Milyen kár, hogy ahogy növünk elhagyjuk ezt a gyermeki hitet, persze természetes és jó, hogy az embernek céljai, kívánságai vannak...de az jutott eszembe, hogy erre mondja a Biblia, hogy amíg olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek... BÍZNI Istenben, hogy ő jobban tudja, hogy ő megadja, amit ígért, ha pedig még nem, ez nem azt jelenti, hogy késik, hanem, hogy ez van a javamra. S ha valamit nem ad meg, az is az érdekemben történik...
A gyermekeinkkel való bizalomépítés néhány lépcsője:
- elérhetőség: egyszerűnek tűnik, de talán ez a legnehezebb: ha sír, ha hív, ott vagyok (még ha nem is "táncolok" is, ahogy kérnék:)!
- ígéreteink betartása, illetve az erre való törekvés. Amennyiben nem sikerül, alázattal jó elismerni, bocsánatot kérni. Ez bizalomépítőbb, (ha nem történik túl sokszor), mint ha kimagyarázzuk, ravaszkodva manipuláljuk a helyzetet...Ne gondoljuk, hogy úgyse számít neki, a gyermek igazságérzete legalább olyan erős mint a miénk, csak lehet ő még nem tudja megfogalmazni.
- kommunikáció...legyen természetes és rendszeres, hogy beszélünk otthon az érzelmeinkről, a gondolatainkról velük
- T és T (türelem és tisztelet kölcsönösen:) Ez minden helyzetben jó, ha van, sőt... :)
- Folyamatos gyakorlása a bizalomnak a kapcsolatban. Minél többször tapasztaljuk, hogy megbízhatunk, annál jobban növekszünk a kapcsolatban.
És akkor hogy is vagyunk ezekkel a lépésekkel, ha az Istennel (atya-gyermeke) való kapcsolatunkra gondolunk?!
