Oldalak

2015. január 29., csütörtök

eredményhirdetés


NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK AZ ÉPÍTŐ HOZZÁSZÓLÁST, AJÁNLATOKAT A KEDVES BARÁTAINK, ISMERŐSEINK NEVÉBEN IS. SOK VISSZAJELZÉS ÉRKEZETT, HOGY: "KÖSZÖNÖM"!
ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN RAJTATOK!

Pócsiné Ágnes: egyik kedves könyvemet kapja ajándékba NicholsFern · Minden gyermeknek szüksége van imádkozó édesanyára címűt (kérek postacímet privátban)

Boncidai Adina: az Eszter folyóirat azon számait nyerted, amelyek hiányoznak még neked, plusz egy kis meglepi:) (Címet kérek.)

Anna: általam készített naplót nyer, amelybe a gyerekekkel kapcsolatos élményeket lehet lejegyezni. (címet kérek:)

Florabella: neked is az általam szerkesztett Eszter folyóirat néhány lapszámát küldöm ajándékba. (címet kérek.)

Zsuzsa: egy meglepetés látogatást nyert tőlem, amely az idén fog bekövetkezni:)

Magdi: az általa ajánlott fim nyerte a választást az idei anyáknapi baba-mama ünnepünkre. Egyúttal szívesen látnánk, hogy ő legyen akkor a díszvendég. Lehet róla szó? Ünnepélyesen itt nyíltan hívunk, hogy gyere látogasd meg a "bölcsőt, amelyet ringattál". Vendégszeretet biztosítva! Választ várok! :)

Gitmargit: a Magdaléna című filmet együtt a magazinnal nyerte, amennyiben még nincs meg:) (címet kérek)

a kedves unokahúgom, Mirjám: két hét múlva, ha meglátogat egy teljes meglepetés-napot kap ajándékba tőlem: közös áhítat, teázó, házi-mozi, shopping a lányokkal,  ez csak néhány ötlet :)

s nem utolsó sorban a lányom, Pálma, akinek az ajánlata által már mind nyertünk a család. Hisz az Anna Zöld Oromból című 6 részes filmet együtt megnéztük sorozatban a verseny ideje alatt. Sokat tanultunk belőle, s jobban megismertem a nagylányomat! Ő ajándékba kapja tőlem a notebookom. Nem csak kölcsön, hanem most már hivatalosan végleg. :) Imádkozom, hogy élj vele bölcsen és mértékkel! Szeretlek!



2015. január 16., péntek

JÁTÉK NYEREMÉNNYEL :)

Még nem ünnepeltem egyszer sem a blogom születésnapját. Ma ez is eszembe jutott. Hat éve kezdtem el tematikus blogot írni (az azelőtti években inkább csak kapcsolattartó jelleggel írogattam a yahoo profillal, majd áttértem a "blogspotra" én is.). HÁLÁT ADTAM ISTENNEK azért, amit kaptam és adhattam az írás által. Még énekeltem is... :D
Blogjaim célja röviden az, hogy továbbadjam azt, amit én is Istentől kaptam. Ezért a képeket sem "védtem le" soha. Vigyenek bármit, bármikor, ha az segíthetett, építhetett. Nem volt célom soha a nagy látogatottság mert önmagamat is adom és sebezhetőséggel jár. (Ezért keresem permanens módon a "szűrőket", ami a lényegre tereli a figyelmet).  Isten mégis elég szép számmal adott rendszeres látogatókat, bátorító kapcsolatokat, és szép számmal olyanokat, akikkel személyes kapcsolatban lehetek. KÖSZÖNÖM NEKTEK, hogy így szerettek s olvastok, ahogy vagyok, s hálából továbbadhatok nektek is valamit abból, amit én is kegyelemből kapok!
Úgy szeretném ezt megünnepelni, hogy egy játékra hívlak meg titeket.
Egyszerű a benevezés: egy olyan filmcímet kell küldeni, ami egy keresztény ember vagy család építésére van, s ami elérhető a webről. (A cím is elég, de ha van link, vagy előzetes hozzá, az is nagyon hasznos). Nem baj, ha úgy gondolod, én már láttam, vagy, hogy nem kimondottan keresztény film stb. Jöhet!
Játékszabályok:

