Vallomás és köszönet

Kedves Olvasóim!

Ismét határkőhöz érkeztem, ami az interneten keresztüli szolgálatomat illeti. A blogíráson, facebookon keresztüli kommunikáció, nekem személyes elhívásként is működött. Nem volt érdek benne, sem anyagi, sem karrierhez kapcsolódó stb., a népszerűségi,  a "természetes" önmegvalósítási motivációtól is igyekeztem megtisztulni időközönkénti önvizsgálattal. Ezért nem vezéreltek a "like"-ok, a hozzászólásokat a blogon jó ideje nem publikáltam, nem védtem le a képeket, recepteket, az ötleteket, mint amire sokszor figyelmeztettetek. Receptjeimet akár képekkel is, ha másnál láttam használni, alázattal töltött el, hogy hasznosak, s ha nem hivatkozott rám az illető, hogy honnan vette a "gondolatot", az sem zavart, hisz arra gondoltam, ez az ő felelőssége, és bárcsak használna vele ő is sokaknak. Ez a lényeg! A Jó Isten tőlem így kérte ezt.
Köszönöm a sok-sok visszajelzést, a rendszeres látogatottságot, a "csendesebb időkben" az érdeklődést, bátorítást, hogy ne hagyjam abba.
Most egy olyan időszakhoz érkeztem az életemben, hogy nagyon sok feladatom van, még ha gépnél is ülve végzem jó részét, kevés időm marad a személyes hangvételű írásokra. Illetve, hogy őszinte legyek, igyekszem más formába önteni, erre is bátorítottatok már. Ehhez idő kell, mert nehezebb falat az ilyen írás.
 Az "Eszter" folyóiratban és más palettán fogom szavakba önteni azokat a gondolatokat, amiket én is kapok a Jó Istentől és átéltem, megtapasztaltam az életben. Ezekről értesíteni foglak itt, a hozzáférésről is, ha majd aktuális lesz.
Nem zárom be a blogot, természetesen, írni fogok még, de nagyon ritkán. Az ételeimet is főzöm, de fényképezésre egyre ritkábban kerül már sor. Kértem a lányomat, hogy nem-e segítene ebben, hát nem tudom...lehet néha receptek is lesznek megint.
Köszönöm a megértésetek, a támogatást a szolgálatban, amit végzünk, végzek.
Tehát nem búcsúzom, csak megértésetek kérem, hogy sokszor lesz csend és jóval kevesebbet fogok itt írni. A személyes kapcsolatok maradnak, így neten is tovább ápolom őket, ahogy ti is, hisz nőnek születtünk! :)
Áldást ma is mindenkinek!

Szenvedélyes anyai szeretet

drága, jaj be édes, pusziljam meg...mondatok hangzanak el legalább gondolatban a csecsemőknek, s ahogy nőnek

-akkor is, amikor a gyermek nem fogadja a bókot, talán el is sírja magát vagy fintorog a nyájas hangra
-mondjuk akkor is, többnyire csak magunkban, amikor a gyermek nem akar enni, öltözni, mert milyen édes, ahogyan bontakozik a személyisége, és saját akarata van
-és elismerjük akkor is egyediségét, amikor bár következetességgel igyekszünk fegyelmezni, a szívünkben elnézzük az "éjjeli meneteket", a hisztit, és mindent.

Arról beszélgettem ma valakivel, hogy hová tűnik sokszor az ilyen elfogult, egészséges rajongó anyai szeretet, amikor a gyermek második dackorszakát éli?
-amikor nem fogadja a szép szavakat, ahogyan szeretnénk
-amikor válogat
-amikor fegyelmezni kell

Most is az a szeretet működik pedig...kommunikációban, evésnél, öltözködésnél, fegyelmezésben.

Aki kitartóan és erősen szeret, az nem téved!

(...és pont ma kaptam "véletlenül" a beszélgetésünkhöz egy illő képet is Renitől. Ez pont volt az i betűn, hogy leírjam ezt a pár sort a jólesően fáradt napom végén. Bátorítson!)

erős nő a gyengéd feleség

Egy érdekes kérdést intéztek felém a Hargitai Táborban a lányok délutánján, pontosan már nem emlékszem, de valahogyan így hangzott:
Hogyan kezelem azt, hogy nyilvánvaló vezetői ajándékaim mellett mégis "jó feleség" igyekszem lenni?

