Oldalak

2014. november 19., szerda

A sárga ruha...

Ami a romák közötti „forgolódást”, az irántuk való emberszeretetet és agapét illeti, azt hiszem, fejlődöm! :) Írtam erről régebben itt.
Most sincs roma projekt, amiben részt vennék hivatalosan, vagy rendszeresen. De adatott nekem egy roma barátnő-féle a múlt héten. Édesanyám ajánlásával jött ide az unokahúgával, s itt is maradtak szállásra. Tiszta illatú, rendezett két nő. De nem ezzel leptek meg, s nem ebből született a barátság, még ha a jó illat nekem sokat is jelent.
Vacsoránál beszélgettünk, mesélte az életét. A falu iskolájában az első 3 tanuló között volt egészen 8. osztályig. Utána elment a család külföldre dolgozni, s az igazgató is hiába sajnálta, hogy egy ilyen aránylag kiemelkedő tehetség nem tudott irányt szabni a nemzetében másoknak is. Azonnal megállapítottam én is már az első mondatok után, hogy éles elme, rátermettség van a csillogó sötét szemek mögött.
Ennél már csak az kötött jobban össze, hogy nem rég jutott igaz hitre, és személyes kapcsolatba került az Úr Jézussal. Ahogyan imádkozott, ahogyan tűzzel-lélekkel beszélt arról, hogy szeretne a kicsiny közösségében elkezdeni a gyerekmunkát, hát engem is nagyon megérintett. Van valami közös bennünk… (igaz, hogy én sok féle emberrel kapok közös dolgot. :) )El is hívtam a hétvégén, hogy jöjjenek el gyerekklubba és, amit tudunk, „ átadunk” nekik a jó kezdethez, amit otthon majd annak idején folytathatnak. Igazi példa volt a motivációja, az elszántsága. Isten eszközként küld embereket hozzánk. Azt hisszük, mi segítünk, s többet kapunk, mint adunk, ha van nyitott kéz és szív az elfogadásra.
……

Mikor kicsi voltam, egyszer édesapámmal a főtéren sétálva megálltunk, mert ismerősökkel találkozott. Nekem napbarnított sötét bőröm volt, hosszú sárga ruhában voltam, s a parkban játszó cigány-lányok kiszúrtak maguknak, ahogyan a köveket gyűjtögettem: „gyere velünk játszani, vagy szégyelled, hogy közülünk való vagy?!” – valami ilyesmit kiáltottak. Hamar édesapámhoz futottam. Ő hangosan felnevetett, s azt mondta ne féljek, majd egyszer még hasznomra lehet, hogy így befogadnak, hisz a Jó Isten őket is ugyanúgy szereti, s valakinek segítenie kell a helyzetükön. Tiltakoztam akkor, mert megijedtem. Most sem érzek felettébb elhívást erre a szolgálatra, de talán nekem feléjük is inkább személyes kapcsolattal kell szolgálnom.…és édesapám mondata is ilyenkor mindig eszembe jut. Meg a sárga hosszú ruha… :)

A KÜLÖNÖS RUHA 

Szenvedésed
Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled..

S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.
M. Feesche után németből ford. Túrmezei Erzsébet
 

Desenvolvido por EMPORIUM DIGITAL