  •  itt megjegyzésben, vagy a facebookon kell elküldeni a filmcímet illetve a link-et (hiperhivatkozást). Ha valaki a nevét nem szeretné a filmhez adni publikusan, jöhet üzenetben. A filmcímeket mind közölni fogom.
  • a filmnek kapcsolatban kell lennie valamivel, amit valaha is a blogomon olvasott, vagy a blogjaimmal kapcsolatos. Bármi, ami eszébe jut, s jó lenne, ha indokolná.:) Ha bővebben ír a fimről, a "miért"-ről, azt is nagyon értékelem.
  • a játék szinte két hétig tart, ugyanis január 29-én sorsolok a nevekből.
A nyertesek nevét közzéteszem(több lesz belőlük..:). A nyereményeket nem árulom el előre, mert szeretem az önzetlen játékot, játékost.:D)
Előre is köszönöm a játékkal járó visszacsatolást is, bár nem ez a cél, de tudom, hogy ez is épít. Ugyanakkor azt, hogy sokaknak segítetek ezzel a gyűjteménycsokorral.

2015. január 15., csütörtök

családi társasjátékok

Kérdezte valaki tőlem, milyen társasjátékot szoktunk játszani a gyerekekkel?

Kisebb korban mindegyikkel szerettük a kártyajátékokat, a dominót, az olyan dobókockás játékokat, ahol megtanultak veszíteni is (ne kezeljék sérelemként azt, hogy kidobta egyik a másikat a játékból pl.), megtanulták, illetve folyamatosan tanuljuk :D, hogy nem csak a győzelemért éri meg játszani, küzdeni együtt, de az egészséges versenyszellem az jó!

Szeretjük nagyon a malmozást (ezt Budai nagymamától tanulták meg:), aztán a sakkot, újabban pedig a "Dixit" is bejött. A römit újra nagyon kedveljük, egy hete minden nap kell játszani:). Ezért Emma is "hibás" :P.

Ott van a temérdek készen kapható társasjáték is, de mi például nagyon sokszor játszottuk már az Activity-t is saját módra, házi készítéssel, mert pontosan nem volt nálunk a játék egy-egy nyaraláson, szilveszterkor...
Találtam néhány jó ötletet itt és itt is házi készítésű családi játékokhoz.
A lényeg nem a játékok nevességében, népszerűségében van, hanem annál több kell hozzá: sok és még egy kicsi kedv hozzá, és igény a gondolkodást, kapcsolatokat építő fejlesztő játékok iránt. :)

JÖN A TÉLI VAKÁCIÓ...készítsünk el, vegyünk elő, egy-két társasjátékot, amit használni is fogunk, amellett, hogy elmegyünk egyet szánkózni vagy korcsolyázni!

Már csak két hét... :)


(a fenti kép nem most, hanem ősszel készült Máté focis napján :)))


2015. január 14., szerda

Kiégés nélkül...

Akik emberekkel foglalkoznak, különösen ha segítő szolgálatban, lelkigondozásban és felelősséghordozásban sokat vállalnak, szükségük van a "mentális önvédelemre", amellett, hogy Isten közelében marad az ember igeolvasással, imádsággal. Ez sokszor csupán a rendszeres feltöltődést, kikapcsolódást jelenti. Van nehéz időszak a hátam mögött nekem is. Lelki terhek néha összejönnek a nehéz körülményekkel, hirtelen, váratlanul érintő eseményekkel. Néhány évvel ezelőtt a "megrepedt nádról", a "pislogó gyertyabélről" beszéltem női konferenciákon. Azt hittem, valamit átéltem ezekből azelőtt. De ahogy lenni szokott, inkább utána jött az igazi próbája. Tapasztaltam Isten kegyelmét a lelki teherviselésben, a gyászban, fizikai és lelki "gyengeségemben", a nehezen kezelhető emberekkel való érintkezésben.
Visszanézve, sokat segített ebben az időszakban az Istennel való közösség, szerető férj és család mellett az, hogy volt néhány hűséges barát, akik ilyenkor testvérré váltak (Péld 17:17). Igyekeztem nagyon szorosan maradni mellettük, kihasználva a lehetőséget a közösségre, találkozásra, beszélgetésre, amikor csak lehetett. HOGYAN TETTÉK?
 Tudatosan, vagy csak szeretetből Istentől indíttatva, felemeltek, erősítettek:

1. a gyógyító szavaikkal. Talán azért is hatottak olyan mélyen és intenzíven, mert jól értem ezt a szeretetnyelvet. Van néhány ember, aki "életet beszél a lelkembe". Példabeszédek 16:24 (Lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a csontoknak.) jutott eszembe, ha szeretteim, a barátnőim, lelki társaim szavait hallgattam, újra és újra elolvastam egy-egy igekártyáról, vagy éppen a fehér gyűrűmről. Ezek a szavak bölcsesség, igazság és erő szavai. Istenre, a Szeretetre, az Életre irányították a figyelmem.

