eszembe jut egy tanárnő, önfeledten örült az egyik roma diáknál elért sikereinek. a kollégák mire irigykedtek vajon, amikor azonnal el akarták fojtani örömét, egy lebiggyesztett mosollyal, "majd meglátjuk" megjegyzéssel?
.... ha mindenki "irigylésre méltóan" akar élni, miért nem akar istenfélő és megelégedett lenni?