Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hétfősházasság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hétfősházasság. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 3., szombat

Amit a férj vagy feleség talán soha nem mondott ki

Menyegzőn voltunk ma. Utóbbi években ritkábban mint régen, de annál több házaspár jutott eszembe, akikkel sokat vagy többször beszélgettünk. Így ma elborított a sok gondolat, eszembe jutottak olvasott,  megélt s másoknál is megtapasztalt igazságok, így hamar leírtam valamit. Itt van. Hátha valakinek ma kell válaszolnia egy ki nem mondott kívánságra. 

Amit a feleség a férjtől igazán kíván…de talán soha nem mondta ki.
  • 1.       Kommunikáció. Beszélgetni. Jövőről, múltról, bármiről.
  • 2.       Megerősítés. Szóval, tettel: hogy szép, hogy szeretve van, hogy vele meg lehet elégedni.
  • 3.       Függetlenség bizonyos mértékben. Mert megbíznak benne. Mert szüksége van néha "én-időre" is.
  • 4.       Románc. Házasságkötés után válik igazán hitelessé. Udvariasság, őszinte bók, randi, meglepetés.
  • 5.       Odafigyelés, törődés.



Amit a férj a feleségtől igazán kíván… de talán soha nem mondta ki.
  • 1.       Tisztelet. Szóban és tettben. Nyíltan és a sorok között. Előtte és a háta mögött.
  • 2.       Bizalom. Kontroll helyett bizalom. Kritika és elvárások helyett bizalom. Csüggedés helyett bizalom.
  • 3.       Békesség. Ha elmegy, ha hazajön, ha kicsi a gyerek, ha felnőtt a gyerek. Amennyire rajtunk áll: békesség.
  • 4.       Intimitás. Fizikai közelség. Szenvedélyes szeretet. Nem most vagy\és soha, akkor, majd...hanem szinte bármikor.

2016. február 7., vasárnap

ajándéktipp a házasság hetén



Ajándékozás a Kedves Férjnek házasság hetén

Olyan természetes (vagy az lenne?), hogy a férfi meglep születésnapunkon, nőnapon, anyák napján, Bálint napkor, "csak úgy" vagy éppen bocsánatkéréssel egy szál virággal, édességgel, mikor mivel. A feleségek mit szoktak ajándékozni? Természetesen, saját magunk a főnyeremény: ha szívünk, lelkünk, testünk, s figyelmünk igazi tisztelettel és szeretettel viszonoz. De megfogható módon, konkrétan is átadható ez az ajándék.
Egy szép kis dobozban 5 színű cédulákra (kuponokra) az 5 szeretetnyelvnek megfelelően ajándéktippeket írhatunk (egy idő után az is kiderül, melyik cédula fogy el leghamarabb, melyik a leghatékonyabb...talán az a férj szeretetnyelve igazából?!). Jó néhány héten át ezzel kezdhetjük a hetet, hogy a kedvesnek felajánlunk egy ajándékkupont, amit kihúzhat arra a hétre. 
Tippek a kuponokhoz:
1. Elismerő szavak (rózsaszín) - nem, nem olyan egyszerű, hogy cédulákra ráírjuk, hogy tisztellek. te vagy a legjobb a férj stb. Inkább ilyesmit:
- a héten fokozott igyekezettel azon leszek, hogy semmi elmarasztaló, negatív szóval, utasítással ne illesselek
- szerelmes titkos üzenetek érkeznek számodra a héten, csak meg kell látnod, találnod, fejtened őket
-írjak verset vagy éneket? 
-ezen a héten levelet írok stb.

2. Minőségi idő (fehér)-
ezen a héten veled tartok "csak úgy"...ahova szeretnéd (focira drukkolni, horgászni, autót javítani...bárhová! :)
-a héten minden nap szívesen olvasok fel neked az áhítatos könyvből reggel vagy este, amikor kívánod.
- ezen a héten közösen filmezhetünk
-gyertyafényes vacsorával várlak egyik este a héten stb.

3. Ajándékozás (kék) - ajándékokra úgy kell gondolni, mint amire a kedvesünk vágyik, aminek most örülne, s nem feltétlenül, amire éppen szerintünk(!) szüksége van
-a héten egy olyan megfogható ajándékot kapsz, ami nem kerül pénzbe
-a héten készítek neked egy igazi emléket
-a héten csomagod érkezik stb.

4. Szívességek (zöld)- 
- a héten leviszem helyetted a szemetet (többször is:)
-a héten segítek neked befejezni....
-a héten minden alkalommal amikor hazajössz kinyitott kapukkal várlak (ha nem önműködős:P)
-ágyba kapod a kávét (reggelit) a héten többször is stb.

5. Testi érintés (vöröspiros)- ez a legősibb és leggyakoribb kifejezési formája a szeretetnek
--minden alkalommal hosszú öleléssel üdvözöllek, amikor belépsz az ajtón
-a héten igazi csókolózásra hívlak ki, lássuk, ki bírja tovább :)
-a héten bárhová megyünk kötelezően kézen foglak, te pedig ne engedj el. 
-a héten kreatív leszek éjjel-nappal. amikor csak jólesik. stb.


Ezek az ötletek csak irányadóak. Legyetek áldottak, sok szeretettel betöltekezve, amit Istentől kaphat minden feleség. Adjuk tovább elsősorban a férjünknek. Ha visszaragyog a fenti ötlet rád, légy nagyon hálás, ha várat magára, akkor is örülhetünk, mert akinek van, annak adatik, és adni olyan jóóóó....
Mindenkinek kívánok nagyon szép házasságos hetet a héten is. Főleg a feleségeknek! :)




2015. szeptember 1., kedd

erős nő a gyengéd feleség

Egy érdekes kérdést intéztek felém a Hargitai Táborban a lányok délutánján, pontosan már nem emlékszem, de valahogyan így hangzott:
Hogyan kezelem azt, hogy nyilvánvaló vezetői ajándékaim mellett mégis "jó feleség" igyekszem lenni?

