket rendszeresen, csak játékosan. Hogy megszeressék megtanulni... ez a cél most is. Ez a nehezebb, de mégis a biztosabb.)
2. Egy hangszer. Nem szeretném ecsetelni a zene hatását a lélekre, a személyiségfejlődésre, a családban, közösségben betöltött szerepére... Ha van hallása, akkor azért, ha nincs akkor azért, hogy fejlődjön. "Könnyebb hangszerek" is vannak. A kottaismeret is elérhető könnyen már otthonról. De ehhez valóban a legjobb eszköz a zeneiskola, különösen, ha a gyerekben ott a "hallás" és bátorítanak mások is rá. Nekünk óriási előny, hogy a baptista közösségeinkben a zenei élet ott van Isten dicsőítése eszközeként. Sok helyen a gyülekezeteinkben tanulják meg a gyerekek a kottát, ott kedvelik meg a hangszert, s nem utolsó sorban az éneklést a különböző énekcsoportokban. Nem lenne szabad elavuljon ez a kincsünk... Én nem tekintem régimódinak a régen gyakorlott zenei életet a gyülekezeteinkben. Apropó: Úgy örülök, hogy Homoródszentmártonban (férjem ott is lelkipásztor) újra indult a pengetős zenekar az elmúlt hónapban. Itt Udvarhelyen a fúvós zene dominál. Máshol más. :) ) Ide tartozik még a művészet megkedveltetése, s ez nem a különböző kulturális programok s kiállítások látogatásával kezdődik. A kézügyesség a rajzban, az alkotásban hamar megmutatkozik. Hamar kiderül hogy szereti-e, hisz kicsi korban nagy lehetőség van manapság, hogy a gyerek rajzolni, alkotni próbálkozzon már óvodában s különböző kézimunka-tevékenységekben. Otthon is ez az, amit leghamarabb értékelhetünk, fejleszthetünk (Meg kellett tanulnom, hogy a gyerek alkotása, rajza nem eldobandó. Egy sem! Legalábbis egy jó ideig, s utána sem a gyerek előtt szabadulunk meg nagy részétől- így tanultam a főiskolán egy kedves tanárnőtől:). Az a konyhába a hűtőre, bárhol a falra való, esetleg képkeretbe is. Majd emlékbe...
3. Szeressen olvasni! Itt írtam erről bővebben.
4. A mozgás és helyes táplálkozás összefügg, jó, ha már kicsi korban jó szokásokat alakítunk ki. Szeressék a fizikai mozgást (nem csak a munkával járót, amit ha kell, ha nem, megszoknak), és tudják a mértéket a finom falatokban is. Van amelyik gyerek folyton csak mozogna, lehet neki az önfegyelmet, csapatjátékot kívánó sport tevékenység lenne hasznosabb (adjunk teret, hogy gyerekeink más gyerekekkel játsszanak, focizzanak stb.) de azt a gyereket, amelyik inkább csak bent kuksolna, tudatosan kell levegőre szoktatni. Jó példával, ha kicsi kortól ráneveljük (nem erőltetjük), a lépcsőzést liftezés helyett például. A biciklizés, a tempós séta akár téli hidegben is kívánatossá válik számukra, már csak azért mert megszokták, mert élmény kötődik hozzá. Mindenkinek van olyan mozgásforma, amit megkedvelhet, megszerethet. Édesanyaként segítenem kell őket megszeretni a mozgást, a téli-nyári sportokat, és ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy sportkörökre beíratom. Az étkezés része pedig tényleg konyha-kérdés. Amíg csak lehetséges, előnyben részesítem a csomagolt ebédet a vásárolttal szemben (dobozolás, zacskózás, mit lehet elvinni az otthon főzött-készített ételekből?! -csak az elején nehéz...).
5. Kézügyesség - gyakorlati jártasság az élet dolgaiban
Ez is kezd kimenni divatból, de nagyon nagy érték mégis, ha a lány otthon az édesanyjától megtanul egy s mást, ugyanúgy a fiú is követheti az apját és néha "mestert" is cserélnek :D. Miközben közösen tevékenykednek, nem csak ismeretet, képességet sajátítanak el, hanem megvalósulhat az elsődleges cél, amit írtam fenn: a gyermek lelkét táplálhatom: odafigyeléssel, szeretettel!
JÓ VOLT MA EZT ÖSSZEGEZNI MAGAMNAK ELSŐSORBAN.
LEGYEN BÁTORÍTÁS!