2. az egészséges humor. Vannak emberek, akik közelében egészséges a derű. Ilyen a férjem is nagyon sokszor, és mások is vannak az életemben. Sokszor egy könnyed mondattal elvették az élét a mókuskerékként működő gondolatmeneteknek, amitől eléggé "bezsonghat" az ember lánya. Vagy csak egy vicces hasonlattal elvették az élét annak a "túl komoly fejtegetésnek", amit lehet 3 percen keresztül ecseteltem... Segítettek nagyon sokszor, hogy ne vegyem olyan komolyan saját magam, hogy felfelé nézzek a Hatalmasra, s ne a "földi óriásokra". A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat. Péld 17:22 A jó humor gyógyír a léleknek.

3. Helyes határok - Lelki társaim, akik kívülről is látták élethelyzetem (különösen a racionális félék, akik jól leszállítottak a földre :P) nagyon sokszor bátorítottak arra, hogy tegyem le azokat a terheket, amelyek nem az enyémek. Fel se vegyem. Emlékeztettek, hogy nem én kell "megváltsam a világot", s még azt a helyzetet sem tudom, illetve bátorítottak a pihenésre, kikapcsolódásra, arra, hogy bátran mondjak NEMET  sok jó dologra is. Még gyakorlatilag is átvettek a terheimből, feladataimból. Tanították nekem a Prédikátor könyve 3. részét...hogy "mindennek ideje van". Egyszer még arra is rávettek, hogy "lábat lógatni" elutazzam jó messzire pár napra. Idősebb, tapasztaltabb 3 másik nővel voltam pár napot együtt. S a kis családom nagylelkűen bátorított ebben.  Ez, a gyász idejében, életmentő" cselekedet volt. Azóta is gondolkozom, hogy mennyire szeret Isten, hogy ezzel megajándékozott. Az egyik nő közülük már évek óta példaképem, csodálattal követem feleségként, s a szolgálatban is...akkor eljött a "menedékhelyre"s főzött, másnap elvitt ebédelni. Felfoghatatlan számomra az a szeretet, amellyel körülvettek. Meghallgattak, s csak Isten s egymás előtt kitárhattuk szívünket, imádkozhattunk. Tudom, hogy ez egy olyan cselekedet volt, amelyet egyszer én is tovább adhatok valakinek.

Igen, most azon gondolkozom, hogy a fentiek közül mennyit tudok én úgy megélni, hogy mások számára az felüdülés legyen. Bárcsak a rámbízottaknak ne csak a szolgálatban, s a teherviselésben legyek ösztönző, hanem mindig lennék éber, hogy éppen kinek van szüksége érzelmileg megpihenni... Hiszem, hogy helyes megelőzéssel, Istenre s egymásra figyeléssel elkerülhető a kiégés. Átéltem ezt is. Igen, ezt is KEGYELEMBŐL!

2015. január 7., szerda

Olvasni jó!

ez egy régi cikk még a zilahi "Árkádból", ami eszembe jutott.

Olvasni jó!

