Oldalak

2010. március 31., szerda

haragból dicsőítésbe

- milyen szép pár ez a mama meg tata!
- ?
- még ha van is nézeteltérés közöttük, nem veszekednek.
- hát akkor?
- tatának nem tetszik valami, mama kicsit elérzékenyül, aztán tisztázzák, bocsánatot kérnek, imádkoznak, s énekelnek. milyen szép...
- hát mi nem így csináljuk?
- ti még fiatalok vagytok!!!
-:D (nem akartam tovább kérdezni....)

Ezt gyerekkoromban is csodáltam édesapámnál, ahogy egy konfliktusrendezésnél az éneklésig "kötelezően" eljutott. Akkor tudtuk, hogy már minden rendben, nem szomorkodik (bár lehet már rendeztük a dolgokat), ha énekelt.
Nekem még kell ezt tanulni. Nem csak egymás szemébe nézni békességgel, hanem túl lépni önmagunkon, és újra képes lenni a dicséretre, Isten magasztalására!
Nagy a mérce, mondom én... DE elérhető:)

2010. március 28., vasárnap

friss következtetésem

azok a házaspárok, akik tudnak együtt imádkozni (nem megszokásból, feladatszerűen csupán), és szeretik együtt dicsérni Istent, nagyobb igényre tesznek szert értelmi-érzelmi-szexuális kapcsolatukban is. és van is alapjuk arra, hogy megkapják, amit kívánnak és kérnek.

Mert ha ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle?

2010. március 22., hétfő

a drága kicsi fiú

hazajön az oviból s azt mondja:
- ma álltam a sarokban.
-miért?
-mert visszabeszéltem az óvónéninek.
-ejnye!
-de jól éreztem magam a sarokban!
-miért?
-mert véletlenül beszéltem vissza .
-az az érzésem te még fogsz sarokba kerülni, fiam!
- akkor bocsánatot kérek majd, jó?- és széles mosollyal ugrik a nyakamba..
- minden legkisebb gyerekkel ilyen "könnyű"?
(Napsugár húgocskám is kérdezem:D)


2010. március 20., szombat

kifele vagy befele

Azt mondja a férjem, hogy azt olvasta, az emberek életük közepe fele megváltoznak. Akik kifelefordulók visszahúzódnak, illetve fordítva. Mondja, ő is észrevette, hogy sokkal társaságibb ember lett egy ideje. Én meg beakartam zárni a blogom, most nem mások miatt, hanem úgy érzem kell a csigaház. Illetve, gyakran vannak visszavonulásaim, legalábbis kísérleteim. Zilahiak jobban észrevehették ezt, ha összehasonlítják az első éveket a mostani 8. évhez. Lehet, átadom akkor a blogom hamarosan , s átírható a cím "férfinek születtem:)"-re:D
NO, humort félretéve, nem tudom igaz-e ez a tudományos megfigyelés. Én inkább annak tudom be, a mi esetünkben, hogy csiszolódtunk egymáshoz, és kezd látszani is, hogy hasonlítunk nemcsak, ha a gyerekeinkre néznek:D.

2010. március 16., kedd

A PÉNZ BESZÉL?

Látom, hogy a kisfiam perselye fogyatkozik, majd üres. Aztán rátalálok a maradék aprópénzére egy kispohár vízben, illetve jégben, ahogyan kinyitom a fagyasztó ajtaját.

-Na, így biztos nem vehet el belőle senki semmit!-mondja széles mosollyal.

A pénzről tanítani gyerekeinknek élvezetes dolog. Néhány ötlet, amit a szüleimtől és másoktól én is szívesen alkalmazok:

6 éves kor előtt

· Mikor vásárolni visszük, magyarázzuk el, mit jelent az árcimke.

· Mutassuk meg a pénzt, melyik hány lejes stb.

· Játsszunk velük szerepjátékokat otthon: “piacost, üzletest, bankost” stb. Készítsünk papírpénzt, illetve aprópénzt velük a játékokhoz.

· Ahogy nőnek, vonjuk be kicsit őket a család anyagi kérdéseibe. Például írjuk össze együtt a szükségeseket vásárlás előtt, és csak azt vegyünk, amit a papírra felírtunk, neki és magunknak is!