Nagyon egyszerű a válaszom, talán rövid is lesz, minden teológiai magyarázatba való elmélyülés nélkül:

1. Hiszek abban, hogy Isten minden nőt elhívhat, és személyre szabott egyedi terve van mindenkivel, amellett, hogy elsődleges a családi és otthonteremtő szolgálata (függetlenül családi állapotától, mert pl.lelki anyasággal is lehet ezeket tenni).
2. Hiszek a Bibliának, ami azt írja, hogy a vezetés (inkább szervezés az én esetemben, ha mondhatom egyáltalán) lelki ajándék, sokszor személyiségtől és nemtől is függetlenül. Időszakosan vagy hosszútávon is kaphatja valaki.
3. Hiszem azt, amire édesapám tanított többszöri beszélgetéseinkben, mert ebben is igaza volt: "Lányom, nem vagy buta. Soha ne szégyelld. Légy egyenes. Ha egyszer is talpraesettséged manipulációra használod, különösen férfiakkal szemben, elveszíted okosságod értelmét és nőiességed is lassan elveszted. Maradj ösztönző, őszintén inspiráló. Ha megfogadják vagy éppen elutasítják, már nem a te felelősséged. De te mindig légy őszinte és szelíd (megzabolázott erő). Még akkor is, ha ez félelmetesnek tűnik. Ha megismernek, úgyis rájönnek, hogy erősséged a gyengeségedből, s az Istentől kapott nőiességedből fakad".-ha nem is szó szerint, de ez volt tanítása.
4. Hiszem a Bibliát, s az isteni rendet, hogy az autoritás a férfié. Nem csak a gyülekezetben, hanem otthon is. Tapasztalom is már jó ideje, hogy ez óriási védelem, ezért eszem ágában sincs "uralkodni". Nem éri meg a pillanatokért. Isten ezt így rendelte és kész. Így működik jól és kész. Így vagyok boldog és biztonságban én is nőként és kész! :)

S nem utolsó sorban, Isten adott egy olyan férfit nekem, aki volt olyan "domináns", hogy nem félt a kívülről erősnek látszó lánytól, hanem elém állt, hogy vezessen. Nem fél azóta sem a legjobb barátjának tekinteni, társként, gyengébb erősségeként mindig mellette tudni, hanem együtt harcoljuk meg az egymásra hangolódást az isteni rend szerint. Mert a fenti sorok munkába kerülnek a gyakorlatban! Sok munkába...de élvezzük is gyümölcsét, hiszem ennél még jobban is... S közben ott a félelem a szívemben, mint mindig amikor azt érzi, hogy "áll az ember". Kérem a kegyelmet, hogy el ne essem... Mert mi az, amit nem kaptunk volna? Mindent Tőle. Ezért próbálom mindig hirdetni a megtérés lehetőségét, mert ez a titka mindennek.Férfi és nő viszonyában is ki munkálja ki az alázatot, a megbocsátást, a működő rendet?! Én nem tudnám...

Még ezeket eddig nem fogalmaztam meg, talán most sem sikerült igazán, de mégis, hátha segíthettem. Kérdéseket személyesen most is szívesen fogadok.
Mert a gyakorlat az hosszabb és személyesebb választ kér...

2015. április 20., hétfő

az akadályokból építsünk lépcsőt

A címet többször hallottam a férjem prédikációiban itt-ott elejtve.
Az alábbi sorokat pedig a gyakorlatból a saját tapasztalatunkból írom.
A házasságban az egyik leginkább előforduló konfliktus az eltérő gyermeknevelési szemléletből fakad. Egyik megoldásként láttam, amikor a békesség kedvéért, az egyik fél inkább megadja magát a másiknak, s úgy tűnik minden rendben. Általában kicsi korban az anya az, amelyik átveszi a terhét (itt nem a gondoskodásról van szó, ami természetes, hogy kicsi korban az édesanya szerepe többnyire, hanem a nevelési elvek meghatározásáról, szabályok felállításáról, fegyelmezésről stb.). Az a gond, hogy ez működik egy darabig, de valamikor tinédzser kor kezdetén, az anyának túl sok, ezért próbálná végre átpasszolni a labdát, s van is, hogy sikerül, s a békesség megmarad a szülők között, de nem biztos, hogy a gyerek és szülő között is erre mozdul a dolog. Megtörténik, hogy így egész gyereknevelés alatt a két fél feszültségben él, ami nem nekik, hanem a gyereknek a legrosszabb, aki mindent érez, talán néha ki is használja a saját előnyére de nem a javára.Mint minden más lényeges konfliktus, szőnyeg alá söpörve vagy kompromisszummal csak egy időre tűnik megoldottnak.
Mennyivel nagyobb kihívás, hogy ha nehezen is, de sok szeretet-cselekedettel, türelemmel és kitartással mégis a házaspárok ebből az akadályból lépcsőt építenek. A barátság egyik alappillére a közös tevékenység, hányszor hangsúlyozzák... Miért hagynánk ki ezt a KÖZÖS tevékenységet a barátságunkból?
Minden gyereknevelés a befogadáson (feltétel nélküli szeretet, kegyelem) és a mércék felállításán (elváráson, igazságosságon) alapul. Ha megvizsgáljuk magunkat, általában hajlunk valamelyik véglet felé. Kevés a "zsigerből kiegyensúlyozott" szülő. Ideális, ha az egyik szülő inkább az egyik pólus, míg a másik szülő az ellenkező irány felé mozduló. De pontosan ezért adódnak a konfliktusok közöttünk. Jó szembenézni a végletekkel, a saját hajlamunkkal, a társunkéval és együtt segíteni egymást az egyensúlykeresésben és gyermekeink nevelésében.
Sokat kellett és kell emlékeztetnem magam erre. Megtanultam, hogy a gyermekem előtt sose húzzam át a társam szavait, ne igazítsam ki, ne védjem ki a gyereket, még akkor is ha jogos lenne (többet ártok így neki, mint azzal, ha igazságtalan megrovás vagy dicséret éri. Más az, ha az egyik fél nem akar változni, és rendszeresen megrövidíti a gyereket stb.). Inkább majd egy kávé mellett megbeszéljük. Erre a férjem tanított a példájával. Én pedig igyekeztem a "kávé mellett" úgy segíteni, hogy a megállapítások, kész elvek helyett kérdésekben fogalmazzam meg a problémát. Így nem tűnik áthúzásnak, fölényeskedésnek, mert  nem is az...de az indulat, a meghallgatás hiánya ezt tükrözi, jól tudjuk magunkból kiindulva.
Ahogy nőnek a gyerekeink, eljutunk lassan oda, hogy kevesebbszer feszültség forrása a nevelés közöttünk, inkább az egyik legjobb kielemző beszédtémánk. (Tudom, hogy most ezt, ahogy leírom, azonnal várhatom, hogy a gyakorlat áthúzza. Ahogy ez szokott lenni próbaként. De hiszem, hogy a Jó Isten ezzel is csak a szilárdságot fogja kimunkálni bennem ezáltal, ezért hátha sikerül majd teljes örömnek tartanom a kísértést. Nem tudom. :).
Nem rég volt olyan, hogy egyik gyerekünknél úgy "játszottunk össze" a férjemmel, hogy figyelmeztettük egymást: "Mivel te hajlamos vagy a mindent elfedező szeretetre, mi lenne, ha ennél a gyerekünknél egy darabig csak te alkalmaznád a mérce emelését és a szigort?! Pontosan azért mert nehéz. Egy tinédzserrel törékeny a kapcsolat, hadd legyek én egy darabig a befogadó szeretet, aki többnyire az elvárásokat képviselem." Aztán figyeltük egymást és bátorítottuk, figyelmeztettük, amennyire sikerült ezt jól tenni. Mindenképpen öröm fejlődni barátságunk és gyermekeink javára. Csak a Jó Isten segítségével tapasztaltam ezt is meg az életben. Hála ezért is neki!
Ezt a könyvet meg szívesen elolvasnám... :)

