Nőként, gondolkoztam a héten, miközben a mozgássérült és értelmi fogyatékosok táborozási hetét vezettem, hogy hogyan vezethetnék szolgálva, s hogyan követhetném Jézus példját még jobban, hogyan "moshatnám meg az édesanyák lábát"? Szandát, papucsot nem kell tisztítani... Hát akkor.... ?
Ingyenes pedikűrt hirdettem. Alapfelszerelésem volt a reszelő, a csipesz, a fertőtlenítő, a sarokdörzsi, sarokpuhító krém stb. Miközben előáztatták a lábukat, a kezükkel is végeztem. Persze, ez csak egyszerű kéz és lábáplásnak mondható, de legtöbbjüknek ez is sokat jelentett, hisz nem jártak soha pedikűrre, és ennél több nem is igazán kell nekünk. Miközben a kisszéken ülve a lábfejüket dörzsöltem vagy krémeztem, láttam, hogy mennyire alázat szükséges ahhoz is, hogy elfogadjuk a szeretetet... (Mint annak idején Péternek..."Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat? Felele Jézus és monda néki: amit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted." Jn 13:6-7)
De ekkor tudtam szóban megfogalmazni, a "szívesen" szó mellett, hogy igazából nem is nekem kell ezt megköszönni, hanem a bennem lakó Jézusnak, mert nekem nem hobbim a manikűr-pedikűr, soha nem is volt keresetem, csupán Jézus szereti őket most rajtam keresztül. Én nem vagyok képes, sem elég jó ilyesmire.
Gondoltam, ezt itt leírom nektek, azért, hogy ha lehetőségetek lesz rá, ti is ekképpen cselekedjetek! Isten adjon hozzá bátorságot, alázatot, vagy más kreatív ötletet. Higgyétek el, nem ti maradtok meg az emberekben, ha közben meg is valljátok a Krisztust, hanem megvalósul életünk célja:
KRISZTUS MEGDICSŐÜL ÁLTALUNK.
És ennél jobb és szebb nincsen!
