nőttél-e gyermekem?

Nemrég írtam arról itt, hogy gyerekkoromban jutottam élő hitre. Azután még többször meg kellett újítsam az Istennel kötött szövetséget, de gyerekkori döntésem az Úr Jézus mellett elégséges istenélmény ahhoz, hogy szilárdan valljam: Isten gyermekként is megszólíthat, elhívhat a vele való közösségre, szolgálatra. Nem vagyok híve, hogy már gyerekeket gyülekezeti tagfelvételre segítsünk, mert ebben a korban nehezen eldönthető, hogy mennyire érett egy fiatal hit, s mennyire döntésképes, mennyire szilárd a jelleme egy zsenge életkorú fiúnak vagy lánynak. Nem is a keresztségtől függ az üdvösség ebben a korban, de az, hogy a későbbiekben tanítvány lesz-e a gyermekből, aki kész keresztet is hordozni, nem csak "áldáskoldus keresztyén" lenni, tőlünk is függ!
A megszólított gyermekszív állapotáért mi szülők nagyban felelősek vagyunk!

Nem tudom a titkát, a receptjét annak, hogy egy gyermekkori döntés, hogyan "tartósítható" a döntésképes felnőttkorig...már, ami minket szülőket illet.

Mégis,mi az, ami segített engem megmaradni a hitben?

-szüleim imádsága (még most is nagy védelem), s a hiteles, őszinte életük, ami nem volt tökéletes, de teljes kegyelemmel
-  komolyan vették a döntésem. elhitték. bátyáim előtt, akik később jutottak hitre, úgy kezeltek, mint, aki már fiatalabb kora ellenére is, de már megtért, s tudja a különbséget a jó és rossz között.
- ha elbuktam, nem mondták, hogy nem vagyok megtérve. azt mondták, hogy meg kell újuljak.
-szolgálatot bíztak rám. ez csupán friss forrásvíz hordása volt a betegeknek a kórházba, de értékelték.
-amikor bizonyságot tettem, vagy a gyermeki hitem megnyilvánult, nem nevettek ki.
-a szüleim testvérnek tartottak Isten családjában, s ilyenkor nem számított az életkor: ha kellett spontán imádkoztak velem, bármelyik napszakban, nem csak családi áhítatkor. hívott édesanyám közbenjárni másokért, ha segítségre volt szükség. édesapám szolgatársának tartott, magával vitt missziós útjaira, ahol legtöbbször csak útitárs voltam, de néha megengedte, hogy verset mondjak, vagy bizonyságot tegyek, ha indított a Lélek.(megkérdezte, hogy indít-e, mert "csak úgy" nem lehet megszólalni az emberek előtt...)
s azzal zárom a sort, amivel kezdtem
- imádkoztak értem. már születésem előtt az volt Isten előtt az imádság, hogy szolgatárs legyek a misszióban: mint Pálnak Evódia vagy Szüntükhe ott Filippiben. Ez meghatározta küldetésem. Természetesen, ezt gyerekkoromban, talán még ifjúkoromban sem tudtam így elmondani, hogy megvalósult, szüleim sem hangsúlyozták ki nekem. De hittel várták, hogy hogyan cselekszik az Úr a gyerekeik életében.
Most visszanézve, tényleg ez a legnagyobb eszköz gyermekeink hitre jutásában.
Ezért bátorítok most is minden édesanyát, szülőt arra, hogy fogjunk össze, s imádkozzunk gyermekeinkért.
Egyik eszköz erre a Közbenjáró Édesanyák Mozgalma.
Ha szeretnél csatlakozni egy ilyen imacsoporthoz, írj nekem!
Imádkoztál ma gyermekeidért? S hát lelki gyermekeid vannak-e?
Ó, ez az én ma esti imádságom...
A TÖBBI KEGYELEM!

három könnyen elérhető eszköz tinédzserek neveléséhez

az együtt olvasott könyv   (no, nem muszáj egy időben tenni:)
az együtt  nézett film
az együtt hallgatott zene

óriási lehetőség a beszélgetésre, az értékek, elvek, vágyak megfogalmazásához. s nem utolsó sorban a hibáink felismerésére, beismerésére. mindig szerettem a tinikkel! s most van 2-3 a házban is.
szedd  össze magad, mutter!

anya, mother, mutter és társai

Azon gondolkoztam, hogy egy mentori kapcsolatban ki igazán a kezdeményező?
Első terhességem idejében távol éltem szüleimtől, rokonoktól. Vágytam egy dúlára (dúla: Olyan, saját szülési tapasztalattal rendelkező nő, aki folyamatos fizikai, érzelmi és informatív segítséget nyújt az anyának (és párjának is, ha igényli) a várandósság idején, a szülés alatt és utána is.) Akkoriban nem volt  még internet szolgáltatás otthonra, mobiltelefonunk sem. Hálás vagyok érte. Mert így kutakodtam a személyes kapcsolat után. Imádkoztam is érte. Pár hónap után egy szentegyházi asszony, talán nem is tudatosan, de a dúlám lett. Mert látta, hogy sok a kérdésem, bátorításra van szükségem, és ő nem tagadta meg azt, amivel segíthetett. Nem találkoztunk sokszor, de az a néhány alkalom, amikor a szülés is szóba került, mérvadó volt abban, hogy az első szülés után (ha bár nehéz volt és hosszú), az első szoptatási hónapok után (ha bár sebbel és lázzal járt) még vágytam szülésre, szoptatásra is a gyerekáldás mellett.