2015. március 23., hétfő

Intimitás a házasságban


 Intellektuális, társas, érzelmi, lelki intimitásról beszél Gary Chapman, és tapasztaljuk mindannyian mintegy 4 lábú szék stabilitását vagy ingadozó-széteső állapotát a házasságunkban...


Intellektuális: megosztjuk egymással gondolatainkat, tapasztalatainkat, és vágyainkat. Felnézünk egymásra, tiszteljük barátként egymást, nem csak segítőtársként, családfőként (azért, aki a társam, s nem azért csupán, amit nyújt nekem)
Társas: baráti társaságban együtt kapcsolódunk ki (gyülekezeti élet, koncert, kirándulás, stb.)
Érzelmi: megosztjuk egymással érzéseinket, és az élet történéseivel kapcsolatos reakcióinkat (merünk sírni és nevetni egymás előtt és együtt:)
Lelki: beszélgetünk a hitünkről, szokássá válik egymásért és együtt imádkozni, szolgálni is
Fizikai: érintések egész tárházát foglalja magába, a kézfogástól, a simogatástól, az ölelésig, és a szexuális együttlétig.(az igények egyeztetése, egymás rezdüléseire való odafigyelés, az unalom megelőzése)
"Lehet, hogy az intimitás egy-egy szintjén jobban teljesítünk, mint a másikon, de életünk minden területén törekednünk kell egy meghitt kapcsolatra. Aki a kapcsolatában nem figyel a meghittség ápolására, könnyen érezheti magát magányosnak, és elszigeteltnek a házasságában."

"Köztünk szólva" érintjük a fenti négy területet májusban a családi hétvégén (igazából házaspároknak, jegyespároknak, egyedülállóknak szervezve, de ha valaki tudja hozni gyermekét annak sincs akadálya). Természetesen más téma is lesz...
Tarts te is velünk. (igen, most ez itt a "reklám" helye :) jobban mondva szeretettel hívunk és várunk!
Bővebb infó itt:
http://magyarbaptista.com/hu/hir/csaladi-hetvege-a-hargitan-majusban

2015. március 3., kedd

nem mindenki született bátorító.


a szavainknak nagy ereje lehet, ha a bátorítást
1. egyszerűen tesszük, nem más hangszínnel, túlzott hangsúllyal. egyszerűen, őszintén és egyenesen. akkor igazi, ha önmagunkat adjuk ekkor is. nem nagy és szép szavakra van szükség, hanem a bátorító igazságra.
2. hitelesen adjuk át. igazán a lényegre mutatunk és nem általánosságokban fogalmazunk. konkrétan utalunk a jó cselekedetre, jellemvonásra, ami tetszik nekünk, ami példa számunkra. érdek és félremotiváltság nélkül. nem csak annak, aki megérdemli vagy aki nagyon bátortalan. kötelességünk az elismerés, a bátorítás. a másik félnek a felelőssége, hogy hogyan bánik vele. kivéve a kicsinyeket, akiket óvnunk kell: gyermekeinknél nagyon fontos, hogy ne a teljesítményt, hanem inkább az erőfeszítést, jellemvonást hangsúlyozzuk ki. ugyanakkor konkrétan mondjuk ki mit értékelünk. a csak "ügyes vagy" helyett, inkább valahogy úgy, hogy nagyon jól sikerült most ez a munka neked. az előbbi rajzod is szép volt, de most sokkal jobban kidolgoztad (kivéve, ha nem így történt:). a "szép vagy" helyett: nagyon jól áll neked a barna szín, kihangsúlyozza a szelíd barna tekinteted. másnak a ragyogást a kék :) így megtanulják, hogy a külső tulajdonságok is a belsővel érvényesülnek és azt is, hogy minden emberben van szép! a férj bátorítása sokszor a teljesítményre összpontosul, hisz a férfiak "szeretnek valamit letenni az asztalra", és jaj annak az asszonynak és családnak, aki ezt nem látja, nem értékeli, mert még megteszi más (anyós, harmadik személy), és csakis magának árt az az otthon, ahol nincs hálaadás Istennek, "csodálat" és megelégedés.
3. mindig a bátorított maradjon a  fókuszban. sokszor egy őszinte dicséretet is úgy hárítanak el, hogy: ó, te beszélsz, te sokkal jobban tudod, a tied sokkal inkább...stb. ne essünk abba a hibába, hogy ezután magunkról kezdünk beszélni, akár védekezésként is. ne felejtsük: a bátorítás nem rólunk szól. inkább fordítsuk vissza a szót: most rólad van szó. hála érted azért, hogy ilyen vagy, hogy most ez sikerült neked. te is hálát adhatsz Istennek velem együtt. örüljünk együtt! :) erre általában válaszként nincs már csak szeretet és csend.

