Oldalak

2016. március 15., kedd

HÚSVÉTI CSALÁDI KALENDÁRIUM 2. NAP


Szükségem van Istenre (mint tápanyagra a fűmagnak).
Sírboltot (poharat) helyezünk a földbe, és elültetjük a gyerekekkel a fűmagot, beborítjuk földdel. (köveket, egyebet még ne tegyünk a "kertbe").
forrás - 
Felolvassuk a Bibliából a János 3: 16. igeversét (ha lehet, apa olvassa fel a Bibliából), és a tegnapi virágvasárnapi történetből újra azt a részt, ahol Jézus sírt Jeruzsálem felett. Beszélgessünk arról, hogy vajon miért sírt Jézus, pont akkor, amikor ünnepelték, s örülnie kellett volna? Látta az emberek elveszett állapotát, belelátott a szívbe, hogy mennyi rosszindulat van ott a külső öröm mögött. Ma is ünnepel a nép. Nemzeti ünnepünk van. Neked vannak-e rossz gondolataid a mosolyod mögött? Lehet helyette imádság is a szívünkben, ahogyan Jézusnak. Ő azért jött, hogy helyreállítsa azt, ami elromlott az emberi szívben. Szabadságot hoz ma is. Imádkozzunk, hogy ezen az ünnepen adjon új szívet nekünk. Azt írja a Biblia, hogy nem csak akkor sírt a nép felett, hanem most is gondol ránk. Imádkozik értünk. Adjunk hálát ezért, s kérjük, hogy még sok szívbe jusson el az igazi öröm, a húsvét igazi értelme ezen az ünnepen. A társaid tudják, hogy Jézus feltámadását ünnepeljük húsvétkor? Kérdezd meg tőlük, s mondd el, hogy mi van a nyuszi, csibék és tojás helyett igazából. Add tovább az igazi örömhírt!
Ma egy ajtókopogtatót is készíthetünk élő növényből is (amely emlékeztet arra, hogy az Élet Istentől jön), amelyre „Isten hozott” felirat helyett írjuk fel, hogy "Jézus él" (pl. egy keresztre is felírhatjuk, vagy a keresztre rögzítünk egy címkét). Ezzel is hirdethetjük másoknak, már előre, az ünnep igazi értelmét.

A szülőnek: Nekünk mi van szívünkben? A tegnap kéréseink közé írtuk-e szívünk szükségét is? Ha nem, ma kérhetünk tiszta szívet, közbenjáró lelkületet másokért. Kikért imádkozom az ünnep közeledtével? Kinek van szüksége új életre, hitre, a feltámadás örömére, gyógyulásra? Írjuk le az imalistánkba konkrétan ezek a személyeket, s imádkozzunk a családdal is értük.

Háztartási szervező:
Az előszoba takarítása, a bejárat takarításával kezdjük. A téli vastagabb kabátokat lassan cserélhetjük tavaszira, a hócsizmákat is eltehetjük talán. Legvégén, amikor a bejárati ajtót is lemossuk, akasszuk rá az új ajtókopogtatót.



 

Desenvolvido por EMPORIUM DIGITAL