Oldalak

2016. május 24., kedd

Ép testben ép lélek - wellness

Többen tudjátok, hogy már több éve minden tavasszal és ősszel indítok egy "ép testben ép lélek" nevezetű facebook csoportot, ahol testi-lelki regenerálódás a cél, ugyanakkor szeretném, ha mindenki valamilyen jó szokást (étkezés vagy mozgás területén) meghonosítana az egészsége érdekében.Természetesen, mindezt velem együtt, akinek mindig szüksége van a megújulásra. Az idén is többet kaptam, mint adhattam. A mostani tavaszi „ép testben ép lélek” csoport a 3. hónap vége felé közeledik, s különlegesen jó csapat volt. Isten ajándéka. A visszajelzésekből érdemleges javítás nélkül álljon itt néhány sor azért, hogy lássátok Istent nagynak. Mert ő az, aki ezt a facebookon keresztüli szolgálatot is elkezdte, megáldotta, megajándékozva új tagokkal, sőt most már segítséget is adott a csoport vezetésében, ami meghatározó a hatékonyságban! Imádságom, hogy az őszi is majd ilyen gyümölcsöket hozzon!


"Számomra a csoport adta meg a kezdő lökést abban, hogy visszatérjek így szülés után a megszokott dolgokhoz. Amíg szoptattam, nem ment az étkezés reform, most mar ritkábban esek vissza, de mindenképp odafigyelek. A vízivás nagy áldás számomra, mert én kiszáradt állapotban voltam szerintem. Ezzel meg most is küzdök, de a csoport segített, hogy újra, minden nap odafigyeljek rá. Többet mozogtam, bár a szememben nagyon lightosan. Mostanra érzem, hogy végre nem fáj esténként a hasam, kezd tartani, kezd csökkenni a derékbőségem. Valami elindult! 🙂 Szeretnék ősszel úgy visszajönni, hogy ittam rendesen a nyáron, szénhidrátcsökkentetten étkeztem, és kész vagyok a sportban kihívásokra! 😉"

Energiaszintem csak a gluténmentes diétával jött vissza, eltűnt a fájdalom, és apránként volt miről írnom, nemcsak túléltem a napokat, igyekezve a kötelező köröket a családért megtenni. Most tartok ott,hogy újra nekifoghatok szaladni, amit ebben az évben nem tudtam egyáltalán.
Köszönöm a sok kedvességet, a biztatást, a többieknek is a társaságot. 

Mikor csatlakoztam a csoporthoz az volt a célom, hogy jobban rálássak arra, hogyan is kéne egészségesebben élni, enni, mozogni. Ráláttam, hála NektekÉs ki is próbálhattam. Nem volt célom a fogyás a szoptatás miatt, de a sok ivás, hat óra után nem evés, mozgás bevezetése miatt mégis fogytam négy kilót. Egyedül a csokit, cukrokat iktattam ki az étrendemből egy az egyben, minden más jöhet valamilyen formában, mértékkel ill. fehér kenyér helyett csak valamilyen barna fogy. A továbbiakban az itthoni sütiket is valamilyen édesítőszerrel fogom készíteni és új recepteket fogok megtanulni. Az, hogy egy kilóval kevesebb vagyok, mint a legutolsó teherbeesésem előtt, csúcs szuper és hatalmas ajándék. Észreveszik mások is, a férjem is. A lelki odaszánásban is sokat segítettetek, például a böjtölés felhívásokkal, amit ugyan csak részlegesen tartottam, de így is mindig nagy áldás volt rajta és a mindennapi bátorítás is sokat jelent nekem! És, hogy mellém álltatok imában is mikor szükség volt rá!

Hálás vagyok, hogy a csoport tagja lehettem. Sokat tanultam tőletek. Nagyon jót tett a lelkemnek, hogy veletek voltam! Olyankor kaptam a bátorítást, amikor a legnagyobb szükségem volt rá! Volt, hogy fáradt voltam a tornához. De amikor láttam, hogy ti csináljátok, én sem hagytam magam. 