Légy bátor, és vezesd a gyermeked!

James Dobsontól bátorítás. A húgom fordítása akár felirat is lehetne a videóhoz.
Ne felejtsük el: Merd vezetni a gyermekedet! Ez nem jelenti azt, hogy megtöröd az akaratát vagy, hogy tönkreteszed a személyiségét. Nem.
A szolgáló, szeretetteljes, de határozott vezetés hozza a jó gyümölcsöt a gyereknevelésben is! Ne adjuk fel! :)

"Ha egy frusztrált szülő vagy, mert egy lázadó és nehezen kezelhető gyermeked van, akkor hallgass most ide, mert úgy gondolom, bátorítani tudlak. - Itt van James Dobson, a Családi beszélgetésben. - Tudom, hogy néha úgy érzed, hogy bedobod a törülközőt, de ha úgy döntesz, hogy a higgadtságot választod, akkor egy nap majd visszatekintesz erre a konfliktusokkal terhelt időszakra, és hálás leszel azért, hogy kitartottál, hogy folyamatosan azt tetted, ami helyes volt gyermeked számára. Ez az időszak lejár, és sokkal hamarabb, mint gondolnád. A jelenlegi nyomás, stressz egy nap jelentéktelennek és távolinak fog tűnni. Ami akkor számítani fog, az a szerető kapcsolatok, amelyeket a családodban kiépítettél, akkor, amikor más szülők elfutottak, vagy a munkába temetkeztek. Megvigasztal az, hogy 3000 megkérdezett szülő 85 százaléka mondja azt, hogy volt legalább egy olyan erős akaratú gyermekük, amelyik majdnem szakadásig feszítette a húrokat? A te eseted nem kivételes, nem is egy kozmikus tréfa eredménye. Ez a szülői szerep. Ez az emberi természet. Mások is túlélték, és te is túléled. Emlékezz, hogy nem te vagy a hibás a gyermeked veleszületett heves vérmérséklete miatt. De ő elég nagy veszélyben van a folytonos, határokat próbálgató hajlama miatt. Ezért kell neked megalapoznod a vezetésre való jogodat. Ne ijedj meg, légy a gyermekeddel egy csapat, akkor is, ha úgy néz ki, vesztésre áll, és adj az egész folyamatnak időt, hogy kialakuljon. „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” Péld 22:6
James Dobson

"Egyetértek a videó mondanivalójával, kell a bátorítás a szülőknek a kitartásra, következetességre, a tényleges vezetői szerep megalapozására a gyermekkel való kapcsolatban!
Aztán majd eljön az idő, amikor el kell engedni a kezét, többet nem kell őt vezetni... akkor az imádság marad - és reményeink szerint a hálaadás, hogy az Úr megtartotta őket, és az ő életükben is láthatjuk a kegyelem munkáját - mint felnőtt emberekben. És, ki tudja, lehet, nem szeretnénk, de talán még azt is meg kell érnünk, hogy majd a kapcsolatban ők legyenek a vezetők?!" Kelemen Napsugár

Post by Family Talk with Dr. James Dobson.

Legyen öröm a tanulás!

Ez volt a téma a legutóbbi baba-mama körön. Sajnos, M.Imola jegyzetét nem tudom most megosztani, majd ő később...