Aztán ott volt a nők között végzett szolgálat. Itt nem kerestem olyan kétségbeesetten, mert ott volt édesanyám, anyósom, akik jó példaképek voltak, és a szolgálataikra jobban emlékeztem, mint a terhességeikre:). De milyen jól esett, amikor találkoztam olyan idősebb nővel (nem csak lelkipásztor feleséggel), aki kitárt szívvel és karral fogadott. Túl látott azon, aki éppen akkor voltam, és reménységgel tekintett velem együtt a jövőbe, látni akarta azt, akivé az Úr még formálhat. Így szárnyakat kaptam. Van, aki lelki anyámmá is vált az idők során: imádkozott velem, bátorított, tapintatosan, de tanított, gyermekeimet unokáiként szerette, ha kellett tésztát gyúrt nekem vagy éppen megtanított, hogy kell házi ételízesítőt készíteni (a gyerekeimmel készítette el nekem ajándékba-milyen találékony tanítás!). Természetesen az ilyen mentornak a saját példája beszél a leghangosabban.
Tehát ki kezdeményezzen?
A szívem eddig is nyitott volt, de talán még bátrabban kitárom a karjaimat ezután...

A Titusz 2:4 (Hasonlóképpen, tanítsd az idõsebb asszonyokat, hogy tiszteletre méltóan viselkedjenek, ahogy ez Isten népéhez illik. Tanítsd õket, hogy ne mondjanak senkirõl rosszat, és ne legyenek részegesek! Inkább másokat is tanítsanak a jóra. Arra neveljék a fiatal asszonyokat, hogy szeressék a férjüket és gyermekeiket,legyenek megfontoltak, tiszták, otthonukat tartsák szép rendben, legyenek kedvesek, és engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ne hozzanak szégyent arra a tanításra, amit Istentõl kaptunk.) az Eszter folyóirat következő számának témája is...

Felette nagy titok...

A házasság  egyik titka, hogy a házaspár nem csak vágyik és dolgozik azon, hogy a kapcsolatuk egyre szebb legyen, hanem örül annak, amit már elértek. És megélik az ünneplés pillanatait.
Miért van az, hogy csak az első évben számolják a hetes-hónapos fordulókat is? Mondjuk, nem muszáj addig sem a boldogsághoz. De lehet egy napot, bármelyiket(?) csak úgy, évfordulóként megköszönni, lehet megint először megismerkedni, először szeretni, először megbocsátani, és csak utoljára hibát elkövetni.
Mindezért pedig hálát adni a Kegyelemnek és ünnepelni. Ünnepelni  könnyel, nevetéssel, édes falatokkal, néma csenddel, szép beszéddel, érintéssel vagy várakozással.
Hamarabb kezdődött az advent nekem az idén. Várom az ünnepet, várom a Vőlegényem!

Kommunikáció alapfokon

1. Ha valakivel beszélgetsz, nézz a szemébe! A szem a lélek tükre. Lásd, hogy kivel beszélsz: jó pajtással, szomorú gyerekkel, kedves bácsival vagy éppen egy fáradt nénivel? Érdekes, hogy elárulja a tekintet. Ne feledd, a te szemed is a lélek ablaka a világra! A vándorló tekintet beszélgetés közben érdektelenséget jelenthet. (Az egyik gyerekem erre körbe forgatja a szemét. "Jaj, bocs, csak kipróbáltam.- mondja:)
2. Jól figyelj a másikra! Ne szakítsd félbe, de ha kérdezhetsz, tudd mit mondott már el s mit nem, így lehetnek tovább vezető jó kérdéseid is.
3. Jegyezd meg a nevét az új ismerősnek! Miközben beszélgetsz vele egyszer-kétszer ismételd még el a nevét, legalább akkor mikor elköszönsz, pl. "akkor viszlát Mónika!" Így rögzül a neve. (Én legalábbis így próbálom a gyenge névmemóriám fejleszteni)
4. Mosolyogj! Az őszinte mosoly ajándék, és megnyitja az emberek szívét és ajkát.
5. Engedd, hogy a másik beszéljen magáról, s ne te... "Róla szóljon az Élet!" (huhh, de nehéz, pedig ez az önzetlen szeretetből fakadó beszélgetés, ami legtöbb esetben visszaragyog, s egyensúlyban tartja a kapcsolatot)....A hívő gyermekeknek, nekünk ez könnyebb, mert Jézustól minden nap kaphatunk elég szeretetet hozzá, ha kérjük!
biztosan folytathatnám, de nekem ennyire futja most az összegezés:D

A kisebbeknek egyszerűbben, a nagyobbaknak kb. így mondogattam a fentieket a héten, mikor arról szólt a beszélgetés elég gyakran, hogy milyen is lesz itt az új városban mindegyiknek új osztályra, új osztálytársakra találni....
Az egyik a fenti pontok "körbejárása" után megkérdezi:
"(S mindezt) MIÉRT?"
Valóban ezzel kellett volna most is kezdeni... mindig is jó céltudatosan iskolába indulni!:)

A kép csak illusztráció:):)