Nagyon vigyázzunk a hitelességre. Ha valaki például az elismerő szavak szeretetnyelvét beszéli, az nagyon érti is. Nagyon hamar felfogja, ha visszaélnek vele és hízelegnek, vagy félremotiválnak. Ne tévesszen meg, ha ezt nem jelzik mégsem, hanem szeretnek. Gyerekeink is ilyenek, de a szívük mélyén tudják, hogy igazán csak használjuk a dicséretet és nem a kapcsolatunkról szól. Akkor pedig elvész a bizalom és a szavak nagyon nehezen nyeri vissza erejüket.
A bátorításban való fukarság ("netán elbízza magát", "úgyis tudja, az én szavam nem sokat nyom a latban", "úgyse számít neki" okokból) legalább annyira káros, mint az előző hiba. Itt is érvényes az, hogy ha valaki tudna jót cselekedni, de nem teszi, bűne az annak. Természetesen, úgy jó, ha a helyes világos mércével együtt jár.
Adjon Isten ma is súlyt és erőt a szavainknak, hogy azok bátorítsanak, felemeljenek, vagy akár tudtunkon kívül "eleven szenet gyűjtsenek mások fejére". A rosszat is jóval győzzük meg!
Hiszek ebben annak ellenére, hogy néhányszor csalódtam már a szavakban!
"Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak." Efézus 4:29

2015. február 16., hétfő

A magányos feleség


Krisztina. Kedves, jó ízlésű nő. Kávéját kortyolgatja, csillog a karikagyűrű az ujján. Nem olyan rég lehetett a nagy nap, talán hónapok vagy csak néhány év… Második mondatnál belevág: „Én olyan magányos vagyok! Nem, nem a barátokról van szó. Vannak jók és közeliek. A munkám és az ottani kapcsolatok is feltöltenek. De a házasságomban úgy érzem, máris egyedül vagyok." Ezt a mondatot még elmondja néhányszor más szavakkal, majd ironikus legyintéssel lezárja a mondanivalóját. "Mielőtt férjhez mentem, néha rám tört a magány. Ennél már csak az rosszabb, ha feleségként érzem sokkal mélyebben ugyanazt.”
Mi az, ami miatt magányosnak érzed magad?- kérdezem úgy, hogy választ nem is várok. Inkább csak megint kérdezek: Hogy gondolod, ez egy élethelyzet, ami nem tart sokáig, vagy hosszútávon ígérkező probléma? (egy introvertált nem lesz extrovertált társsá, de amellett, hogy ezt elfogadjuk, fejlődni lehet a kommunikációban, a kapcsolódásban. illetve, ha most egyszerűen nagy nyomás vagy betegség  nehezedik a házastársadra, az elmúlik, s a kapcsolat is visszanyerheti vitalitását.)
Nem válaszol. Tudja, hogy nem is kell. Hisz ez nem egy hivatalos lelkigondozói beszélgetés. Csak kávézunk. Folytatom a hangos gondolkozást: A legjobb megoldás, ha nem másnak, hanem azonnal a házastársnak mondjuk el, hogy mit érzünk. Fekete-fehéren. Nincs nagyobb eszköz a magány áthidalásához, mint az, ha már nem egyedül építjük azt.
Még amit megtanultam, hogy ne okold magad és ne okold a társad miatta. És soha ne nyugodj bele a középszerűségbe, hogy „ezzel már nincs mit kezdeni, egyébként is viszonyítás kérdése, igazán elég jó kapcsolat ez másokhoz képest stb”. A megelégedés nem beletörődés. Sokkal inkább hálával feltárt kérés az Isten előtt. Ő pedig válaszol a biblián (sokszor ígéretein) keresztül. És máris tűnik a magány.
Leteszi a csészét és mélyen a szemembe néz: Akkor ezt megpróbálom. Majd hívlak, ha válaszolt Isten nekem.
Szeretem Krisztinát. Néha tükröt tart nekem. Én pedig a végén legtöbbször elmosolyodom.


