Oldalak

2012. május 7., hétfő

Anyák napi könnyek

Hallgatjuk az anyák napi igehirdetést. Szorosan hozzám simul és szorítja a kezem. Ahányszor idézik a felolvasott igerészt megszorítja a kezem, vagy csak "magától" rezdül össze, nem tudom...Nem csoda, hisz az igevers így szól:
"Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem."-mondja Isten. Ézs 49:15
Majd kérték a gyerekeket hálát adni az édesanyáért. Saját szavaikkal formálták a megható mondatokat. Két másik lányom is imádkozott. Ő, a harmadik lány, akit nem a szívem alatt, hanem a szívünkben hordoztunk, elkezdte a sírást. Ez is imádság volt. És tudom, hogy nem csak én értettem, hanem Isten is. 

Anyának és apának szólít minket közel 5 éve. A vér szerinti apukáját édesapának. "Édesanyát" soha nem hallottam a szájából. Anya csak egy van?!
  Hogyan is került ő a szívünkbe?

Óvónőként dolgoztam. Hollófekete dús hajú kislányként ismertem meg, aki a kiscsoportba tartozott. Mindig megragadott a kis szemüveges kislány szomorúsága. "Olyan könnyen elsírja magát, vagy van amikor csak úgy sír... sokat"-mondta az óvónénije. Szinte mindig nagymamája hozta és vitte az oviból. Néha láttuk az apukát is, aki külföldön dolgozott, talán az anyukát is kétszer. Aztán hallottuk, hogy már az anyuka is külföldön van, majd azt, hogy elváltak. Megértettem a síró kislány összes könnyeit. 
Aztán hirtelen beteg lett a nagymama, s a kislány egy rokonhoz került. A nagymama betegsége mielőtt kitudódott, többször emlegette a férjemnek, hogy vigyázzunk az unokájára... 
Az apuka jött a kislány után. Tudtuk, meghalt a mama. A kislány szorította a kezem. Az apuka családot keresett, ahol elhelyezhetné, mert nem volt kész haza költözni. Mikor a kislány szemébe néztem, nem tudtam elengedni a kezét. Hazajött velem. Gondoltam, míg helyzete megoldódik. Férjemmel imádkoztunk, a családdal imádkoztunk, s elfogadtuk, hogy senki nem jelentkezett, hogy a kislányt elvinné. A gyámhatóság egy héten belül megírta a papírokat, majd közjegyző előtt tettük hivatalossá, hogy nálunk tartózkodik. Csoda volt, ahogy gyerekeink kicsitől nagyig szinte problémamentesen testvérré fogadták a 6 éves kislányt. Azóta a "miénk". Édesapja el-elviszi vakációban. Egy ideje az apuka is kezdett családtagunkká válni, ha csak egy vacsorára is.
Édesanyja nem igazán keresi. Új életet kezdett.
De azt hiszem a kislány is. Új életet Isten védelme alatt.... nálunk.
Minden gyermekünket kölcsön kapjuk egy időre, hogy felneveljük. Őt rövidebb ideig, mint a többit? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy Isten önzetlen szeretet vár el tőlünk. Tőlem. S így az anyák napi könnyek örömkönnyekké válhatnak...

Este így imádkozott: "Köszönöm, Istenem , hogy ez a család az enyém is. Köszönöm édesapám, add, hogy ő is jobban megismerjen téged." Majd egy gyönyörű levelet is átadott virággal,vázástól, amit ő készített az iskolában.
Nem érdemlem az ilyen anyaságot, mint hogy azt sem, hogy Isten így hallgassa meg gyerekeink imáját, amikor még egy kistestvérért imádkoztak. Így "született" nekünk az ötödik, s így születtek a hála könnyeim is ötödjére tegnap, amikor gyermekeink felköszöntöttek. 
Köszönöm, Anett-Zsuzsanna, hogy nekünk is adott az Úr Jézus!


 

Desenvolvido por EMPORIUM DIGITAL