Oldalak

2009. július 15., szerda

"Ne hisztizz már!"

Csak érintem a gondolataimban a témát, és azt is tudom, hogy inkább a szeretetteljes(!) de következetes ("szigorú") nevelés híve vagyok. Elkel a mai világban ebből is...

MUTTER NAPLÓJÁBÓL

A HISZTIRŐL

DE, kérek fagyit, de én most kérek fagyit...kiáltja a fiam

− Nem lehet, mondom. Majd ebéd után.

− De én most akarom!

Nem reagálok.

− Nem is szeretlek! (Azt a teringettét, hamar megtanulta az érzelmi zsarolást ez a fiú...)

− Képzeld, én még így is szeretlek, de fagyit azt most nem adhatok...

− De nekem kell...

Mindegyik gyermekem kipróbálta a határokat. Legerőteljesebben, azt hiszem, két éves kor körül jelentkezett a tudatos formája. Volt, amelyik levágódott a földre, vagy hangos bömböléssel hozta tudomásomra akaratát. Minden ilyen helyzetben szorongtam kicsit. Hogyan neveljem ilyenkor, hogy meg se törjem akaratát, de közbe meg is tanítsam arra, hogy az ilyen követelőző viselkedésmód, nagyon-nagyon embertelenné válhat,és nem vezet jóra. Néha annyira zavart a hiszti, hogy képes lettem volna azonnal megadni, amit kért, csak legyen már vége. Mégis, tudtam, hogy épp ezen bukik vagy áll az egész: a következetességemen. Minden egyes ilyen próbálkozáskor megkeményítettem magam, és tudtára adtam a gyermeknek, hogy nem értem, ha így beszél... Szeretetem nem vontam meg tőle, ha kellett meg is öleltem közben, de nagyon határozottan megtagadtam az ilyen követelőzést. Még akkor is, ha jó és helyes dolgot kért, megvártam, míg szépen elmondta, elkérte. Sokszor kellett ismételjem: „Kicsim, édesanya nem hallja, mit mondasz, ha ilyen hangon mondod, vagy ha így teszel. Amennyiben szépen beszélsz, még megbeszélhetjük…” És magára hagytam a hangos követelőzésében. Érdekes, ha ezt megismételtük következetesen, nagyon hamar megtanulta, hogy ezzel nem ér el semmit. Kérdezték is néhányan, hogy-hogy a gyerekeim nem követelőznek az üzletekben, nem csapkodnak és kiabálnak, ha megtagadunk tőlük dolgokat. Természetesen azért ők is kifejezik nemtetszésüket, ami nem is baj. A szabály viszont az, hogy nem mindegy hogyan teszik ezt. Vigyázzunk egymásra, bántás nélkül mondjuk el érzéseinket, − próbálom magam is tanítgatni közbe.

Odáig fejlődtünk a hiszti kezelésében, hogy amikor nemrég a nagyobbik lányomat nógattam egyre türelmetlenebbül, hogy tegye már meg a szívességet, amit kértem tőle, s ezt bizonyára „olyan” hangsúllyal mondhattam, halkan visszafelelt: „Édesanya, nem értem ezt a hangot tőled.” :)

Azt hiszem, mostanra a családban mind megértettük, mit jelent a hiszti, és mennyire kerülendő... Most már csak gyakorolnunk kell a megtagadását!

 

Desenvolvido por EMPORIUM DIGITAL