Egy könyv a kertben levő kis diófánkat is eszembe juttatta és a tavasz illatát, míg egy másik verses kötet a téli estéket hozza elő, a meleg cserépkályhát, a karácsony hangulatát. Eldöntöttem akkor, hogy függetlenül milyen hajlammal, érdeklődéssel születnek gyermekeim, megszerettetem velük az olvasást.
A „hogyan” ma is kérdés, mert még vannak kisebb gyerekeim:
  • A jó példa hatása. Ha a szülőnek a kezében könyvet, újságot lát a gyermek, ő maga is alig várja, hogy megfejthesse a betűk halmazát és felnevethessen, elmélázzon ő is egy-egy mondaton. Nem egy kötelező ismeretszerzésnek, hanem elmaradhatatlan eszköznek, szükségként éli meg az olvasást.
  • Nevezetesebb ünnepen jó, ha ajándékba egy könyvet is kapnak, ami azt értéket közvetíti feléjük. Ki is lehet olvasni hamar, hogy megérthessék, a könyv az haszon is. Mi több, amit elolvasunk, az olyan kincs, amit senki nem vehet el tőlünk, kevésbé tud „elveszni”, a játékokkal ellentétben.
  • A könyvet óvni kell. Jó elkerülni, hogy a gyermek tépdesse a lapokat, különösen kicsi korában, amikor egy-egy könyvből ez lett volna egyedüli élvezete a képek mellett. Ezzel a könyvet magasabb értékszintre emelhetjük, ami nem csak pénz, vásárlás, „veszünk másat” kérdése.
  • Felolvashatunk a gyerekeknek. Munkahellyel, vagy több gyerekkel, ez igazi önmegtagadás a szülőnek az esti vagy délutáni fáradt órákban. De megéri.
  • Nagyobb gyerekeinknek is jó felolvasni, de újabban felváltva olvasunk el egy-egy könyvet, verset, s megbeszéljük az élményeinket. Nagyon élvezik, hogy hamarabb a mű végére érnek, mint én. Bárcsak annyi időt szánhatnék én is rá, mint ők, gondolom ilyenkor...
  • Az előfizetett gyerekújságokat jó számon kérni tőlük, mint akiket érdekel mi van egy mai gyerekújságban. Mi is megosztjuk velük az újságaink gyerekoldalait. Élmény egy-egy keresztrejtvény közös megfejtése is.
  • Legalább úgy elnézelődünk egy könyvesboltban együtt, mint a játékboltokban. Folytatható a sor, bátran gondolkozzunk rajta, mit tehetnénk másképpen, mégjobban, hogy a könyv érték maradjon, először is otthon nálunk.

Nem tudni mi lesz a gyerekeinkből. Tudom van ritka kivétel is, van, akinek a gyerekét az önfegyelemre kell bátorítani, ami az olvasást illeti. Vagy tudok olyan családokról, ahol a könyveket csak papírral befedve szabad olvasni, a könyvespolcon is katonás rend. Valamikor szeretnék elérni én is ehhez hasonlót. Én nem mondhatom egyik gyerekem sem könyvfalónak egyelőre, én magam sem vagyok irodalmár. De azt látom, hogy a jó példa, az olvasás szeretete megtaníthatja őket a belülről fakadó tudásvágyra, irodalmi élményszerzésre, ami felnőttkorban folyamatos önnevelést vált ki.
Bárcsak sikerülne! 
Mutter

2015. január 6., kedd

szabadulás az elvárások csapdájából

Nagy elvárásokkal bárki szembesülhet egy új családi állapot kezdetével, munkahelyen, közösségben szolgálatban. Ha engedi valaki, hogy ezek az elvárások vezéreljék a viselkedést ahelyett, hogy az önvizsgálat és motiváció szeletkéje maradjon, ami normális, a következő jellemzőkkel nézhet szembe. Én legalábbis ezek fedeztem fel, ami természetesen nem a teljesség igényével történt:
-lázadó lelkület: "ők nem kontrollálhatnak engem, nincs joguk hozzá" gondolatokkal, tiltakozással.
-egy képmutató, túlzottan alkalmazkodó életforma kialakítása
-folyamatos haraggal való küzdelem, amellyel legtöbbször közeli kapcsolatait mérgezi az ember (gyerekein, házastársán tölti ki stb)
-bűntudat, bűnvád rendszeres jelenléte
-cinizmus magas fokon (általában bezárkózással is jár)
-az emberek tetszését hajkurászó magatartás, ahelyett, hogy Istennek akarna tetszeni a legjobban
- hajlam feladni azt a munkát, szerepkört amiben az elvárásokat egyre nyomasztóbban tapasztaljuk

Én sem vagyok kivétel. Az anyaságban(a többi anyához hasonlítva magam), óvónéniként (a szülők előtt), még a fiatalok közötti előadásaim miatt (ifiórákon, iskolákban az osztályfőnöki órákon "érdekesnek" kell, maradni), a lelkipásztor felesége szerepkörét nem is említve, szembesültem a fent említett magatartással, ha nem is minddel, vagy ha nem is vett lakozást, de kísértésként ott volt szinte mindegyik.

"Az Igazság szabaddá tesz."