Néhány gondolat, ami megfogalmazódott bennem:
Szülőként, mi az, amit szeretnék átadni gyermekemnek a tanulással kapcsolatosan?!
Nem vagyok híve annak, hogy a gyerek velünk szülővel tanulja a házi feladatot, illetve tökéletes házi feladatot vigyen iskolába (szerintem a házi feladat az arra szolgál, hogy a gyerek gyakoroljon és a pedagógusnak visszajelezzen, hogy mit nem ért a gyerek, az osztály, mit kell jobban megmagyarázni) . Inkább csak segítem a tanító munkáját, amennyire tudom azzal, hogy felügyelem a tanulását, kisebb korban minden nap ellenőrizem (hogy váljon szorgalmassá), s ha nagyon kell korrepetálok, segítem, hogy jó jegyhez, sikerélményhez jusson. Ha meghalad már valamelyik tantárgy, készek vagyunk külső segítséget is kérni alkalomadtán, természetesen. De fontosabbnak találjuk már korán az önállóságot a gyerekek tanulásában. Nem vagyunk jegy-orientáltak, de a jegy, amit kap, tudja, hogy csakis az övé (nem én, szülőként, szereztem a plusz pontokat)! A gyereket akkor dicsérem meg a jegyért, ha megdolgozott érte. A lustaságért, hanyagságért büntetés jár, még ha nem is kapott rossz jegyet. Amennyiben tanult, a kis jegyért nem kap büntetést, még korholást sem igazán. Inkább arról beszélünk ilyenkor, hogy hogyan lehetne segíteni, javítani neki a teljesítményen...ha lehet... Mi az, amit nekem szülőként el kell fogadnom a gyerekemmel kapcsolatosan? Hogyan kérhetek Istentől ilyenkor hálaadással, s melyek a gyakorlati lépések, amelyet együtt kell meglépnünk? Továbbá nagyon fontos a pedagógusokkal együttműködni, a tiszteletet megadni s gyermekeimet is erre nevelni. Ó, de jó lenne mindig így eljárni... Törekszem... törekszünk! :)

Van még valami, amit szülőként tehetek, hogy a gyermekemnek öröm legyen a tanulás?
1. Olvasóvá nevelni a gyereket. Amelyik gyerek jól tud (esetleg egyre jobban szeret) olvasni, annak könnyebben megy a tanulás, és nem csak kicsi korban. Később is lehetősége lesz bepótolni a hiányzó részecskéket. Ezért fontos kicsi korban a felolvasás, a jó könyvek megszerettetése, az olvasói ízlésük irányítása, amennyire csak rajtunk áll, s nem utolsó sorban a példamutatás.
2.Tanítsuk meg őket logikusan gondolkozni. A tanulás nem csak információszerzésből áll (bár a mi tanügyi rendszerünk inkább csak ezt segíti:( ). Kicsi korban ezért előnyösek a logikán alapuló játékok a divatjátékok helyett.... Később a társasjátékok, amelyek nem szerencsén alapulnak, de még azok is tanítanak, főleg, ha a szülőkkel együtt játszanak.:)
Tinikorban pedig ha megtanulunk építően vitázni gyerekeinkkel, megtanulnak gondolkozni, és érvelni. Megtanulnak felfedezni, utána járni a dolgoknak (tanulni), igazat adni és alázattal (meg)győzni egy beszélgetésben. (ha gyerekkorban megtanulták az engedelmességet és tiszteletet a felnőttek iránt,akkor ez élvezet is lehet, egyébként nehezebb dolgunk van...).
3. Tanítsuk meg arra saját példánkkal is, hogy nem szégyen segítséget keresni és kérni. Fontosabb megtanítani őket halat keresni és fogni, mint a szájukba adni. Ugyanakkor, ha nem megy a halászat, nem szégyen utána olvasni, halászokkal beszélgetni, s melléjük szegődni...

Ezek a gondolatok szüleim és más kedves példaképek nevelési példájából fogalmazódtak meg az este. Igyekszünk követni a jó példát és folyamatosan kérni a Kegyelmet, a Jó Isten segítségét... hisz mi is még tanulók vagyunk!
Zárszóként itt is ajánlom Balla Annamária előadását a témában.