Kisiskolás korban

  • Beszéljünk a gyerekeinknek arról, mit jelent pénzt keresni, megdolgozni az élelelmért, ruházatért.
  • Heti rendszerességgel zsebpénzt adhatunk a gyereknek, amiről számoljon el, ha lehet egy kis füzetben vezesse, hogy mire költötte.
  • Ha születésnapjára például nagyobb összeget kap, amennyiben olyan gyerekről van szó, aki hajlamos elverni a pénzt, ajánljuk fel, hogy beteheti a “bankba”, és az kamatozhat is. De tartsuk számon mennyi pénzt adott ide, és az ígérethez, kamathoz legyünk hűek. Amennyiben a gyerek inkább zsugori természetű, neveljük arra, hogy lássa meg a nélkülözőt, azt az osztálytársat, akinek örömet szerezhetne pl. egy vásárolt kiflivel és legyen adakozó.
  • Családi perselyt is készíthetünk, aminek a célja valami nemes dolog lehet (családi program, valaki megsegítése, ajándék a nagyszülőknek, stb)
  • Játsszunk velük anyagiakkal kapcsolatos társasjátékot, pl. “Gazdálkodj okosan”, “Monopoly”
  • Adjunk lehetőséget a gyereknek, hogy pénzt keressen extra házi munkával, vagy ha pl. “órát ad” a testvérének… Ez kizárólag az ő keresete, és arra költse, amire akarja. Engedjük meg, hogy hibázzon is a pénzbeosztásban. Így tanul.
  • Anélkül, hogy megterhelő lenne nekik, osszunk meg valamennyit az anyagi nehézségeinkből velük, hogy értsék meg miért takarékoskodunk.

A jó példa a legjobb eszközünk a gyerek nevelésében, ezért nem szeretném elfelejteni, hogy a pénz nem minden! Szellemi értékeink, kapcsolataink mindig maradjanak a fontosabb, őket megillető helyen.

mutter

2010. március 12., péntek

amilyen az anyja, olyan a leánya?

Pálmának mondják: Budai nagymamád mellett, hasonlítasz Napsugárra, édesanyádra is nagyon...
Pálma: az jó!
Én: miért jó, kislányom?
Pálma: mert akkor hátha kapok egy olyan jó férjet, mint édesapa!

-tudja ez a lány, hogy kell egyformán szeretgetni a szülőket... :D

2010. március 7., vasárnap

Nők napjára unokáim születtek:D

Ma délután a lányaim hozták a jó hírt le a konyhámba, és a drága unokákat is, hogy láthassam, fogjam meg én is, szeretgessem meg őket. Azt mondták készítsünk képet, olyan nagy pillanatok ezek... Aztán elküldtem őket egy sétára, mondtam a kicsiknek szokni kell a friss levegőt, ne legyenek betegesek... Rengeteg dolgom volt a hétvégén, de ez mindent megért:)...
Vajon majd igaziból is furcsálni fogom az unokáim keresztneveit?:P

2010. március 5., péntek

Március 8 - anyák köszöntése lesz az oviban

-Édesapád mit dolgozik?
-Az én édesapám nem dolgozik. Dehogyneeem....-segíteni próbál az óvónéni.
-Hááát, az imaházépítésnél hordja a meszet!
-...... És édesanyád?
- Az még csak iskolás!

Kedves anyáknapi emlékem ez is:). Vagy egy másik:

Édesanyám nem csak úgy főz, mint egyesek, hogy csak teszi a dolgokat az edénybe és kész! Hát az milyen ennivaló lehet? Ő könyvből (!) főz, hogy finom legyen. Nézi, tesz bele valamit, megint nézi, megint tesz bele valamit, kavarja, aztán összecsukja a könyvet, mert a sütés már könnyű...:D

Megjegyzem, azóta fejlődtem én is:)

Még egy,
amit Napsugár húgom jegyzett le az aranyköpés füzetünkbe. Régebben történt, mikor nálunk volt, s történetesen Lajos nem volt otthon:
" Evódia áhítatot tart este a gyerekeknek. A tanítás így szól: vannak olyan hívő emberek, akik csak kívülről tűnnek annak, belülről nem azok:(. Ne legyünk ilyenek!
Evódia: Dani, ti milyenek vagytok?
Dani: Hát mi "fix invers"!
Pálma: Aha!
Evódia: ?!" (belül hívők, de kívül nem tűnnek annak...hm)
:D:D

 

Desenvolvido por EMPORIUM DIGITAL