A Hargitán újból.
Az a kis „nevesincs” csillag most is úgy
ragyog, mint közel egy éve… kicsit erősebben, kicsit másképpen, mint a többi a
sok közül. Édesapám csillaga. Nekem.
Nem voltunk túl
romantikusak a családban, de a karácsony gyerekkoromban is csillagos
gyertyafényű volt. Kedvenc pillanat köszönt vissza ma is a csillagszóró
meggyújtásában. Azt mondták egyszer, hogy karácsonyban azért a sok fény, mert
megszületett a Világ Világossága.
Ez a Világosság
ragyog, mint csillag azokban, akik hisznek Benne és elfogadták őt.
És mindenkinek
van egy csillaga mely világít másoknak, hogy megtalálják az Utat, csakúgy mint
a bölcsek. Egészen a célig. S van, akinek a csillaga már az égen ragyog, mely
közel a mennyhez.
Mintha ezt a
csillagot látnám a hargitai házból, most már másodjára. Édesapám csillaga.
Nekem.
A tied ragyog?! Kiknek?
“Ezért tehát,
szeretteim… Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek
és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult
nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet
igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam
hiába, és nem fáradtam hiába. … örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; de
ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt.”
Fil 2,12-18.
Fil 2,12-18.
