Nagyon hálás vagyok azért a szellemi örökségért, amit igyekeztünk megőrizni a férjemmel az évek folyamán, mióta összeházasodtunk (mindjárt 2o éve:). Ezek közé tartozik a családi nyaralás.
Eddig minden évben megsegített a Jó Isten. Nem pénzről, költekezésről, extrém és divatos kikapcsolódásról van szó, hanem arról, hogy a család csak együtt van (esetleg néhány napra a közelben levő rokonokkal is találkozunk). Együtt csak pihenünk és csak szeretjük egymást. Töltekezünk! Egész évben sokat vagyunk emberekkel, vendégekkel, munkában, otthon is. A táborok kikapcsolódásunkra vannak, és áldásunkra, mint különleges lehetőség Isten szolgáinak. De a sok emberrel való kapcsolat, a társas érintkezések, lelki gondozások, szervezési terhek, szellemi harcok után nagyon kell a lelki karbantartás... Amikor csak Istenre figyelhetünk és egymásra.
1. Egyszerűen kezdtük, amit tartani is tudunk folyamatosan az évek folyamán. Sátorral, kempingezéssel. Néha kiegészült egy kis házikóval, vagy az idén kipróbáltuk a lakókocsit is. De nem volt egyik évben hopp, másik évben kopp. Sátorozni a közeli hegyekbe is mehettünk volna, ami még kedvezményesebb, de nekünk a fiúnk betegsége miatt minden évben a hazai Fekete tenger bizonyult egészségileg hatásosnak is. Kismamaként és csecsemővel, nagyobb gyerekekkel is. Isten mindig megóvott, bár volt olyan, hogy lázas is lett egyik gyerek. De az bárhol megtörténhet. Haza azért soha nem utaztunk. Mint minden áldás elvételéhez, ehhez is meggyőződés és hit kell, ez igaz! De mennyire megéri....
2. A családunk nagyobb, s hogy mindenkire tudjunk figyelni, mindenkinek vagy egy napja, amikor különösen rá figyelünk s a kívánságaira: kezdve a napi menütől a napi programunk alakításáig. Erről írtam a tavalyi nyaralás után
itt.
3. Többé-kevésbé igyekeztünk az egyensúlyt megtartani, ami a szülők pihenését és a gyerekek folyamatos program-igényét illeti. Felváltva szülőként, mikor melyik pihent inkább, s a másik játszott a gyerekekkel. Megtanultuk azt, hogy mindegyik vakáció egy lehetőség a felfedezésre és egy lehetőség a pihenésre. A KÖNYV-idő mindig vakációs programja mindegyiknek. Kötelezés nélkül. Szülőként kifejezetten élvezem, hogy sokat olvashatunk ilyenkor. Ugyanakkor sokat játszhatunk és mozoghatunk...
4. Mivel a mi családi vakációzásunk a tengeradta hely miatt mégsem annyira nomád, és azért nem csak mi vagyunk magunk körül, megtanultuk azt is, hogy ha nem is keressük ilyenkor mások társaságát, Isten ezeket az időket is mindig felhasználta arra, hogy rá mutassunk, hogy szerethessük az embereket a jó hírrel. Csupán az, hogy egy kempingezőben ott él egy család egy hétig, sokat beszél. Mi többen is vagyunk, ezért sokszor kérdéseket tett fel másokban. Néha a szokásos nagyobb családhoz intézett kérdések, hogy második házasság-e (talán fiatalok voltunk 4 gyerekhez), máskor, hogy miért 4 gyerek, ha már az első kettő fiú és lány is stb. után azonnal az istenfélelemre hivatkozhattunk: a gondoskodást, a gyerekek "viselkedését" (no, nem azt, hogy ők nem voltak soha zajosak, vagy angyalok lettek volna...de ha tudtak barátságosak lenni, bocsánatot kérni és adni...ez is egy igazi bizonyságtétel!).
Még néhány tapasztalat, ami a nyaraláskor is eszközzé tehet a misszióban:
- étkezés előtt mindig imádkozunk. A sátornál, de étteremben is.
- a borravalóval, szívességet és munkát megillető fizetséggel nem fukarkodunk. Másként igyekszünk spórolni. (pl. nem a legdrágább szolgálatatást választjuk még kempingezőben sem.)
-illedelmes, közlékeny és kedves légy! tarts be a kérelmeket, szabályokat! ez a jelszó, ha partra megyünk, ha másokkal kommunikálunk.
- a családi áhítatokat is minden nap megtartjuk. közös énekléssel is. Ha erre rákérdeznek, bátran és örömmel valljuk meg, hogy ez nekünk milyen sokat jelent. Az idén István életét tanulmányoztuk sorozatként.
-vasárnap, ha csak lehet, keresünk gyülekezetet, ahova elmegyünk. Hisz ez nekünk nem kötelesség, hanem elmaradhatatlan áldás, csak mint itthon! Az idén is a román imaházba jutottunk el Konstancán. A gyerekek szókincse évről-évre gyarapodik egy-két kánaáni szóval.:) De az Isten jelenléte szavak nélkül is sokat jelent.
A családi hagyományoknak nagy ereje van az összetartozás érzésében. Most, hogy nagyobb gyerekeink vannak, és tőlük halljuk, hogy szeretnék tovább vinni majd a családi nyaralási szokásainkat (ha nem is mindent! :)), jóérzéssel tölt el és hálával Isten iránt.
Mert minden évben mertük elkérni tőle ezt a lépést és hittel elindultunk.
Mindenért neki adunk dicsőséget!
Az írásom célja az is, hogy bátorítsam a fiatal családokat, hogy nem késő elkezdeni, kitartást a folytatáshoz, bátorságot az áldozathozatalhoz...
Megéri!