2015. január 5., hétfő

szavakban az érzelem

Erőssssen ifjú-asszony koromban (jó, igen most is, csak nem olyan gyakran) néha amikor leültünk vacsorázni, vagy utaztunk az autóban, s meguntam a saját hangomat :P (nem is beszélek olyan sokat, na...) feltettem a férjem kedvenc kérdését tőlem:
" Most mire gondolsz?" :D
Visszagondolva, s elemezgetve a dolgokat (mert ezt is nagyon szeretem:), rájöttem, hogy igazából mi sokat kommunikáltunk kezdetektől. Ami hiányzott, s ebben a kérdésben fogalmazódott meg, az inkább arra utalt, hogy a férjem érzéseire voltam kíváncsi. Néha láttam, hogy szomorú, vagy elmélázott nagyon, s kíváncsi voltam, hogy éppen az váltotta ki, amiről beszélgettünk, vagy más oka van.
Megtanultam, hogy a "mire gondolsz" kérdés rossz! Általában én is azt válaszolom ilyenkor, hogy: semmire. Nem csak a férfiaknak van "semmi doboz" a fejükben. :D Észrevettem, hogy ahelyett, hogy az érzéseim kommunikálnám, inkább "éreztetem". Persze, nagy ereje van a nonverbális kommunikációnak is, de könnyebben félreérteni, s évek kellenek, hogy szavak nélkül is értsünk minden érzést. Még a sajátomat se értem sokszor. :) Aztán, ha vannak szavak is, nem mindegy, ha azok támadóan hatnak, vagy a saját érzésinkről közölnek valamit. Fejlődünk lassan, gyerekeinket már tudatosan is próbáljuk az ilyen mondatokra nevelni, leginkább saját példánkkal, amikor sikerül. Például, mielőtt a sarokba vonulnék a kedvenc verseimmel, mintegy menekülve az érzéseimtől, vagy elmennék "járni egyet", felteszem magamban a kérdést: "miért van ez a csalódottság érzése bennem?". Próbálom nyakon csípni a "jövő-menő" fellegeket az életem egén. Hirtelen rájövök, hogy csak annyi a baj, hogy kicsit eltájoltam magam az időben a családommal együtt, s mintha a kitűzött közös programunk senkinek se lenne prioritás. Ezt pontosan így szavakkal is elmondom, valahogyan így (biztosan most szebben sikerül, mint élőben:): ÚGY ÉRZEM, HOGY mindent előbbre tettünk a közös programunknál s mindenkinek fontosabb az egyéb...ezért csalódott vagyok. Te, ti hogyan éreztek?! Van, hogy segít már csak az, hogy egyetértünk ebben, vagy éppen hamar átprogramozzuk az elhalasztott tervet. Aztán mehetek egyet szellőztetni is a fejemet, ha annyira nyomasztanak még mindig az érzések.
Az érzelmeink kifejezése nem csak nevetést és sírást jelent, amitől sokan riadoznak, különösen férfiként, bár a Biblia ennek is utat ad. Azt mondja:
"Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek". Prédikátor 3:4
MIKOR NEVETTÉL VAGY SÍRTÁL UTOLJÁRA? S mikor kezdted a mondatod úgy frissiben, hogy: úgy érzem, hogy.... ?!

2014. december 15., hétfő

Ünnepre készülve kettesben...


1. Jó megbeszélni az elvárásainkat az ünneppel kapcsolatosan. Azért, mert együtt kaptunk egy csodás adventi ige- vagy imanaptárt, s mindketten örültünk is neki, nem biztos, hogy mindketten úgy is értettük, hogy az idén szeretnénk bevezetni vagy alkalmazni ezt az ötletet. A karácsony estével kapcsolatosan is... Lehet természetesnek hangzik, hogy karácsony este a Bibliai történet felolvasása, a férjet illeti (ő a család papja), de nem biztos, hogy mindketten láttunk, hallottunk erre példát. Sok elvárásból fakadó csalódást ki lehetne küszöbölni, ha megelőzi két-három szó... Egyezzünk meg, hogy mi az, ami mindkettőnknek nagyon fontos az ünneppel kapcsolatosan és kössünk kompromisszumot is, amiben lehet, mert a szeretet a másik javát keresi és mindent eltűr! :) Ez nem csak a házasság elején érvényes, hanem minden évben jó odafigyelni egymás terveire, elvárásaira. És jó megbeszélni. Kulcsfontosságú segítő kérdések például: "Jól értettem, hogy te úgy gondolod, hogy karácsony este....." "Szeretném az idén, hogy....te mit szólsz hozzá?" "Aggódom, hogy valamit félreértünk, s nem jól sül el, ami a gyerekeinkkel, családdal, vendégeinkkel való ünneplést illeti...Segíts nekem. Beszéljük meg." Nem kell ezekhez különleges tárgyalás, gyűlés a társsal vagy a családdal, ha már vannak nagyobb gyerekek is, de jó figyelni a társunk rezdüléseit, kívánságait. Nagyobb ajándék lehet neki karácsonyra, mint az óhajtott ajándéka a fa alatt!

2. A családi hagyományok jó gondolat, biztonságérzet a családnak az évi ritmikusság is az ünnepekben. De legyünk rugalmasak. Nem éri meg ragaszkodni valamihez túl görcsösen, s elveszíteni a lényeget!

3. Ünnepekkor is legyen meg a fontossági sorrend: ISTEN, FÉRJ, GYEREKEK, család,  gyülekezet s utána szép sorban a többiek IS!

4. Vigyázzunk egymás határaira. Ha én kifele forduló vagyok, a társam ellenkezőleg, akkor az összegyülekezések alatt ne felejtkezzünk meg a társunkról. Jó, ha együtt érezzük jól magunkat. De ha az egyik félnek kevesebből is elég, ami a társaságot illeti, nem bűn, ha félrevonul, s az se, ha a másik kicsit(!) tovább "pörög". A vendégeket azért ne hagyjuk magukra. A gyerekekkel való foglalkozás, együttlét is jelenlétet kér. Ezt is megoszthatjuk, hogy pihenni is tudjunk, ne csak kikapcsolódni.

5. Ünnepekkor s előtte se engedjük, hogy az anyagiak (pénzköltés vagy spórlás), gyereknevelés megrontsa a békességünket. Szeressük egymást odafigyeléssel, engedéssel, tisztelettel, megbocsátással és bocsánatkéréssel!

6. Maradjon Krisztus a legfontosabb ne csak adventben, hanem a születése napjának ünnepén teljesen! Jó, ha imádkozhatunk ezért kettesben is! :)

Ezen gondolkoztam ma...
Szeressük ma is nagyon a férjünket! 


