Chery Calgano

A testünkről, mint Szent Lélek templomáról, (a yo-yo effektusról is) részletesen egy kedves előadást hallottam annak idején Amerikában (baba-mama körön, együtt szolgáltunk Cheryvel, persze én csak pár szót szóltam), így megismerkedtem a keresztyén előadóval, írónővel. Igazából ő segített az agyamban helyre billenteni a mozgás-egészség-táplálkozás fogalmakat, hogy ne végletekbe gondolkozzam, s ugye, amit gondolok, azt teszem vagy nem, s amit teszek vagy nem teszek, hát azzá válok.... Azóta tudom, hogy egy kevés mozgás is (bármilyen sport) energiát hoz, nem pedig időt visz el....
Örültem, hogy blogot indított Chery. Szeretettel ajánlom azoknak, akik tudnak angolul. Megéri:) Egyszer talán eljön hozzánk is, hogy beszéljen arról, édesanyaként mit tehetünk gyermekeink, családunk, s magunk egészségéért. Nem elérhetetlen, nagyonis megvalósítható alapelveket sorol fel, ami a Biblia tanításával is megegyezik.
Ha valaki szeretné elolvasni a könyvét, kölcsön adhatom....

Anyák napi könnyek másként

Ismerek egy asszonyt. Nem csupán néhány hónapra, hanem egy életre úgy rendezkedett be, hogy gyermeke miatt nem számíthat átaludt éjszakákra. Egy életre? Mennyi is az élet? Kinek 7o-8o év, kinek 21...  Az évek alatt beteg gyermekéhez igazította nappalát, az éjjelét, a szabadságát, a könnyeit, a kedvteléseit, az imája nagy részét, s minden vágyát, ha kellett. A fiúgyermek nagyon hálás volt, sokszor odahúzta magához az édesanyja kezét, amely tehetetlen lábait igazgatta a tolókocsiban, vagy éppen ételt készített neki. Odahúzta magához, és megcsókolta. Valami láthatatlan volt ebben a mozdulatban. Mintha tudta volna, hogy neki többszörösen kell anyák napját ünnepelni, hisz kit tudja mennyiszer teheti még. Valami láthatatlan, de érezhető volt a szemlélőnek, ahogyan az anya fogadta a kézcsókot. Egyik gyermeke sem szerette így, sűrgősen, kimondhatatlanul. A kézfejen megjelentek az első finom ráncok, amikor utoljára kapott kézcsókot gyermekétől.
A fiú a mennybe utazott.
Ez a kéz néhány hónapja közlekedési balesetben megsérült. Tegnap megműtötték.
Szeretném megcsókolni én is ezt a kezet. Nem a fiú helyett, de tartozom neki...
Szeretlek, és gyógyulást kívánok édesanyám!
Várom, hogy beszélhessünk.
ui. a fotó nem illusztráció. kedvenc képem rólunk:)

Anyák napi könnyek

Hallgatjuk az anyák napi igehirdetést. Szorosan hozzám simul és szorítja a kezem. Ahányszor idézik a felolvasott igerészt megszorítja a kezem, vagy csak "magától" rezdül össze, nem tudom...Nem csoda, hisz az igevers így szól:

"Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem."-mondja Isten. Ézs 49:15

Majd kérték a gyerekeket hálát adni az édesanyáért. Saját szavaikkal formálták a megható mondatokat. Két másik lányom is imádkozott. Ő, a harmadik lány, akit nem a szívem alatt, hanem a szívünkben hordoztunk, elkezdte a sírást. Ez is imádság volt. És tudom, hogy nem csak én értettem, hanem Isten is. 

Anyának és apának szólít minket közel 5 éve. A vér szerinti apukáját édesapának. "Édesanyát" soha nem hallottam a szájából. Anya csak egy van?!

  Hogyan is került ő a szívünkbe?

Óvónőként dolgoztam. Hollófekete dús hajú kislányként ismertem meg, aki a kiscsoportba tartozott. Mindig megragadott a kis szemüveges kislány szomorúsága. "Olyan könnyen elsírja magát, vagy van amikor csak úgy sír... sokat"-mondta az óvónénije. Szinte mindig nagymamája hozta és vitte az oviból. Néha láttuk az apukát is, aki külföldön dolgozott, talán az anyukát is kétszer. Aztán hallottuk, hogy már az anyuka is külföldön van, majd azt, hogy elváltak. Megértettem a síró kislány összes könnyeit. 