Tulajdonképpen az egyik legnagyobb nyertese ennek a csoportnak én vagyok, mert annyi szeretettel, kedves, drága személlyel találkoztam itt, amire nincsenek szavak (Jaj, remélem ezt jól fogalmaztam meg, hogy érthető legyen és jól átmenjen az üzenete!). Mikor ősszel csatlakoztam először a csoporthoz, fantasztikus élményekkel zártam azt az időszakot, és csak egy dolog maradt meg a fejemben, szívemben: MÉG, MÉG MÉG!!!! És szinte centiztem a napokat, mikor kezdődik a tavaszi, és csak remélni tudtam, hogy abban is részt vehetek, mert az egész addigi életem felfordult pozitív irányba az őszi miatt. És be kell vallanom nektek most valamit. Itt gyógyult meg a lelkem sok dologban, és csak most jöttem rá pár napja. Nehéz erről most beszélnem, csak azt tudom mondani, olyat érzek, amit már rég nem sikerült, és ezért megfogalmazhatatlan hála van most a szívemben. Értetek. Mindenkiért! Mikor elkezdtem a csoportot márciusban, a testemre koncentráltam nagyon, hogy leadhassak több kilót, jobban nézhessek ki, elmélyíthessem az addig kialakított szokásokat, és helyette, vagy inkább úgy fogalmazok, mellé kaptam egy hatalmas ajándékot is. A lelkem megújulását. És HÁLA, HÁLA, HÁLA mindazért, amit kaptam tőletek!

Számomra megtiszteltetés volt ennek a különleges csoportnak a tagja lenni, s bár keveset tudtam hozzászólni, ( mert sokszor úgy éreztem miről is írhatnék, hisz csak ügyetlen próbálkozásaim vannak úgy a diéta mint főleg a mozgás terén...több-kevesebb sikerrel...) DE olvasva titeket mindig kaptam egy újabb bátorítást, hogy ne adjam fel...és van is eredménye  NEM SZERETNÉM abbahagyni...mert jobban érzem magam, ha kevesebb édességet és kevesebb lisztes-dolgot eszem..és ami nagyon fontos, végre sikerül odafigyelni a vízivásra!!! Eddig csak tudtam, és mondtam (hivatásomnál fogva a kis betegeimnek, hogy sokat kell inni! ) de a megvalósítástól távol álltam. Most már begyakoroltam és IGEN, érzem, hogy így jobb!!! .
Elképesztő hála van bennem azért is, mert valóban ráébredhettem, hogy nem elég a mozgásra, a táplálkozásra odafigyelnem, hanem tudatosan bele kell hogy vegyem Istent is mindezekbe. Mert nélküle nem megy, nélküle szenvedek, de Vele úton vagyok. 

Hálás vagyok, hogy ezen az úton Isten megajándékozott ezzel a csoporttal, és ebben pedig veletek, és Őnmagával.

 Ezalatt a par nap alatt  már elindult a fogyás.. már most mínusz 1,5 kg-nal tartok... Új ízeket próbálok ki, mint pl a köles, kukoricadara, stb es próbálkozom lelkesen. A köles miatt nem fáj a gyomrom, csak most tudtam meg, hogy lúgosító hatása van, mióta ezt eszem látványosan jobb a közérzetem es hiába eszem tejjel nem fáj a gyomrom. (tej miatt sokszor fájt, refluxom van) Úgyhogy végre elindult valami, és talán most kezdek jól lenni.

 Ez a csoport fantasztikus, hálás vagyok Istennek minden egyes tagjáért. Úgy érzem, ennél sokkal több történt itt a két hónap alatt, minthogy egészségesen próbáltunk élni. Igazi lelki közösség formálódott itt ki közöttünk.

 I have enjoyed being a part of the group. Thanks for letting an American join! I have not lost any weight, which is depressing! But I have been running with my friend the whole time! That is progress!

