Oldalak

2013. július 27., szombat

Nyaralás

A családi nyaralást, a 7 napot, a régi szokásunk szerint felosztottuk a családunk tagjainak. Sajnos, a kis Anettünk az idén se velünk nyaralt, erre az időre elviszi az édesapja, hogy vele legyen kicsit többet, legalább egyszer-kétszer egy évben. Érthető, de nekünk ilyenkor is nagyon hiányzik!

1.       nap – a Máté  Lajosé



Kerek mosollyal ébredve, egész reggel azt fontolgatta, mit is tervezzen a napjára. Először olyasmire gondolt, hogy egész nap mesézhessen, „telefonozhasson” (?!), persze csakis azért, mert ezek tiltva, korlátozva vannak, különösen neki. Aztán mégse ennél döntött. Kérte, hogy fizessünk egy vízi-csúszdázást, amit aznap meg se találtunk... De olvastunk neki mesét, amilyent ő szeret. Majd beszélgettünk a parton, elmondta az összes „sztoriját”, amit tud… Megállapítottuk ismét, hogy látszik, hogy a nagy fiútestvérével van egy szobában….:) Többször elénekelte nekünk a Noé musical dalait, még a zenei betéteket is hozzá „dobolta”.  „Jó a bárka, biztos szikla, menedék nekünk…” skandáltuk már mind vele. Egyszer azt mondja:
-Édesanya, te tudtad azt, hogy a bárka olyan volt akkor, mint most nekünk az Úr Jézus? „Biztos szikla, menedék nekünk, megóvott a bajból minket, és mi nem félünk….”
-Igazad van, Máté!
Ilyenkor úgy érezzük, ez a nap mindenkié….




2.nap

Vasárnap, tehát az Úr napja. Az idén nem találtunk imaházat közel, ezért betekintettünk a közvetítéseken keresztül két gyülekezet vasárnapi istentiszteletébe, majd családi áhítat is volt. Mit is adhatunk az Úr Jézusnak az ő napján? Apa zsoltárokat keresett, mind megtanulhatunk egyet-egyet míg nyaralunk. Azt hiszem örvend neki Isten, bár ez is inkább a mi ajándékunk, ha igét tudunk kívülről… Ilyen az igazi Atya!
Ez a nap is mindenkié lett…

3.nap

Kamilla napja. Valami családi közös dolgot szeretne. Az esti séta mindenképpen szóba jöhet. Hálás gyermek. Nem követelőzik. De kitaláltuk, hogy még örülne nagyon valaminek. Kapott egy szép virágos kalapot… és annyi ölelést, hogy a világot körbeérné!:)
Majd meghívott egy szupertitkos kalandra. „Liftezzünk fel a hetedikre”- mondta.

Mint, aki csínytevésben vesz részt, olyan izgatottan osontunk be a liftbe, majd fönn a tetőn az előszobából terasz nyílt, amit megkerestünk nagy nehezen. Csodálatos volt a látvány. Balra a tenger, jobbra az épületek sokasága. A tenger kéksége és a nap ragyogása legalább úgy megörvendeztetett, mint az emberek színessége odalent. Mivel csak „megszöktünk” egy pillanatra, hamar visszasiettünk, de kitaláltuk, hogy este is visszajövünk fényeket keresni.
Esti kérés volt még a séta, amit édesapa nagylelkűen megspékelt egy lovas kocsis kiruccanással a következő tengerparti állomásig. Ez a nap arról is nevezetes, hogy kétszer is elhagytunk egy-egy kalapot. Egyszer a Máté Lajosét, este pedig a Kamilláét.
Mind a kétszer megtaláltuk.
Este a teraszos esti fények megtekintése után megjegyeztük, hogy Isten nagyon csodás világba helyezett minket. És azt, hogy az idei tengerezés is szebb az előbbieknél. Mint, ahogyan ez eddig is történt.
Egyre szebb ez is…mondogatjuk. Végül rájöttünk, hogy ezt a szupertitkos „szökést” a hotel tetejére Kamilla szinte mindegyikünkkel végigcsinálta a
napján. De olyan egyedien, személyesen, titokzatosan, mint ha először s utoljára tette volna! J
Így hát ez a nap is mindenkié volt.