Aztán hirtelen beteg lett a nagymama, s a kislány egy rokonhoz került. A nagymama betegsége mielőtt kitudódott, többször emlegette a férjemnek, hogy vigyázzunk az unokájára... 

Az apuka jött a kislány után. Tudtuk, meghalt a mama. A kislány szorította a kezem. Az apuka családot keresett, ahol elhelyezhetné, mert nem volt kész haza költözni. Mikor a kislány szemébe néztem, nem tudtam elengedni a kezét. Hazajött velem. Gondoltam, míg helyzete megoldódik. Férjemmel imádkoztunk, a családdal imádkoztunk, s elfogadtuk, hogy senki nem jelentkezett, hogy a kislányt elvinné. A gyámhatóság egy héten belül megírta a papírokat, majd közjegyző előtt tettük hivatalossá, hogy nálunk tartózkodik. Csoda volt, ahogy gyerekeink kicsitől nagyig szinte problémamentesen testvérré fogadták a 6 éves kislányt. Azóta a "miénk". Édesapja el-elviszi vakációban. Egy ideje az apuka is kezdett családtagunkká válni, ha csak egy vacsorára is.

Édesanyja nem igazán keresi. Új életet kezdett.

De azt hiszem a kislány is. Új életet Isten védelme alatt.... nálunk.

Minden gyermekünket kölcsön kapjuk egy időre, hogy felneveljük. Őt rövidebb ideig, mint a többit? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy Isten önzetlen szeretet vár el tőlünk. Tőlem. S így az anyák napi könnyek örömkönnyekké válhatnak...

Este így imádkozott: "Köszönöm, Istenem , hogy ez a család az enyém is. Köszönöm édesapám, add, hogy ő is jobban megismerjen téged." Majd egy gyönyörű levelet is átadott virággal,vázástól, amit ő készített az iskolában.

Nem érdemlem az ilyen anyaságot, mint hogy azt sem, hogy Isten így hallgassa meg gyerekeink imáját, amikor még egy kistestvérért imádkoztak. Így "született" nekünk az ötödik, s így születtek a hála könnyeim is ötödjére tegnap, amikor gyermekeink felköszöntöttek. 

Köszönöm, Anett-Zsuzsanna, hogy nekünk is adott az Úr Jézus!

a konyhatündér pálcája

nem varázslatos háziasszonnyá átváltoztató... ez is három lépésből áll nálunk:
1. én konyhatündérkezem, te figyeled
2. együtt sütünk-főzünk
3. te teszed s én figyelem...
Hálásan jelentem, hogy eljutottunk a diplomaosztásig a tegnap: Pálma főzött míg nem voltam itthon, s mi megettük, mikor haza jöttünk. Na, nem kell félni, hogy én nem jutok munkához a konyhában. Csak hát most vakáció van nekik, s nekem nincs!:) És hát már 13 éves, én se kezdtem későbben... Eddig is készített ő ezt-azt, de most igazán rendesen ebéd volt a rakott krumpli. Sőt, Mirjám unokatestvérével még bundázott almát is sütöttek...
Szóval, újabb konyhatündér született...
Gondoltam, bejelentem. Hivatalosan, blogosan:).
Talán a konyhás blogján is lesz valami mozgolódás ezután, mert az első lelkesedés rég alább hagyott. (őszintén mondva annak idején az is tetszett, hogy engem követett benne, most már nagyobb az örömem:)

milyen az igazán okos nő?

Két hölgy beszélget.
Az egyik: Az a gond a házasságban, szerintem, hogy Xné nagyon okos, és folyton elnyomja a férjét...
A másik: Szerintem nem eléggé okos...
Az egyik: ?
A másik: Ha elég okos lenne, bölcs is lenne. A Biblia szerint pedig a bölcs asszony építi a házát (férjét), nem pedig leuralja, elnyomja, maga kívánságai mögé helyezi....

„A bölcs asszony építi a maga házát, a bolond pedig
önkezével rombolja le azt.”( Péld 14,1)

Az egyik: Milyen igaz. S a bölcsességet bármilyen okos nő kérheti, ha nincs: "Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki." Jakab 1:5
A másik: S az egésznek a kezdete pedig az Isten félelme. (Zsolt 111,9).
Tehát, ki is az igazán okos nő akkor?

Nekem van még mit tanulni! És itt nem szégyen, ha mindig az elején kezdem...