Mit jelent ez a csoport? Nagyon sokat. Óvodás koromtól sportoltam 18 éves koromig. Az elmúlt 6 évben többször elgyengültek az izmaim (orvos szerint nem sorvadás, hanem ismeretlen eredetű elgyengülés) Meg voltam bizonyosodva róla, hogy én már aktív mozgást nem igazán fogok tudni csinálni. Igazából annyi vágyam volt, hogy úgy éljek és annyi évet a családommal, hogy szolgálni tudjam őket egészen a gyerekek kirepüléséig. Már a csoport előtt pici mozgásokat végeztem, mert sokszor kellett táppénzre mennem. Próbálkoztam, de nagy álmaim nem voltak. Amikor ismerősök futásról beszéltek, tudtam én még 100 métert sem tudnék lefutni. A csoportba próba szerencse alapon jelentkeztem. Kicsit meg is ijedtem az elején, amikor láttam,hogy ez milyen komoly. És szégyelltem, hogy én leszek itt a leggyengébb láncszem. Köszönöm, hogy a nehéz pillanataimban a segítségemre siettetek! És köszönöm, hogy belétek kapaszkodhattam és semmiért le nem dorgáltatok. Ma 920 métert futottam egyszerre ( a többit apránként).Az utcánk végig futásához már csak 300 m van hátra. Hitet és reményt kaptam. Egy éve még biztos voltam benne,nekem ez soha nem sikerülne. Köszönöm, hogy elhitettétek velem: You can do it! Hogy mit szeretnék még elérni? Szeretnék lefutni hetente 2-3x 2 km-t, szeretnék bejutni az amatőr ping-pong versenyre, szeretnék erősebb és hajlékonyabb lenni és szeretnék még legalább egy röplabda meccsen a győztes oldalán állni. A megszerzett örömmel és erővel szeretném szolgálni az Urat és a családomat. A győzelem íze mellett az aktívabb és jobb szolgálat az igazi motiváló eszköz a számomra. Alkalmatlannak érzem magam, de meg akarom csinálni. Motivációból ez a kedvenc videóm: Szeretettel: https://www.youtube.com/watch?v=bA7Jygexja0

Én pedig visszanyertem az erőm, mint Sámson a hajával. :) Köszönöm a sok ismeretet tőletek is, Istennek a lelki táplálékot, a dalokat, amelyek erősítettek. Ismét PIHENTEN kelek hat órakor, vagy még hamarabb is, ami már 4 éve nem történt meg igazából rendszeresen, bár a stressz és munkám több, mint akkor. 25 napja nem ettem fehér cukrot és fehér lisztet, vagyis búzát. Rendszeresen lefutom az 5 kilometert. Ez isteni csoda. Hálás vagyok nagyon. Ősszel hiszem még jobban tudok segíteni, szolgálni...

TEHÁT ŐSSZEL ISMÉT ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK CSOPORT INDUL NÓRIVAL ÉS MUTTERREL.

VÁRUNK!

2016. május 10., kedd

A három barát (nő)


Volt egyszer valaki, akit úgy hívtak, hogy Bajocska. Ahogyan nőtt, Baj lett belőle, ugyanis, ahol csak lehetett bajba keveredett, vagy ő maga szerezte a bajokat. Konfliktuskeresés, kalandok, kihívások jöttek, nem szerette a határokat, inkább szétrugdosta őket, pedig védték volna. Összetörve, sebzett állapotában talált rá a Jó Pásztor. Mert ő az elveszettet megkeresi, a sebet bekötözi és vállán hordozza Bajocskát és nagy Bajt is, ha megalázkodva megbánják a múltjukat, jelenüket.
A másik személy neve: Nincs. Ő kicsi korában is arra volt hajlamos, hogy azt vegye számba, ami éppen még hiányzott. Ahogy nőtt, egyre nagyobb űr lett Nincs szívében. Néha nem volt pénze, néha nem volt munkahelye, nem volt társa még, nem volt ez se az se… Pedig volt mit ennie, mit fölvennie, ereje s képessége, hogy új munkahelyet találjon és szerettei is lettek volna. A Nincs nincs-et szül. Üresen, nagyon üresen talált rá a Jó Pásztor. Sebeit neki is meggyógyította, és szívét megtöltötte kincseivel, megelégedéssel.
A harmadik embernek a neve Semmiség. Ahogyan nőtt Semmi lett belőle. Nagy Semmi. Mindig máshoz viszonyította magát és kijelentette többször is, hogy ha magára néz, ő egy nagy nulla. Kinézetre, képességre, egészségileg. Bezzeg, ha úgy nézne ki, ha olyan formában lenne, ha úgy tanulhatna, ha olyan családi háttere lenne, akkor lehetne Valaki. Próbálta megkeresni önmagát kapcsolatokban is, de sok hamis tükröt tartottak eléje. Túl sokat. Kihasználva, kifosztottan, amikor már csak fölfele tudott nézni, észrevette, hogy Teremtője, a Jó Pásztor így is szereti, s azt látja, amit Ő adott neki… Nagyon sokat. Hosszú törődés után a Jó Pásztor karjain hitte el, hogy Semmi létére szeretve van, s ekkor már milyen nagy érték!
“Mert így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. 12Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak… Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell.” Ezékiel 34: 12, 14, 16
Ez a három személy találkozott. A Jó Pásztor egy akolba terelgette őket. Közösséggé formálódtak, miközben gyógyulgattak. S amikor csak egy újabb sebzett bárányka jön az akolba, egymás mellé állnak hárman és azt mondják életükkel a gyengének: NINCS SEMMI BAJ! Hisz mi is a Jó Pásztor sebei által gyógyultunk meg, hadd adjuk tovább neked is az üzenetet...
“Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.” 1Pt 2, 24-25
 Így válhat a múlt sebéből gyógyító seb még sokak számára.
Neked mi a neved?