Krisztus az Igazság, aki rávezetett arra, hogy:

- az az igazság, hogy teljesen normális, hogy vannak elvárások. Nekem is vannak, ha másokra gondolok. Elengedtem a neheztelést azokkal szemben akik elvárásait éreztem. Volt, hogy nem voltak hibásak ezért, hisz jót akartak, de lehet nem jól. Volt, hogy hibásak voltak, nekik pedig segített Isten megbocsátani és tűrni.
- az az igazság, hogy én meg nem vagyok és soha nem is leszek tökéletes az emberek előtt. Hajlamosak vagyunk maszkot tenni, eltakarni a "tökéletlenségünket", mert félnénk, hogy az emberek így nem fogadnak el, nem hallgatnak ránk, a gyerekeink így nem tisztelnek stb. Jó megalázkodni Isten előtt, s bocsánatot kérni tökéletlen viselkedésünkért, mivoltunkért, s megnyugodni jelenlétében, hogy ő jól tudja a mi emberi voltunkat. Visszautasítva a tökélybetegséget és a mindig erősnek mutatkozó jellemet olyan kapcsolatokat kapunk ajándékba, amelyek nem elvárások teljesítésével fogadtak EL, hanem tökéletlenül is BEfogadnak, s ha kell erősen is. Megtapasztalják, hogy akkor is szeretek, ha intek, és akkor is elfogadom a szeretetet, ha engem intenek.
-az is nagy igazság, hogy bármilyen titulusom legyen mindig megmaradok mellette mindenkinek annak az egyszerűnek, akinek születtem, s amilyen céllal alkotott Isten.  Az emberek jobban azonosulnak egy  Evódiával, mint egy lelkipásztor-feleséggel vagy tanárnővel, nem beszélve egyéb jelzőkről(kinek milyen előjele van néha). Nem jó, ha a szerepköre, (esetleg a vagyona vagy annak hiánya?) valakinek elveszi az egyéniségét. Jobban mondva: szomorú.
-az is igazság, hogy amikor azt hisszük mások kontrollálnak az elvárásaikkal, inkább arról van szó, hogy mi vesztettük el a kontrollt magunk felett. Jó meghallgatni mások véleményét, még az ellenségét is. Ezek tartanak alázatban is, és segítenek az önvizsgálatban, a fejlődésben. A baj akkor van, ha bátorságban vagy önuralomban szenvedünk, s engedjük, hogy ezek a gondolatok, érzések (önsajnálat, megfelelési kényszer stb) uralkodjanak felettünk s a cselekedeteinket is ezek határozzák meg.
-a legnagyobb Igazság, hogy ha Istennek akarunk tetszeni, akkor az Ő elvárásai messze nagyobbak, mint bárki emberé: ő azt akarja, hogy szentek legyünk, mert ő szent, hogy romolhatatlanok, feddhetetlenek legyünk, megteremjük a Lélek gyümölcseit, szeressünk mindig és mindenkit, önmegtartóztatók legyünk mindenben, az ismeretben megtéveszthetetlenek, az imádságban és áldozatban fáradhatatlanok... HM...
S mindemellett azt mondja, hogy gyengén vagyunk erősek, az alázatosokban telik kedve (akik bevallják, hogy "nem megy nekik és segítségre szorulnak") és mindenre van erőnk Benne, sőt elég nekünk az ő Kegyelme.
Máris lepereg rólunk az emberek véleménye és egyedül az Istenre számítunks Ő az, akinek a véleménye igazán számít.
Ma is így imádkozom, hogy jöjjön s tegyen Igazságával szabaddá!
Mert szabadon jó élni és dolgozni, és jó megtapasztalni, hogy így viszont gyarapodunk lélekben, Isten és emberek előtti kedvességben!