4. nap
Édesapa napja. Áhítattal kezdődött, természetesen. Máté-Lajost kétszer is meg kellett kérdezni, hogy mit jegyzett meg, annyira foglalkoztatta édesapa kijelentése, hogy: „én is tudok viccelni, meglátjátok…lesz ma itt meglepetés!” A meglepetésen mindenki törte a fejét. Még édesanya is.
Az egyik meglepetés az volt, hogy elvitt minket Konstancára várost nézni. Édesanyának azzal is kedveskedett, hogy fürdőruhát vásárolt, s még Daninak is vettünk néhány szükséges holmit. A gyerekek kérésére bevitt a bevásárlóközpontba, ott pedig a kedvenc étkezdéjükben ebédelhettek. Volt, aki csak palacsintát, volt aki a kedvenc salátáját… Miközben az étkezdében várakoztunk, édesapa eltűnt. Édesanya fokozta a hangulatot, hogy „íme most jön a meglepetés. Valami olyan, amit már kívánt magának…” „Hm..egy öltöny? Könyv? Vajon mit szerez édesapa magának?”- találgatták a gyerekek. Egyszer csak felkiált Kamilla: „Ott jön..látom! De jól áll!”
Édesapa egész rövidre levágatta a haját. A gyerekek megállapították, hogy édesapa megint fiatalodott egyet….
Ez a nap tényleg a mindannyiunk napja volt, hisz édesapa már csak ilyen: jobban szeret adni, mint kapni!

5. nap
Dániel napja. Kívánsága volt, hogy keressünk egy halászboltot, mert ezen a napon rendes halászatot szeretne.
A sok élő kagyló mellé, amit gyűjtöttünk búvárkodással, vásárolt még csalikat. Megvolt a fogás, volt néhány hal a kisvödörben elég hamar. Majd abban a kiváltságban részesültünk, hogy mi is kipróbálhattuk a halászatot egyenként. Mi is fogtunk, igaz, csak a bot végét…J
Ezen a napon az volt a rendkívüli, a halászatnak köszönhetően, hogy senki nem készült semmire, így annyit olvashattunk, amennyit csak bírtunk. Édesapa és édesanya is annyit beszélgethettek, hogy már a teológiai témákig is eljutottak. Édesapa Csia Lajos fejtegetéseit magyarázta, édesanya pedig nagyon szereti hallgatni, persze érvelésekkel, eszmecserével…legtöbbet mégis gyakorlati témákat boncolgattak: a megtérés, a misszió, a küldetés… örökzöld fogalmak a családunkban. Aztán édesanyának kérdése volt a mozgássérült, korlátozott emberekre vonatkozó teológiai témákban is, majd édesapa a „befogadás-elfogadás” szavakat is megmagyarázta… A gyerekek ilyenkor nagyokat hallgatva figyeltek, persze úgy tűnt, hogy éppen homokoznak vagy napoznak.
Ezen a napon megint sok kólát ittunk, hisz ma sem volt korlátozva, tiltva, szabadságolás és különösen Dani napja apropóján…
Édesapa egyszer vízbe ugrott, és feszülten figyeltük, hogy nem fordult vissza az úszással a megszokott módon, hanem tovább és tovább úszott, már-már csak egy pont látszott a fejéből… Kinézte magának a szemben lévő sziklás mólót…Olyan elszántan úszott, hogy a tengerparti őr csak utána ment csónakkal, hogy ellenőrizze a helyzetet. De édesapa nem élt a lehetőséggel, szépen visszaúszott hozzánk a partra. Mi meg úgy fogadtuk a parton, mint egy hőst.
Dani elvitt még a sziklák közé, minket nagyobbakat, ahol a búvárszemüveggel csudaszép látványban volt részünk: színes kishalak, moszatos sziklák, tengeri kagylók gazdagsága mind-mind föltárult előttünk.
Ezen a napon is jól érezte magát mindenki.