2014. december 8., hétfő

Sissi, a hercegnő

Mikor nagyon fiatal lány voltam a Sissi film lett a kedvencem, természetesen a  hercegnő miatt, de a  Ferenc Józseffel való kapcsolat is jót nyomott a latban.
Férjhezmenetelemre a példképből már csak a “kalapja” maradt Sissinek, amit fel is tettem a menyegzőnkön.
Van, hogy a lányok, akikkel együtt álmodom a jövőt, imádkozom értük, bemutatják a leendő társukat nekem még a “love sztori” elején. Ha csak a fiúval állok szóba egy pillanatra, megkérdezem, miért akarod ezt a lányt? Sokan válaszolják fülig érő szájjal, hogy azért, mert  csak vele tudom elképzelni a jövőm, csak mellette vagyok boldog, szeretem tiszta szívemből és hasonlók…. Erőt veszek az örömen, amit érzek én is, és higgadtan, röviden válaszolok ilyenkor, hogy EZ MÁR PEDIG NEM ELÉG! Több esetben folytatódott a beszélgetés és  szívére kötöttem a fiatalembernek (a lánynak már előtte sokszor elmondtam), hogy csak akkor kösd össze az életed a nagy Ő-vel, ha meggyőződtél, hogy Istentől van a kapcsolat és arra kaptad, hogy te tedd boldoggá őt. Ha kész vagy azért élni ezentúl, hogy ő boldog legyen melletted s azzá váljon, akivé Isten akarja formálni! Értelemmel könnyű ezt is elfogadni ilyenkor, kimondani majd az oltárnál, de egy egész élet ott áll majd a gyakorlatra, amikor a szívünk és egész lényünk az önzés diktálta szeretetre vágyik. Minden nap harc elfogadni ezt a nagyszerű ajándékát Istennek, ami nem csak azt jelenti, hogy kész vagy meghalni is érte, ha kell, hanem életed adni érte minden nap (“társért élt élet”),  minden körülményben. Van, hogy nehéz, van, hogy nagyon könnyű, de csak így éri meg szeretni. Akkor, ha visszaragyog is a szerelem, sokkal erőteljesebb, mint ha csak adok-kapok szeretet lenne.
A férjem sokszor úgy fogalmazta meg házas alkalmakon, hogy egyszer rájött röviddel házasságunk után, hogy nagyobb harmónia is lehetne közöttünk…ha nem azért lennék mellette, hogy kiszolgáljam, segítőtársa legyek, hanem hogy ő szeressen előbb szolgáló szeretettel. Ugyanerre kellett rájöjjek én is, mert ha értelmemmel vallottam is az igazságot, az önzés  nagy Úr! ( És ez mindannak ellenére, hogy egymásba fülig szerelmes a pár...:)
 “Sissi” példaképként jó, hogy az ember lánya megerősödjön abban, hogy fontos, értékes (az apjának is), hogy nagyszerű, hogy nőnek született! De könnyen elronthatjuk lányaink életét, ha hercegnői önző mivoltukban erősítjuk meg a szolgáló szeretet helyett. Édesapám és más is sokszor figyelmezetett, ezért amikor a kemény gyakorlat eszembe juttatta a tanultakat , kicsit könnyebb volt megadni magam. Nagy áldás, ha egy pár életében egyszerre történik ez a felismerés, ennek a tudatosítása a gyakorlatban is. De ha nem így lenne, sem kell csüggedni. Hisz mindenkinek egy egész élet van a szeretet gyakorlására. S elsősorban nem azért, hogy visszaragyogjon, hanem mert egyszerűen Isten kimunkálhatja érzés szintjén is, hogy jobb adni, mint kapni!
Nem rég a lányaimmal is sor került a Sissi filmre (nem is egyszer). Hirtelen megjegyzi az egyik: "Édesanya, te mintha itt hasonlítanál rá!" -mutat a kalapos képre… Felnevetek. "Ó, az régen volt!" Erre ő:
-          S én? Én hasonlítok egy kicsit?!
-          …

A témában egy nagyszerű cikket olvastam. Megéri időt szakítani rá:

http://keresztenycsalad.blog.hu/2014/06/17/a_lista_amely_megmentette_a_hazassagom

2014. december 1., hétfő

A házasság évszakai - NYÁR

Az alábbi gondolatokat Beke Laci és Betti osztották meg velünk a házasok találkozóján a múlt hónapban Székelyudvarhelyen. 
A NYÁR ÉRZELEMVILÁGA
boldogság, elégedettség, eredményesség, közelség
ATTITŰDÖK- bizalom, elkötelezettség a növekedés irányába, nyugalom, békesség
MEGNYILVÁNULÁSOK: építő kommunikáció, lelki fejlődés igénye és megvalósulása, a különbségek nem problémák hanem lehetőségek
KAPCSOLATI KLÍMA: kötődés, támogatás, megértés, jó komfortérzet, a megoldások gyorsabbak és eredményesek, az összetartozás érzése nagyon erős, álmok beteljesülése
A NYÁR VESZÉLYEI: 
a "megbúvó darazsak"-megbeszéletlen régi múltbeli "titkok" 
-generációs probléma, családi örökség (pl.valamilyen betegség,  hordozott bűntudat, eltitkolt meddőség stb.)


s akkor most jöjjön még néhány kedvenc képem(most gyerekek nélkül, igen!:), ami érzelmileg a szívünk állapota most, hisz a tél beálltával nálunk a nyári gazdagodás jellemzője lép fel, ami az "elkötelezettséget illeti a növekedés irányába" :). Ma már elkezdtük a két nap múlva beteljesülő 20. házassági évfordulónkat....

 Igazi advent..mert Jézust visszavárjuk. S ha pedig úgy látja jónak, hogy még életet ad ezen a földön, várom a következő 20 évet is! Ahogy a képek mutatják...persze így kívánja az ember lánya! De addig még lesz néhányszor évszak-váltás, akkor is, ha a nyár örök! Isten kegyelméből.


ROBERT BURNS:JOHN ANDERSON, SZIVEM, JOHN

John Anderson, szívem, John
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szívem.

John Anderson, szívem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szívem.