(Ezt a három nevet s annak igazságát édesanyámtól hallottam vasárnap, s történetté formáltam. Mert ez nem mese. Mennyire igaz! Nekem se ismeretlen. De nincs semmi baj! Ugye, te is elhiszed? J)

2016. május 6., péntek

Lehet-e ennél jobb a házasságom?

Ha feleségként jól állok hozzá, mindenképpen… :)



7 lépés, amit én is lépegetek 21 éve.
(vázlat)

1. Kommunikáció. Tanulom, hogy minél többet beszélgessünk múltról és jövőről, ne csak a jelenről.
2. Nyitottság mások fele. A barátok jó, ha megmaradnak mindkét félnek a házasság után is. Ugyanakkor nem csak közös barátaink kell legyenek. Ez is tisztelet egymás iránt. Az egészséges jó kapcsolatok a nők között, melyek nem pletykára, hanem épülésre szolgálnak, jobbá teszik a házasságokat is. Amelyik kapcsolat nem ilyen hatással van, nagy kérdést tehet fel.... 
3. Tisztelet a férj családja és szerettei iránt. Az elfogadása azoknak, akiket a férjem szeret, akiknek köszönheti a múltját, életét: igazi szeretet. Befogadni őket a szívünkbe ennél is több.
4. Partner - Nem csak szerető, segítőtárs, hanem mindenben partner, barát. A szeretetnyelvek felfedezése, a kommunikációs ismeretek sokat lendítettek ezen a területen.
5. Egészséges függetlenség - Tanulom, hogy bármennyire is romantikus és "férjrajongó" vagyok, ne legyek függő rossz értelemben a családomtól, csakis Istentől. (Mikor megismert a férj, lehet talpraesett független nőként ismert meg. Miközben valóban NAGY szüksége van a férjre a feleségnek, megmaradhat egy nő személyiségében is épnek, és ereje csak növekedhet a házassággal. Ez csakis akkor lehetséges, ha Istentől nyeri erejét és szabadságát!)
 6. A férj tekintélyének, védelmének elfogadása és tisztelete. Nem mindenki úgy éli meg a tekintélyt, hogy "asztalra csap", bátran és gyorsan vállalja mindenben a felelősséget, illetve kezdetektől a család papja is. De ott van a kemény munka, a jellem, ami szintén tekintélyt ad. Tiszteljük azt, aki mellé Isten segítőtársként adott. Engedelmesség, mint igazodás. Merjünk szembe menni az árral, a világgal.

7. Imádság, kiegyensúlyozottság - A legtöbb, ami egy férfinek adható, az ha egy imádkozó nő áll mögötte. Legyünk imaharcosok! 


 

Desenvolvido por EMPORIUM DIGITAL