5. nap



Pálma kérésére a lányok korán keltünk, és megnéztük a napfelkeltét. Kicsit felhős volt az ég, mégis sikerült még fényképet is készíteni. Igazi meleg reggelnek indult a Pálma napja. Aztán, mintha csakis érette, aki nagyon szereti a nyári esőt, megeredt az ég. De csak éppen annyi percre, hogy mind élvezhessük.
A reggeli áhítat nagyon különleges volt ezen a napon. Édesapa mindegyik gyermekét magához vonta és igével, apai kívánsággal megáldotta. Személyre szólóan. Még édesanyát se hagyta ki. Olyan értékesen, egyedien vonultunk a partra, legalább is úgy gondolom, mind átéreztük, hogy ez nagyon fontos mozzanat volt, még ha nem is szokta az ilyesmit édesapa tervezni. Isten igen!
Különleges esemény volt, hogy engedtünk Máté kérésének, s vettünk főtt kukoricát a parton. Azért volt nagyon csábító számára, mert minden nap végig járt a bácsi s különleges hanglejtéssel kínálta portékáját: "porumbel de la mare..." kiáltással. Máté ahogy beleharapott a kukoricába, ki is esett egyik tejfoga. Kérleltük, hogy dobja  tengerbe, de ő nem akarta. Azt mondta, sajnálná, hogy egy ilyen parányi kincs is elvesszen abban a nagy vízben. :)
Este még elmentünk egy hosszabb sétára, találtunk egy pizzázót is, amely családbarát volt, ami a kedvezményt illeti. Majd Pálma kérésére egyet kisautóztak apa és a gyerekek. Máté volt a leghálásabb Pálmának ezért a „bum-bum autózásért”… A parton hazafele sétálva hálásak voltunk mind ezért a hétért, hogy Isten megengedte nekünk.
Ez a nap az utolsóelőtti volt, s mindenkié.

7. nap
Az utolsó nap édesanya kívánságára igazi csendes reggelivel kezdődött. Annyi narancslét és finomságot vett édesapa, amennyit csak megbírtunk enni. Az étterem tengerparti teraszán reggeliztünk. 
Édesanya az utolsó reggeli áhítatra azt kívánta, hogy mindenki egy a héten megtanult zsoltárt mondjon el. Ez sikerült is. Dani a 67. zsoltárt, Pálma a 115, Máté a 131, Kamilla a 121, édesanya a 16 míg édesapa a 126-127 zsoltárt mondta el. Hálát adtunk mindenért. Édesanya kívánsága még az is volt, hogy egy családi kép készülhessen a tengeren. Apa indulás előtt imádkozott, majd elindultunk. Az úton ahányszor megálltunk, az emberek tágra nyílt szemekkel csodálták autónkat, hogy mennyi személy tartozik hozzá... Hálás jószág, szerintünk is....!:D

Az úton hazafele játszottuk a láncszavas családi játékot autómárkákkal,  állatokkal, nevekkel, és az autós játékunk is sorra került már csak a régi szép idők emlékére is, amikor még csak két gyerekkel autóztunk le a tengerpartra.
Édesanya a  napján még azt is megjegyezte, hogy még egy nyaraláson sem nevetett ennyit, ez azért is talán mert a gyerekek megnőttek, a pihenés most többrétű is lehetett, s az apjuk humorát a nagyobbak már szívesen megtoldják, színesítik, édesanya pedig nagyon élvezi mindenki észjárását megfejteni. Valaki azt mondta, ha az anya boldog, mindenki boldog! Az utolsó napon se maradt ki senki az örömből tehát.
Végül is mind örültünk, hogy haza mehetünk! 
Hisz nagyon nagyon jó volt nyaralni, de legjobb otthon!




 

Desenvolvido por EMPORIUM DIGITAL