2015. január 4., vasárnap

szavakban az érzelem

Erőssssen ifjú-asszony koromban (jó, igen most is, csak nem olyan gyakran) néha amikor leültünk vacsorázni, vagy utaztunk az autóban, s meguntam a saját hangomat :P (nem is beszélek olyan sokat, na...) feltettem a férjem kedvenc kérdését tőlem:
" Most mire gondolsz?" :D
Visszagondolva, s elemezgetve a dolgokat (mert ezt is nagyon szeretem:), rájöttem, hogy igazából mi sokat kommunikáltunk kezdetektől. Ami hiányzott, s ebben a kérdésben fogalmazódott meg, az inkább arra utalt, hogy a férjem érzéseire voltam kíváncsi. Néha láttam, hogy szomorú, vagy elmélázott nagyon, s kíváncsi voltam, hogy éppen az váltotta ki, amiről beszélgettünk, vagy más oka van.
Megtanultam, hogy a "mire gondolsz" kérdés rossz! Általában én is azt válaszolom ilyenkor, hogy: semmire. Nem csak a férfiaknak van "semmi doboz" a fejükben. :D Észrevettem, hogy ahelyett, hogy az érzéseim kommunikálnám, inkább "éreztetem". Persze, nagy ereje van a nonverbális kommunikációnak is, de könnyebben félreérteni, s évek kellenek, hogy szavak nélkül is értsünk minden érzést. Még a sajátomat se értem sokszor. :) Aztán, ha vannak szavak is, nem mindegy, ha azok támadóan hatnak, vagy a saját érzésinkről közölnek valamit. Fejlődünk lassan, gyerekeinket már tudatosan is próbáljuk az ilyen mondatokra nevelni, leginkább saját példánkkal, amikor sikerül. Például, mielőtt a sarokba vonulnék a kedvenc verseimmel, mintegy menekülve az érzéseimtől, vagy elmennék "járni egyet", felteszem magamban a kérdést: "miért van ez a csalódottság érzése bennem?". Próbálom nyakon csípni a "jövő-menő" fellegeket az életem egén. Hirtelen rájövök, hogy csak annyi a baj, hogy kicsit eltájoltam magam az időben a családommal együtt, s mintha a kitűzött közös programunk senkinek se lenne prioritás. Ezt pontosan így szavakkal is elmondom, valahogyan így (biztosan most szebben sikerül, mint élőben:): ÚGY ÉRZEM, HOGY mindent előbbre tettünk a közös programunknál s mindenkinek fontosabb az egyéb...ezért csalódott vagyok. Te, ti hogyan éreztek?! Van, hogy segít már csak az, hogy egyetértünk ebben, vagy éppen hamar átprogramozzuk az elhalasztott tervet. Aztán mehetek egyet szellőztetni is a fejemet, ha annyira nyomasztanak még mindig az érzések.
Az érzelmeink kifejezése nem csak nevetést és sírást jelent, amitől sokan riadoznak, különösen férfiként, bár a Biblia ennek is utat ad. Azt mondja:
"Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek". Prédikátor 3:4
MIKOR NEVETTÉL VAGY SÍRTÁL UTOLJÁRA? S mikor kezdted a mondatod úgy frissiben, hogy: úgy érzem, hogy.... ?!

2015. január 2., péntek

határidőnapló melléklet

Majd, ha egyszer módomban lesz, a határidőnaplómat legalább scrapbook módon megtoldom egy olyan oldallal, ami az év első napja előtt van.

Ma amolyan "potya péntek", amikor már zajlik a hétköznapi élet (vendégek, mosás, takarítás, ifi stb) de a férjemmel azon dolgoztunk legtöbbet (én jó néhány forró ital mellett is:), hogy a vadonatúj határidőnaplónkat elkezdtük teleirkálni, egyeztettük a terveinket, gondolatainkat, s imádságos szívvel gondoltunk a családi és gyülekezeti (ill. munkahelyi) 2015-ös év programtervezetre.

Mit is írnék tehát a határidőnaplóm legelejére?! Ezeket a kérdéseket legalább, ha a válaszokra írásban nem is futná:

1. Mi volt a legjobb az elmúlt évben? Mi az, amit feltétlenül meg kell ismételni az idén is? Mi az, amit nem , illetve másképpen szeretnénk?
2. Mennyit növekedtem lelkileg? Vannak imameghallgatásaim? (Milyen jó, ha fel vannak jegyezve valahol, akkor hálát is adhatok, így visszapillantva...) Milyen újabb imakéréseim vannak?
3. Az elmúlt évben mennyit változtam, illetve milyen volt az intellektuális szelete az életemnek (mit olvastam, tanultam, mennyit írtam?), érzelmi életem (kapcsolataim, érzelmi intelligencia-feleségként, anyaként, testvérként stb. )? Gyülekezeti élet?  Fizikailag (betegség-egészség, táplálkozás, mozgás)? Anyagilag (ide tartozik az önfegyelem, a megelégedettség gyakorlása, a munka-pihenés összhangja is)?  S a jövő évben mit kezdek a múlt tanulságaival?
4. Néhány konkrét cél a jövő évre. Dátumokkal is, ha lehet.
5. Milyen igét olvastam legfrissebben, ami indíthat egy újabb életszakasz, életév elején? Milyen személyes igetanulmányt szeretnék végig venni ebben az évben? Mi szerint olvasom a Bibliát ebben az új évben?

MINDEZT VÉGIG GONDOLVA MIÉRT TUDOK ÖRÜLNI? KIBEN BÍZOM ÚJRA? 
Imádsággal zárom ezt a kis leltárt az újabb év elején és kezdődhetnek a hétköznapok. No meg a határidőnaplóm díszbe öltöztetése, mert azt is nagyon szeretem:).
 

Desenvolvido por EMPORIUM DIGITAL