Nagyon egyszerű a válaszom, talán rövid is lesz, minden teológiai magyarázatba való elmélyülés nélkül:

1. Hiszek abban, hogy Isten minden nőt elhívhat, és személyre szabott egyedi terve van mindenkivel, amellett, hogy elsődleges a családi és otthonteremtő szolgálata (függetlenül családi állapotától, mert pl.lelki anyasággal is lehet ezeket tenni).
2. Hiszek a Bibliának, ami azt írja, hogy a vezetés (inkább szervezés az én esetemben, ha mondhatom egyáltalán) lelki ajándék, sokszor személyiségtől és nemtől is függetlenül. Időszakosan vagy hosszútávon is kaphatja valaki.
3. Hiszem azt, amire édesapám tanított többszöri beszélgetéseinkben, mert ebben is igaza volt: "Lányom, nem vagy buta. Soha ne szégyelld. Légy egyenes. Ha egyszer is talpraesettséged manipulációra használod, különösen férfiakkal szemben, elveszíted okosságod értelmét és nőiességed is lassan elveszted. Maradj ösztönző, őszintén inspiráló. Ha megfogadják vagy éppen elutasítják, már nem a te felelősséged. De te mindig légy őszinte és szelíd (megzabolázott erő). Még akkor is, ha ez félelmetesnek tűnik. Ha megismernek, úgyis rájönnek, hogy erősséged a gyengeségedből, s az Istentől kapott nőiességedből fakad".-ha nem is szó szerint, de ez volt tanítása.
4. Hiszem a Bibliát, s az isteni rendet, hogy az autoritás a férfié. Nem csak a gyülekezetben, hanem otthon is. Tapasztalom is már jó ideje, hogy ez óriási védelem, ezért eszem ágában sincs "uralkodni". Nem éri meg a pillanatokért. Isten ezt így rendelte és kész. Így működik jól és kész. Így vagyok boldog és biztonságban én is nőként és kész! :)

S nem utolsó sorban, Isten adott egy olyan férfit nekem, aki volt olyan "domináns", hogy nem félt a kívülről erősnek látszó lánytól, hanem elém állt, hogy vezessen. Nem fél azóta sem a legjobb barátjának tekinteni, társként, gyengébb erősségeként mindig mellette tudni, hanem együtt harcoljuk meg az egymásra hangolódást az isteni rend szerint. Mert a fenti sorok munkába kerülnek a gyakorlatban! Sok munkába...de élvezzük is gyümölcsét, hiszem ennél még jobban is... S közben ott a félelem a szívemben, mint mindig amikor azt érzi, hogy "áll az ember". Kérem a kegyelmet, hogy el ne essem... Mert mi az, amit nem kaptunk volna? Mindent Tőle. Ezért próbálom mindig hirdetni a megtérés lehetőségét, mert ez a titka mindennek.Férfi és nő viszonyában is ki munkálja ki az alázatot, a megbocsátást, a működő rendet?! Én nem tudnám...

Még ezeket eddig nem fogalmaztam meg, talán most sem sikerült igazán, de mégis, hátha segíthettem. Kérdéseket személyesen most is szívesen fogadok.
Mert a gyakorlat az hosszabb és személyesebb választ kér...

Egy igazi nő három fontos tulajdonsága

"Erő és méltóság árad róla, nevetve néz a holnap elé."

1.       Erő.

Nem az az erős nő, aki nem gyenge. Az az erős nő, aki gyengén is erős.

Önzetlenül ad és szeret, ebben rejlik gyengesége és erőssége egyszerre. Nem adja fel, ha nehéz, hanem látja a célt és segítséget kér a Jó Istentől és másoktól, ill. feladatait megosztja. Szorgalma nem lankad a fizikai erejével, hanem megtalálja kreatívan a feladatát az életben, küldetését nem felejti a materialista világban sem….és rendszeresen tud lazítani és pihenni. J

2.       Méltóság

Minden nő szép! Isten teremtménye. Mint a Királyok Királyának a leánya. Ez a méltóság belülről fakad és a tisztaságból. Nem függ túlságosan a környezetétől, a divattól, a néhány plusz centitől vagy egyéb „hiányosságoktól”, mások dicséretétől vagy elmarasztaló véleményétől.  Céllal született ilyennek kívül és belül. Ezt békességgel akkor tudja teljességgel elfogadni, ha Jézus Krisztust megismerve személyes kapcsolatba kerül Teremtőjével.  Ezzel a méltósággal kellene élni minden nőnek, ha küldetése csúcsán forgolódik, s akkor is, ha olvas egyedül egy sarokban, vagy éppen földet mos, krumplit hámoz, a gyerekeket rendezi. Ez a méltóság vagy annak hiánya árulkodik a nőről, ahogyan jár, beszél, ül, öltözik, az illemet gyakorolja. Az igazi szépség a méltósággal adatik. S ez nem téveszthető össze a büszkeséggel, hisz soha nem zárja ki az erőt,  a feltétel nélküli szeretetet, az önfeláldozást…