Szabó Lőrinc

2014. november 24., hétfő

A HÁZASSÁG NÉGY ÉVSZAKA: TAVASZ




"Érzelemvilága: izgalom, öröm, remény
Attitűdök: várakozás, optimizmus, hála, szeretet, bizalom
Megnyilvánulások: gondoskodás, tervezés, pozitív kommunikáció, ha szükséges, még könnyen megy a segítségkérés
Kapcsolati klíma: vitalitás, gyengédség, nyitottság, gondoskodás, új kezdet időszaka, közös magvetés
Árnyoldalai: váratlan és hirtelen téves lépések könnyen becsúszhatnak, a kezdeti eredmények könnyen megnyugtatnak és nem törekszünk további fejlődésre a gyakorlatban így könnyen nyár helyett őszbe jöhet."
a fenti gondolatokat Beke Laci és Betti (Tázlár, MO) mondták el a házaspáros találkozónkon e hónap elején itt Udvarhelyen.

Mivel napok kérdése és a 20. házassági évfordulónkat ünnepeljük, úgy gondoltam személyes gondolatok helyett, ami a tavaszt illeti, hát megosztom a menyegzői képeinket. 



A TAVASZ EGY HATÉKONY FELADATA: A  TMK (tervszerű megelőző karbantartás! 
Sosem lehet elég korán kezdeni! :)


2014. november 18., kedd

A HÁZASSÁG NÉGY ÉVSZAKA: TÉL


Énekek éneke 2: 10-11 "Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte. Mert íme a tél elmúlt, az eső elmúlt, elment." 
Ez az ige jutott eszembe erről a témáról. Istennél ez sem reménytelen, máris ezzel kezdem, mielőtt valaki lefagyna...
Amit a Beke házaspár mondott erről az évszakról azt most itt kiemelem narancs színnel (természetesen csak vázlattöredék).
„A tél állapota a házasságban is az, amikor „a hőmérséklet fagypont alá csökken”.
Érzelemvilága: fájdalom, düh, kiábrándultság, csalódottság, magány elutasítottság érzése
Attitűdök: negatív viszonyulások, frusztráltság, bátortalanság, reménytelenség
Megnyílvánulások: durva és sértő beszéd, erőszakosság, elzárkózás
Kapcsolati klíma: elkülönülés, ridegség, durvaság, keserűség, némaság
Petőfi így írta le ezt az állapotot:
"Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!"


A tél lehetőségei:
A kétségbeesés rákényszeríthet a segítségkérésre és annak elfogadására jobban, mint a többi évszakokban. A nyomorúság és bűn személyes megújulást is ösztönözhet.”

Szeretjük a téli sportokat is. Én már kevésbé, s ennek csak egy oka van: a hideg. Ugyanis, ha belelendülünk a szánkózásba, sízésbe, még ha megfelelően is fel van öltözve az ember és mozog is eleget, elgémberedhetnek a végtagok a hótól, fagytól. A lelkesedés még rásegít, hogy az első jeleket ne vegyük észre,   majd „ne vegyünk róla tudomást”, hogy nagyon fázunk és akkor már a meleg kályha is fájdalmas hat, amikor aztán szinte s.o.s. lelkülettel megcélozzuk a meleg otthont. Hosszabb idő kell a felmelegedéshez ilyenkor. Talán kérjük is a külső segítséget. Egyszer láttam hegyi mentőknél, hogy milyen nagy szaktudással és kegyelemmel jár valakit az életbe visszahozni, amikor valaki tényleg megfagy, de még életet nyer.
Ilyen kegyelem az újjászületés is a Léleknek ( Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát - mondta Jézus) és ugyanígy Istentől kapott kegyelem az is, ha a házasságban a tél elmúlik és jön a tavasz…

Ne halogasd a segítségkérést, Isten most is figyel rád!







2014. november 10., hétfő

A házasság négy évszaka: Ősz

Beke Laci és Betti szolgáltak nálunk a hétvégén ebben a témakörben. Mivel mondásuk szerint, nincs copyright a vázlatukra, megosztok néhány gondolatot belőlük (ez idézetben lesz), és néhány személyes sort is írok hétfőnként a házas témában, ahogy azt ígértem.

Ősz a házassági kapcsolatban
"érzelemvilága: félelmek, szomorúság, aggodalom, csüggedés, elismerés hiányának az érzése, neheztelés, megbántódás

attitűdök: az aggodalom állandóvá válik, bizonytalanság, hibáztatás

megnyilvánulások: elhanyagolás, problémákkal való szembenézésre való képtelenség

kapcsolati klíma: kötelékek meglazulása, eltávolodás, egymás hibáztatása, eddig rejtett problémák felfedése, a probléma mások számára is nyilvánvalóvá válhat

Az ősz lehetőségei: a távolodás rossz érzése, az aggodalom elindíthat a segítségkeresés irányába

AZ ŐSZ MÉG NEM ROMBOLT LE MINDENT! Lehetséges visszatérni a nyárba!"
(Érdemes az előadást feladataival és az előadók gyakorlati illusztrációjával átélni, ezért ne elégedjetek meg ezzel a vázlattal. Ha lehetőségetek van, vegyetek részt egy ilyen hétvégén!)

Személyes:
Találkoztunk mi is házaspárral, akik több év után, mint akik megjárták a tavaszt és a nyarat, eljutottak az elégedetlen, de mégis színes őszbe. Milyen jó volt látni, hogy Istent keresve nem kellett eljutni a télbe is. Ő segített nekik visszatalálni a nyárba, s így az "őszi séta" is csak gazdagodást jelentett a számukra. De volt olyan, hogy egy fiatal pár mintha a tavaszt csak átrohanta volna, nyarat nem is ismerve, a "szomorú, elmúló őszi képpel" kerestek fel. Ebben az esetben talán még könnyebb volt hamar előröl kezdeni, s a tavasz izgatottságát újra visszanyerni... miután átélték az Isten előtti alázattal történő újrakezdést.
Hadd mondjam, az előző két esetből mi sem vagyunk kivételek. Kegyelem és ajándék Istentől a házasságban történő egyensúlykeresés és annak megtalálása, még ha nem is tart sokáig, s újra és újra dolgozunk rajta. Mégis, egy idő után egyre tartósabb ez az egyensúly. Egyre szebb lesz! S, hisszük, hogy egyszer megérkezünk az örök nyárba!

