AZ A JÓ HÍREM VAN, HOGY ezt a kalendáriumot nem egyedül írom. Több napon át, kedves szolgatársaim is segítenek benne (baba-mama kör szervezői).
Az utolsó napon elárulom az írások szerzőit (melyik napot ki írta). Hála értük Istennek!
Fogadjátok szeretettel az első napot.
Isten szeret és gondoskodik
Szamaragoljunk egy kicsit a
gyerekekkel! Keltsük fel az érdeklődésüket, hogy most egy olyan történetet
olvasunk a Bibliából, ahol az Úr egy szamárról gondoskodott.
Virágvasárnapi történet
felolvasása először a Bibliából, majd a gyermekbibliát is elővehetjük.
Mk.11.1-11m Zakariás 9:9
Isten szeretetének egyik
kifejezéseként teremtette a világot, a földet, az állatokat, a szamarat is, a
növényeket, a pálmafát, a füvet, és még minket, embereket is. J Ő ad életet mindennek.
Lássuk, hogyan?
Fűmagot fogunk holnap ültetni (szerezzük ma be), hogy a húsvéti asztalunkra majd szép dekoráció legyen. Mutassuk meg a gyereknek a képet, s magyarázzuk el, hogy a fűmagnak is szüksége van talajra, amibe megfoganjon. Az Életet Isten adja, és mi most gondoskodunk egy eszközről is, amibe a földet és holnap a fűmagot elhelyezzük. Keressünk egy edényt, amit akár dekorálhatunk is, jobb egyszerűen (majd a tartalma legyen, ami a tekintetet megragadja!), de mindenképpen tisztítsuk meg, mert az eszközöknek tisztáknak kell lenniük. Töltsük meg földdel.
(Napról napra a képen látható
húsvéti „sírkertet” fogjuk elkészíteni FORRÁS INNEN), de csak lépésekben.).
Milyen életért vagy ma hálás?
Adjunk imádságban hálát érte! Rövid
mondatokban tanítsuk a gyerekeket hálát adni saját szavaikkal.
Isten szeretetét úgy is
megmutatja, hogy gondoskodik rólunk. A növényeket, állatokat is az ember használatába
állította. Ahogyan a virágvasárnapi bevonuláskor az Úr gondoskodott szamárról
az utazáshoz, ma is gondoskodik rólunk.
Mire van szükséged? Imádkozzunk
most, hogy az Úr viseljen gondot ránk.
Imádsággal fejezzük be az esti
vagy napközbeni húsvétra hangoló áhítatot, tevékenységet a gyerekekkel. A
„sírkertet” helyezzük látható helyre, s mondjuk a gyerekeknek, hogy ez a „húsvéti
kalendárium”, minden nap elővesszük, s valamit mondani fog nekünk. Remélhetőleg
húsvétig kisarjad a fű.
A szülőnek:
Te milyen életért vagy hálás?
Hogyan tapasztaltad, Isten mit teremtett a te életedben?
Adj hálát érte. Írd is le. Utána
pedig kérd a Gondviselőt, hogy rendelje ki, amire most szükséged van az ünnep
előtt. Ezeket is írd le, hogy majd ünnepkor hálát adhass értük.
Háztartási szervező:
Ma csak írunk a naplónkba: Mi a
célunk az ünnepen? Mikor lesznek az istentiszteletek, hova szeretnénk még
eljutni? Mi lesz a menü? Mikor vásárolunk? Szépen jegyezgessük le, ütemezzünk.