3.       Derűs hála

Igazi pozitív hozzáállás, életfogytiglan derűlátás emberileg lehetetlen. Nőknek is, akik mindig jobbat, szebbet és többet kívánnak….Jó is, ha hálás  szívvel többre, fejlődésre vágyik.  De a Jó Isten, ha kérik tőle,  a gyermekeinek nem csak az Élet szeretetét, hanem a „mégis öröm” ajándékát is nyújtja. Amely felülemel a mán, látja a jövőt, és nevetve néz elébe.

Légy te is a Király leánya!

Hogyan?! Szívesen elbeszélgetek ezekről személyesen is jövő héten a Hargita Táborban, az ifjúsági héten, vagy csak  írj, bátran. Udvarhelyiek előnyben! :) 

tisztes távolság

 (ez a kép azért kedves, mert a lányom most is így ragaszkodik az apjához, meg hozzám is, de képet a mostaniról nem teszek föl... :) )

Lassan a két nagyobb gyermekünk mintha a tini éveik vége fele közelednének. Jelentem: kibírható, és nagyon élvezhető! :)
 Mindig vágyam volt, hogy tini gyerekeinkkel ne szakadjon meg a kapcsolat, váljunk ezekben az években jó barátjukká,de ne kelljen nekik kölcsönösen a szülők terheiből átvenni, a kölcsönös tisztelet is erősödjön...ahogyan én is tapasztaltam tini éveimben. Egyre inkább különleges ajándékként élem meg a szüleimmel való kapcsolatot, még ha nem is volt tökéletes, de szeretnék minél többet tovább adni az enyéimnek belőle.
Egyszerűen két gondolatot fogalmaztam meg a tapasztalatból:
-kicsi korban a szülő kell tanítsa a gyermeket a "tisztes távolságra". Pont amikor leginkább kialakul a kötődés? Igen, ebben az időszakban kell megtanulja minden gyermek engedelmességgel is szeretni a szüleit és tisztelni őket! Ez a szülő felelőssége. A férjem elől járt ebben, jó volt követni, összefogni.
- tinikorban a szülő kell megtanulja a "tisztes távolságot". Engedni a gyermeket "ki-kirepülni", nem csak, amikor már elhagyja a szülői házat. Tisztelni a  felnőtté válás időszakában, s mégis előtte járni. Barátként beszélgetni, mégis mértékkel osztani meg dolgokat: ő sem kell mindent elmondjon, hisz bízom benne... és még sincs titkolózás. Nyíltan állunk egymás előtt. Szülőként még inkább figyelnem kell, hogy mivel terhelem meg ebben az őszinte barátságban.

A KULCS MINDKÉT IDŐSZAKBAN A KOMMUNIKÁCIÓ. Kicsi korban kell megalapozni, mondom úgy, mint akinek két kisebb gyerek is van. Élvezet legyen a gyerekeinkkel való beszélgetés! Semmi sem butaság, kicsinyes, értelmetlen abból, amit közölnek, kérdeznek. Nincs tabu! Ha ezt a kapcsolatot értékként munkáljuk és ápoljuk, tini korban is a legjobb eszköz a jó kapcsolat helyreállítására: újra meg újra. Mert kérem a viharok ilyenkor jönnek, de el is mennek, hála Istennek. Nem elég ekkor kezdeni a beszélgető viszonyt, de nem túl késő.  Sokat imádkozom a gyerekeimmel való jó beszélgetésekért. Mindegyik ajándék.

Aztán eljön az idő, amikor teherbíró felnőttként barátok maradunk, amilyen minőségben a Jó Isten megajándékoz ezzel, úgy szeretném elfogadni. De édes szüleinek mindig megmaradunk.
Persze, tisztes távolságban! :)

 (ez a kép meg azért tetszik, mert a fiam örökölte az apjától azt, hogy nagyon meg tud nevettetni. Sokszor sikerül nekik.)