Mi a titka annak, hogy a fagyos szél ne pusztítsa el azt, ami örök-érvényűnek köttetett közöttünk? Tapasztalatból mondjuk, hogy az egyik nagy titok a segítség kérése és elfogadása. Ez alázattal jár, de mint minden, ami eredményt és szépet hoz az életbe szenvedést kér.  Bátorítunk, ha az elmúlt hétvége után úgy érzed, érzitek, segítségre van szükségetek, szóljatok valakinek, aki mindennapos beszélőviszonyba van a házasság Teremtőjével. Lehet ez egy hívő szakember, egyszerű házaspár vagy a hozzátok közel álló lelkipásztor és felesége stb. Segíthet! Néha az már óriási lépés, hogy megfogalmazzuk a problémát valaki előtt...hogy kommunikálunk, és megtanuljuk meghallgatni a másikat, s nem csak saját érvelésünket finomítjuk folyton. Ezt segítheti egy másik jelenlevő pár. Akár mi is a helyieknek... Azt is megígérjük, ha megkerestek, mi imádkozni is fogunk veletek és értetek! Mert aki nekünk problémamegoldást ad minden nap, és szép családot-jövőt adott, az nektek is megadja, bőségesebben, mint ahogyan kérni tudnánk!
Ne féljetek segítséget, támaszt kérni!
szeretettel:
lajevo
(Budai Lajos és Evódia - Székelyudvarhely)

2014. október 27., hétfő

Nézd meg az évszakokat...


Emlékszem, hogy néhány évvel házasságkötésünk után részt vettünk az első házaspáros hétvégén, amit Köves Gábor és Anikó tartottak. Nagy felfedezés volt! ;-)
Az évszakok váltakoztak, és a házasság több területét meghódítottuk már a húsz év alatt, de még mindig vannak érintetlen felületek. A novemberi házaspáros találkozót is izgalommal várjuk, hisz a házasság is Istennel csak "egyre szebb lesz". Megéri kihasználni a lehetőséget a kapcsolat ápolására, és ha kell, keményen dolgozzunk is érte! Persze,  csakis hálaadással! :-)
Majd hétfőnként megosztok abból is, amit a konferencián nyertünk. De ha tehetitek jobb, ha eljöttök! Várunk!

Két ének is motoszkál bennünk, ha erre a találkozóra gondolunk:
a másik pedig az évszakok apropóján, természetesen:

2014. október 12., vasárnap

csukott szemmel és szájjal

Ma a házasság témakörében valaki azt mondta az istentiszteleten, hogy miután házasságot köt valaki, van, hogy megnyílik a szeme a hibákra...jobb, ha menyegző után becsukja a szemét , de még jobban  megnyitja a szívét. Mosolyogtunk, jól is hangzott. (Arra gondoltam, hogy a férfiak vizuális típusúak inkább, valóban jobb, ha csak fél szemmel látják a hibákat.) Mi nők, talán sokszor a szánkat kellene befogjuk inkább! Ha látjuk a hiányosságot, lehet hogy a hiányzó oldalborda az éppen...
Csukjuk be a szánkat, tárjuk ki a szívünket és legyünk segítőtársak! :)

2011. május 4., szerda

Kétpólusú ez is, mint a libikóka

Minden férfi az értékesség, a tisztelet utáni vágyával él. Ha bevallja, ha nem.
A feleség az értékességét növelheti a férjének, illetve értékfosztogató is lehet. Természetesen, újból az önzetlen szeretethez jutunk, ami ma felháborító és népszerűtlen tanítás. "Érte élni", "másért élni" mégis az egyik legértelmesebb életcél. És működik!

Csak két pólusú nálam most hirtelen ez az egész. Mintha ellentmondásos lenne, pedig nem az. Ez is csak egyik egyensúly az életben.
1. Istentől függővé válok, ahelyett, hogy emberektől függne a boldogságom. Önállóság ez inkább, nem függetlenség. A férjen csüngő feleség, fojtogató szeretettel szeret, ahol inkább menekülés van vonzódás helyett. Ezzel a "tisztes távolsággal" tisztelem a barátom, a testvérem, a férjem! Minél inkább közel vagyok az Isten szívéhez, annál inkább elégedett vagyok, és adni sem a viszonzásért kívánok. "Mert akinek van, annak még adatik, akinek nincs,még az is elvétetik, amije van."
2. Isten után mégis a férjem szeretem a legjobban. Meghallgatással, áhitattal, teljes énemmel, önzetlenséggel, olyannyira, hogy meg sem akarom őt változtatni. Úgy szeretem, ahogyan van. Pont. Mert az ilyen ember nem rideg, és nem taszít magának való gondolkodásával, inkább felmelegít. Érdekes, hogy ez a szeretet mégis "csak úgy magától" változtat. Rajtam is.

Más szavakkal  ez a libikóka:
Először és sokadjára te tisztelj, de úgy viselkedj, hogy te is tiszteletet kapj.
Először és sokadjára te szeress, de légy olyan, hogy könnyű legyen téged szeretni.
Először és sokadjára te adj, de élj te is befogadóan.
Folytatom a többi gondolatot mosogatás közben...
Hát igen, nem könnyű a libikókán megtartani az egyensúlyt, hogy ne mindig az egyik legyen fent, a másik meg lent.... Ki mondta, hogy könnyű? De azért milyen jó együtt játszani!
És milyen jó az is, hogy amikor elmegy a kedv az egyensúlyozástól, a Kegyelem lódít egyet a hintán, hogy repüljön a magasba a másik is....




 

Desenvolvido por EMPORIUM DIGITAL